Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-09 / 32. szám

kekre, szolgákra, rokonokra, szomszédokra, a környező természetre, általában a gyermeki világhoz legközelebb álló személyekre és tárgyakra vonatkoznak. Ha ily módon kezdjük a vallástanitást, akkor egyrészről megfelelünk a paedagogiai tudományok kívánalmainak, másrészről igazán ápoljuk és fejlesztjük a tanuló valláserkölcsi érzetét, természetes és hathatós eszközzel irányozzuk akaratát arra, a mi jó, szép és örökké igaz. Ha a fentebbiekben igyekeztünk világossá tenni, mivel kezdendő a valláserkölcsi oktatás: egyik következő számban azon kérdésre fogunk megfelelni: mivel folytassuk a vallás-erkölcsi oktatást a népiskolában? Weber Samu. TÁR C_A__ L'Antechrist. Par Ernest Renan, mevnbre de Vlnstitut. — M. L. — Paris. Michel Levy fréres, editeurs JRue Auber, 3, place de Vopéra. 1873. (Vége.) Renan Pál ap. egyoldalú megítélésében találkozik Lagardedal, *)kia keresztyénséget bírálva egykép kárhoztatja a katholicismust és protestantismust, állítva, hogy köztük és Krisztus között Dincs semmi összekötő kapocs. Jézus tana teljesen ki lett alapjából forgatva, s annyira elferdittetett, hogy a józan ész kénytelen megvetéssel fordulni el tőle. Mindennek oka első sorban az, kiben a nagy rész a keresztyénség alapitóját tiszteli — Pál apostol. Lagarde Pált az egyház ellenségének, megrontójának, hamis prófétának és hívatlannak nevezi. Szerinte Pál „igazi utódja Ábrahámnak, áttérése után is farizeus tetőtől talpig", zsidóbb mint maga az ős gyülekezet. Ó rontotta le a hidat Jézus és követői között, ő hozta be az ó szövetséget az egyházba s alapította meg a farizeusi exegesist. Mind Renan, mind Lagarde igazságtalanok a nagy apostol iránt. Az elfogulatlan ítélet nem tagadhatja meg soha, hogy Pál a keresztyénség első reformátora volt. Ember ő is; tökéleteset nem állithatott fel, de megmutatta, hogy az egyházban a korszellem követeléseivel párhuzamban a szabadelvű irány, a mult békóit oldozó józan újítás jogosult és szükséges, habár átokvihar is a jutalom érette. Egy német tudós, Ziegler, visszautasítva az apostol ellen emelt vádakat, azt mondja, hogy Pál hatalmas igazságszeretetét, erőteljes vallásos jellemét Renan nem is képes kellőképen méltányolni. Péter iránt szerző sokkal elnézőbb, leveléről kedvezően nyilatkozik, kiemelve a benne nyilatkozó egyenességet s egyszerűséget. Péter ós Pál végsorsáról emlékezve Renan határozottan védi azon hagyományt, mely szerint e két apostol *) Ueber das Verháltn. des Deutsch. Staat. zu Theologie, Kirche und Religion. Ein Yersuch Nichttheologen zu orientiren. Von iPaul de Lagarde Rómában halt meg vértanúi halállal. Hogy Péter mint martyr halt meg, azt főkép Ján. 21. r. 18—19. v. nyomán megcáfolhatlanna k tartja, halálának színhelyéül pedig sem Antiochia sem Jerusálem, hanem csak Róma fogadható el, s ezen feltevést erősen támogatja a Jelen. K. 18. r. 20. v., sőt Tacitus is Ann. XV. 44. Péter keresztre veretett s régi állitások szerint neje is vele együtt vitetett balálra. Renan továbbá mint bebizonyított tényről beszél János efezusi s Fülöp hyerapolisi püspökségéről. Jánost még több más nevezetes gyülekezetek is elfogadták vezérül s tisztelettel hallgatták mind tanácsát, mind dorgálását. Püspöki tisztét szigorú fölénynyel vitte ; nyeraeség, végtelen türelmetlenség, kemény, durva nyelvezet a máskép gondolkozók iránt, jellemzik őt. A neve alatt birt levelek hitelessége több mint kétes, jellemének tanulmányozása inkább azon nézetre vezet, hogy az evang. és az apokyps. írattak általa. Figyelmet érdemelnek Renannak ezen állításai Pál második római fogságáról, Péter római püspökségéről s ottani haláláról, valamint Fülöp s János végsorsáról. Föltevései a szigorú kritika előtt meg nem állhatnak. A reformatió óta mind kiterjedtebb kutatások nyomán, a prot. egyháztörténet írók kimondták az eredményt, miszerint Péter római papsága tarthatatlan, semmi megbízható adat nem támogatja, s csak — mint római utjának s halálának csudás színekkel rajzolása is tanúsítja — a pápaság által kegyelt legendák körébe tartozik. Fülöp hyerapolisi s János efezusi püspökségére vonatkozó állításokat Keim ós Scholten keményen megostromolva szintén a hagyományok regiójába vetették vissza. Renan ezek ellen, igaz, ragyogó előadással, de ismét csak hypothesisekkel, teljesen meg nem bizható következtetésekkel védelmezi álláspontját. Itt tanúsított ragaszkodása a hagyományokhoz, öszszevetve a „Jézus életében" nyilvánított irányával, tagadhatlanul némi fordulást jelez. Ott rideg kritikával boncolgatta az írott okmányokat, itt már védelmezi a legendákat. Ott ugy látszók, hogy Rómának a szabad vizsgálódásra vetett bilincseit bátran elvetette, itt már az