Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-16 / 33. szám

resztjén erkölcstan magas mértékére e két nép nemzeti jellemét, felmutatom a mindkét részrÖli hiányokat s gyarlóságokat, melyek összhangzó egyesülésüket akadályozzák s az igaz keresztyénség szellemének ellene munkálnak. Feltüntetem India jelen válságos helyzeténél fogva elodázhatlan szükségességét Krisztus parancsai helyes méltánylásának, mind a bennszülöttek, mind az európaiak részéről, s megjelölöm önök előtt ama legkiválóbb paraucsokat, melyeknek figyelembe vételét a jelenkor különösen látszik követelni. Midőn azonban önökhöz e fontos tárgyról beszélek, nem felejthetem el, hogy én brahmista vagyok. Nem akarom leplezni meggyőződésemet, mely, mint önök jól tudják, a közönséges keresztyénség orthodox nézeteitől eltér. Bármennyire terjedjen is e mellett eltérésem a szigorún theologiai kérdésekben, azt mégis ki kell mondanom, hogy én nem vagyok ellensége a keresztyénségnek, még kevésbé Jézus Krisztusnak. Én a legmélyebb tiszteletet érzem Jézusnak jelleme s az erkölcsi igazság ama magasztos ideálja iránt, a melyet tanitott s a mely szerint élt. Az ő erkölcsi emelkedettségének képét, mind honfitársaimnak, mind az európai társaságnak, — menten a felekezeti vaktuzgóságtól s a theologiai viszálytól — szivükbe véshetni jelentem meg a mai estén önök előtt. Mint midőn a hosszú, sötét éjszaka után, mely alatt a természet halálszerü álomban nyugszik, a nagy nappali csillag ragyogó aranyba öltözve keleten felkél és meleget, világosságot s életet hintve mindenfelé vándorol nyugotra: ugy emelkedett fel a keresztyénség is keleten a tudatlanság és romlottság mély homályából s vonult diadallal nyugot felé, szunnyadó népeket igazságra s megigazulásrp, istenösmeretre s boldogságra ébresztve. Igen, a világ áthatlan sötétségbe volt burkolva, midőn Jézus született. Utálatos bálványimádás járta át széltében hosszában az akkor ismert világot, s előitélet és a leglázitóbb bűnök alkották kiséretét. Görögország, Róma s Egyptomnak, megvolt a maga Pantheonja különböző számtalan istenségei számára, kik a korszellem felett vasvesszővel uralkodtak; másfelől az erkölcsiség alapelvei hajótörést szenvedtek a kéjelgés és érzékiség féktelen hullámaiban, s zabolátlan kicsapongás s élvhajhászat terjedt el mindenfelé. A bölcseség és igazság világosságai melyet egyes nagyok itt-ott meggyújtottak, közel volt a kialváshoz. Alig lehetett még nyomára is lelni amaz erkölcstan üdvös befolyásának, melyet a tisztes Sokrates felállított s melyért éltét is feláldozá. Ugyané sors érte a Plató óriás szellemétől kidolgozott rendszerét az isten-és világbölcseségnek, s a logikának ama hasonlithatlan organonját, mely által Aristoteks a valódi tudományos ismeret alapját megveté. A philosophia elferdített s erkölcstelenitő formákban, az epikureismus és skepticismus iskoláiban tengette életét. Sokan nyíltan hirdetek, s szemérem nélkülgyakcrlák is a tant, melynek elve volt: az ivás, a múlatás 5 ott kéjelegtek az érzékiség minden ágaiban ; mig másrészről sokan a bárdot oda vetették minden erkölcsiség gyökereire. Csak a zsidóság állott még magános nagyságban s büszke nagasságban az általános romlottság e szinterén, miután ez a theismus drága igazságait rejté magában ; azonban ezen vallás is tul volt terhelve üres szertartásokkal s szokásokkal, és meg volt oszolva a képmutató és okoskodó farizeusok, s a hidegszivü és kétely hajhászó sadducaeusok közt. Igy a világ általában csak az éjféli sötétség szakadatlan képét mutatá. A világosság okvetlen szükségessé lőn. Az emberiség halálos betegségben sóhajtozott s a sir szélén állott; az orvosszer megmentése végett sürgős és nélkülözhetlen volt. Igy Jézus Krisztus a századnak követelménye vala: ő megjelent az idők teljességében. És bizonynyal nem támadt soha egy nagy férfiú sem a világon, a nélkül, hogy születése uralgó viszonyoktól követelve s élete egy szükséges felelet ne lett volna a korszellem kérdéseire. Az iránt nem lehet kétség, hogy Jézus ama nagy munkára, melynek kivitelére jött, a gondviset léstől kijelölve és felhatalmazva volt. Ép en oly kevéssé lehet félreismerni azon bölcs intézkedéseket, melyeket a Gondviselés ama mű teljes kivitelére elrendelt. A kor csudálatosan alkalmas volt Krisztus megjelenésére, nem csak azért, mivel az emberiség elviselhetlen betegségben szenvedett, a melynek orvoslását óhajtotta, hanem azért is, mivel amaz orvosszer alkalmazására csudás könnyítések léteztek. Az akkori mivelt világ minden népei egy nagy birodalmat alkottak s közös leigázás által lettek Rómának mindenható uralma alatt összeláncolva. Máaodszor e népek mivelt osztályai közt a görög nyelv szerte ismerve volt s egy kész és alkalmas eszközt nyújtott uj gondolatok s nézetek terjesztésére el a legtávolabb országokba is. Végül a zsidók, kik közt legelőször kelle hirdettetni az igazságnak, a nagy birodalom minden főbb helyein el voltak szórva, ugy hogy ők az uj vallási mozgalomra nézve igen téres alapot képeztek. Ily viszonyok közt született Jézus Krisztus. Mint élt és halt meg, mint ért el tanitói hivatalával — jólehet ez csak három rövid évre terjedt — meglepő eredményt, s teremtett majd egészen uj életet követőiben, mint haladtak tovább beható, de egyszerű ékesszólással előadott szavai tüzárhoz hasonlóan, s keltették lángra a néptömegek lelkesedését, melyeknek prédikált, mint sikerült neki, dacára a borzasztón leverő tapasztalásoknak, az Isten országát legalább egyesek szivében megalapítói, s mint áldozta fel magát végül az emberiség tidíére: mindezek oly tények, melyekről a jelenlévők legnagyobb része kétségkívül tudomással bir. Ez alkalommal nem is fogom életét s hivatalát részletenként tárgyalni, miután czélom, főképen ama befolyásról szólani, melyet ő a világra gyakorolt. Nem tagadható, hogy ő egyedül az igazság ügye iránti odaadásból tűrt el minden nélkülözést, bajt, mely útjában reája várt, s ment elébe az üldözés ama vad ostromának, melyet dühöngő ellenségei istenfélő fejére indítottak. (Halljuk! Halljuk !) Nem az Önzés rugója, nem a félreértett fanatismus lelke indította őt bátran s örömmel fogadni a kereszthalált. Ő Isten dicsőségére áldozta fel életét. Én a keresztet mindig ugy tekintettem, mint az Isten dicsőségére czélzó önfeláldozásnak szén jelképét, mely teljesen