Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-09 / 32. szám

tárgy felett uralkodó csend nem volt annak a jele, hogy e tekintetben minden a maga rendén van, hanem ellenkezőleg arra mutatott, miszerint a régivel meg vagyunk elégedve s megelégszünk oly tárgyak oktatásával, melyek sem a vallás lényegéhez nem tartoznak, sem pedig módszeresen nem tanittatnak. Általánosan elfogadott elv, ho;'y már a népiskola első éveiben legnagyobb súlyt kell fektetni a vallástanitásra, nem csak azért, mert törvényes, kötelezett tantárgy, hanem főképen azért, mert az első években a gyermeki kedély legfogékonyabb a valláserkölcsi igazságok befogadására. Ebből megint okvetlenül az következik, hogy épen ily dús siker előteremtése céljából a vallástanitásnál ugy, mint a többi tantárgyaknál, szigorúan kövessük a paedagogia ós methodika kótségbevonhatlan szabályait. Már pedig azt minden nevelő és tanitó tudja, vagy legalább mindeniknek tudnia kellene, hogy a népiskolának különösen fiatalabb tanítványaival azon módszeres eljárás követendő, melynélfogva a legközelebb fekvő és legkönnyebb tárgyak előadásával kell kezdenünk és azután lépésről-lépésre haladnunk a távolabbiakós nehezebbek felé. így p. o. nem kezdheti észszerűen a tanitó leckéit a kánguruh, a mimosa pudica vagy a Kanári szigetek ismertetésével, hanem mindenesetre egy-két házi állat, a mindennap látható fa vagy virág, a tanszoba stb leírásával. A vallásoktatás eddigi módjának ép az volt a főhibája, hogy ezen senkitől meg nem támadható methodikai elv nem csak hogy nem vétetett tekintetbe, hanem egészen megfordítva jártak el, azaz nem a közel fekvő és könnyű, de a legtávolabbi és a legnehezebb tárgyaknál kezdték az oktatást. De még ma is áll, mit körülbelől 94 év előtt Salzmann irt: „Ha vallást tanítanak, akkor kiragadják a gyermeket honi virányaiból, egész valóságából, és vezetik az Édenbe, felviszik az Ararat hegyére, kivándorolnak a Kanaánba és Egyptomba, átutazzák Arabiát, felmásznak a Sinai hegyére, átkelnek a Jordánon, meglátogatják Libanont, Zion várát, Golgotha hegyét stb.w Fel kell hagynunk e hibás methodussal a vallástanítás megkezdésénél, ha azt akarjuk, hogy e tárgyat is oly örömest tanulják a gyermekek és ebben is oly előbaladásokat mutassanak fel, mint más tárgyban és vissza kell térnünk a módszertan érintett elvéhez, miszerint a közelebb fekvőtől a távolabb fekvőhöz haladjunk előre fokról-fokra. Hol vannak már most azon személyek és tárgyak, kik s amelyek legközelebb állnak az első gyermeki felfogáshoz és a kikkel s amelyekkel megkezdendő a valláserkölcsi oktatás ? A szülői név az első, melyet hangoztat a gyermek, testvéreivel kezdi játékát, rokonokat és szomszédokat tanul ismerni, a tanitó oktatására hallgat, a környező természetet szemléli; mindez tehát azon kis világ, melyben a gyermek él s melynek szük körét még tul nem haladja. És azért nem kezdhetjük természetesebben sikeresebben s az emiitett módszertani elvnek megfelelőbben a vallásos oktatást, mint oly vallás-erkölcsi igazságok és kötelességek ismertetésével, melyek a gyermek szellemi láthatárán belől azokra a személyekre ós tárgyakra vonatkoznak, a kiket és a melyeket mindennap lát, s a kikkel és melyekkel mindennap érintkezik. Kizárandó ennélfogva az első vallásoktatásból a bibliai történet, mely a gyermek szellemi láthatárát túlhaladja és azért sikerrel nem tanítható. A ki pedig mégis bibliai történetekkel kezdi a vallásoktatást, az vagy nem tudja, mit kiván a paedagogia, vagy ha ismeri annak követeléseit és mégis a világteremtéssel, az angyalok jelenéseivel, Kain gyilkosságával, a vizözönnel és más ilyféle tárgyakkal kezdi vallástanitását, akkor az ilyen nevelőről azt kell föltennünk, hogy nem önálló, nem független, hanem jobb meggyőződését idegen tekinteteknek és befolyásoknak áldozza fel. Jaj akkor, ha ilyen tanítóink vannak, mert jól mondja Steffens: „Wo der Gelehrte ein Knecht ist, kann keiner frei sein." Egy másik főelvo a népiskolai tanításnak a náz-1 e t i s ég. Helyesen mondja Wiedemann „Der Lehrer der Kleinen" cimü könyvében a 119 lapon: A tanítónak azon tárgyakat, melyekről tanitni akar, vagy a természetben, ha pedig az lehetetlen, sikerült mintákban és ábrákban elő kell mutatnia a tanulóknak, mert igaza van Kantnak, midőn azt állítja, hogy nil est in intelleetu quod non fuerit antea in sensu. És azért, mennél több érzékek tevékenyek a tárgy szemléleténél, annál nagyobb benyomást tesz azon tárgy a gyermekre, annál világosabb lesz a gyermek felfogása. Mint a többi népiskolai tantárgyaknál, ugy az első vallásoktatásnál is alkalmaznunk kell a nézletiség elvét. És ennélfogva ki kell zárnunk minden abstiact fogalmat, mely nem tárgyalható nézletileg. Ilyen elvont fogalmakkal pedig hol találkoznánk bővebben, mint a kátéban, mely ép ezért szintén kizárandó a népiskolai első vallás-erkölcsi tanításból. „Jede positive Lehre, wenn sie als absolute Auctoritiit festgehalten wird, beengt und beschrankt den Menschen," irja D i e s t e r w e g és véleményét kiegészíti Dittes „Grundriss der Erziehungsund Unterrichtslehre" cimü müvében: „Der Katechismus ist nicht geeignet, den Mittelpunkt des religiősen Volksschulunterrichtes zu bilden." A vallás-erkölcsi oktatásnál is iparkodnunk kell tehát a nézletiség elvének megfelelni. Ez pedig akkor fog megtörténni, ha könnyű történetkékben és elbeszélésekben mintegy világos képben látja a tanuló azon igazságot, melyet meg akarunk vele értetni. A mi a többi tantárgyaknál maga a tárgy vagy esetleg a minta vagy ábra, ugyanaz, az elsö vallás-oktatásnál a törtónetke, mely a gyermeki felfogást tul nem haladja és melyben a közlendő valláserkölcsi igazságot a tanuló mintegy szemlóletileg látja. Ismételve hangsúlyozzuk, hogy a bibliai történeteket ki kell zárni az első vallás oktatásból, de másrészről a nézletiség elvét tekintve mellőzendőnek véljük a dogmatikai és elvont fogalmakat is; ehelyett a valláserkölcsi oktatást oly történetekkel és elbeszélésekkel kell szerintünk kezdeni, melyekben a gyermek mint tükörben látja azon vallás-erkölcsi igazságokat, melyek a szülőkre, gyerme-