Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-30 / 35. szám

aug. 25-ki számában jelent meg s igy hangzik : 0 császár^ és apostoli királyi Felségének, vallás-és közoktatási m. kir. minister előterjesztésére, f. é. augustus hó 20-kán kiadott legfelsőbb elhatározása alapján, az előbbi ág. hitv. evang. nagyrőcei főgymnásium és az ugyanottani tanítóképezde, — fenntartatván az alapitóknak tett alapitványaik feletti rendelkezési joguk, Gömormegye utján végleg feloszlattatni rendeltettek. * A n. körösi ref. Lyceumba közelebb bőlcsészettanárul Öreg János verebi lelkész, latinnyelv tanárul pedig Vas Sámuel ottani ideiglenes tanár urak választattak. NECROLOG. Mire e sorok napvilágot látandnak, fel lesz hantolva a sir Polgár Mihály holtteste, a magyarországi öt, de különösen a dunamelléki reform, egyházkerület ezen nagy halottja felett. Azaz nem is tudom én, hogy kinek a halottja ő. A négy testvér azt mondja, hogy az övéké, hiszen oly gyöngéden, oly hőn szerette őket, hogy egy emberi szivbe nagyobb szeretet nem férhet, egy emberi sziv több szeretetet nem áraszthat ki, mint a mennyit ők boldogult testvérök részéről irányukba egész életökön át tapasztaltak. A rokonok saját halottjokként tekintik, mert hiszen ő a boldogult nekik nem rokonuk, de testvérök, örömükben bajaikban lélekből osztozó testvérök volt. A jó barátok nagy serege benne édes halottját siratja, hiszen nála a barát szónak egészen más, sokkal mélyebb s nemesebb értelme volt, mint az emberek nagy részénói; nála a szerencsétlenség, a szegénység, az önhiba nélkül történt alábukás nem szakította meg, sőt szorosabbra, fűzte a barátság kötelét; kinek előbb csak barátja volt, annak, ha a sors által üldözőbe vétetett, letapostatott rokonává, segélythozó testvérévé lőn ; de viszont nála a barátság köpenye soha nem változott át a cimboraság leplévé, s bármily szoros baráti vagy rokoni kötelék fűzé is egyhez vagy máshoz: azért a hol jogtalanságot, igazságtalanságot látott, annak határozottan ellentmondott, ós még a nélkül, hogy talán életében valakit megsértett volna. És a szorosabb értelemben vett barátokon kivül, mennyien vagyunk még, Kik mélyen érezzük, hogy ő a mi halottunk. Ha csupán a közte ós köztem való viszonyra gondolok, ugy tetszik előttem, mintha ón különösen kegyelt, kitüntetett embere lettem volna, hiszen éveken keresztül oly gyengéd, előzékeny volt irányomban, tanácscsal és tettel mindenkor oly kész gyámolom, hogy testvértől sok lett volna annyi szívesség; de ha gondolok a közte és sok mások között való viszonyra, érzem, hogy én csak egy voltam azon százak és ezerek közül, a kik irányában épen oly nemes szivü, épen oly kész gyámolító volt. Az a „Misi bácsi" név, melyen őt általánosan ismerték s nevezték közelebbi ismerősei az utóbbi időkben, reá vonatkozólag jeleatésteljes volt; a gyermekiesen hangzó „Misi" szó kifejezte az ő gyermekiesen tiszta, ártatlan jó szivét s kedélyét, a „bácsi" szóban pedig ki volt fejezve nem csupán az, hogy ő nálunk idősebb, de főként az, hogy őt minden jó ismerőse ugy tekintette, ugy ismerte, mint a szó valódi értelmében vett bátyját, testvérét. Ugy tekintünk, boldognlt embertársunk, most is, midőn váratlanul készített ravatalodon fekszel, mint testvérünket, s szívből jövő könyökkel szenteljük be ezeren és ezeren koporsódat, fájdalmasan érezve, hogy te nagyon sokaknak halottja vagy. De nem csak nekünk egyeseknek, halottja ő egész testületeknek. Megakadok, nem tudom melyiket tegyem első helyre. A pesti ref. egyház azt hiszi, hogy ö veszített legtöbbet az elhunytban, hiszen évek óta egyik legbuzgóbb s legmunkásabb presbytere volt az egyháznak, sőt jelenleg — távol levén Pesttől a szünidőkben az egyháztanács elnökei és legtöbb tagja, — ennek helyettes gondnoka. A kecskeméti egyházmegye a mily örömmel és büszkeséggel tekintette taaácsbiráí között: most ép oly mély fájdalommal áll képviselőiben a boldogult koporsója előtt. De az oroszlánrész a fájdalomból kétségkívül a dunamelléki ref. egyházkerületé minden egyéb testületek között Több mint 26 éve, mióta ő ezen egyh.-kerületnek főjegyzője, ügyvéde, ha névleg nem is, de tényleg nagy részben pénztárnoka, s élő archívuma volt. Ki ezen körben ismerte őt, azt hitte, hogy ő minden idejét s összes munkásságát kizárólag egyházkerületünknek szenteli ; oly renddel, pont tossággal, erólylyel vitte ő ezen tiszteket, hogy a közgyűlés, melynek éveken át egyik legkellemesebb epizódját képezte az ügyvédi jelentés, vagy legalább az ebből visszatükröződő lelkiismeretes hűség s pontosság, — nem találszavakat az önzetlen munkásság által felébresztett hálaérzet tolmácsolására. Egy megtestesült képviselőjét láttuk benne az egyetemes papság eszméjének, ki megmutatta gyakorlatilag, hogy minden igazi keresztyénnek — legyen bár akármely világi pályán, — egyszersmind papnak is kell lenni, s ha a templomi szószékből nem is, de az életben tetteivel hirdetnie kell a valódi keresztyénséget, a humanitas, a felebaráti szeretet, a feddhetetlen bacsületesség, a közjóért való lelkesülés s áldozat készség evangyeliomát. Ha kevesen vagyunk is, kik most e koporsó előtt állva a kegyelet fájdalmas adóját leróhatjuk, de könyüink az egész egyházkerül t könyüinek* képviselői, fájdalmunkban egyházkerületünk hivei közül ezerek és ezerek osztoznak. De osztoznak a testvér-egyházkerületek is, melyek a boldogultban mindannyian buzgó, lelkiismeretes ügyvivőjüket, vallásügyi ágensöket veszették, melyeknek jegyzőkönyvei s levéltárai fényes tanúságot teendenek még a késő ivadék előtt is ezen fáradhatlan férfi jóakaratú s eredménydus munkássága felől. Az egyházi testületek mellett megjelennek gyászfelek gyanánt a világi testületek. Megjelenik Pest városának tanácsa testületileg, mert hiszen nem csak egyik legbecsületesebb polgárát veszítette el benne a főváros, de egyszersmind oly férfit, ki mint a város alkotmányos képviseleti testületének tagja, évek óta oly lelkiismeretes buzgósággal fáradozott a város ügyei körül, annak sokszor