Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-19 / 29. szám

tagjai eltántorittassaüak: a lelkésznek kötelessége személyenkiüt vigyázni a hivekre, s azokat az eltántorodás ellen óvni, házuknál felkeresve vagy magához hivatva meggyőzni a felől, hogy nincs igaz ok az elszakadásra, s ez hálátlanság is lenue tőlük ?z anyaszentegyház iránt. Efféle fáradozásai a kérdéses egyénre nézve ugyan legtöbbször sikertelenek fognak maradni, mert a sectafőnökök ő előtte rendszerint már telebeszélték az illető fejét, s a lelkész a bajt közönségesen gyógyithatatl. n állapotban találja; de ha csak elvétve lesz is sikere ezen fáradozásainak, nem kell sajnálni. Egyébiránt az illető egyének természetének biztos ismerete nélkül bajos ilyen lépéseket is tenni, mert némely ember puszta dacból csak azért is átengedné magát az uj tannak, főleg ha a lelkész iránt bizalommal nincsen. Ha egyszer a secta gyülekezetileg szervezte magát, s a nélkül hogy nagyobb zajt okozna s rendszeres hódításokat tenne, csöndben ól: legjobb őket békében hagyni, s ha a lelkész elébe olyan volt híve kerülne, ki most az uj felekezet tagja, a lelkész legyen iránta szolgálatkész ós nyájas, s a gyűlöletért ne fizessen gyűlölettel. Az eltévedt juhot legfölebb szánhatja. Az ilyenekkel való találkozást azonban soha ne keresse, s még inkább óvakodjék a kíváncsiságtól, hogy az uj felekezet gyülekezeteiben látogatást tegyen. Hí ő a secta tagjai által erre, vagy vitatkozásra szólittatuék fel, ós látja, hogy itt csak önmagukat és szakadásukat akarják igazolni, de hajlam bennök nincs a megtérésre, legjobb kijelenteni: „Barátaim, ha arról lenne szó,hogy az igazság kiderittessék, engednék felhivástoknak, azonban ti magatok tudjátok s én még jobban tudom, hogy miben jártok; hiába itt minden vitatkozás, végre tűzbe jönnénk, jobb hát, ha most végzünk! Ha majd egykor lelkiismeretetekben nyugtalanságot éreztek a miatt, hogy hamis ösvényre léptetek: akkor jertek elő és minden kérdésetekre megfelelek!" Ha azonban ilyen ember betegágyához hivatná a lelkésze, s az urvacsorát kívánná, önkényt értetődik, hogy késedelem nélkül engedni kell a meghívásnak, s ha a szenvedő elég biztosítékot nyújt a felől, hogy tévelygését belátta, ismét hozzánk akar tartani: meg kell könnyebbíteni rá nézve a teljes visszatérést s őt szeretettel fogadni. (Az utóbbi utasítások legnagyobb részben Palmernek Ev. Pastoralthedogiájából Stuttgardt 1863. 319- 328 vannak merítve) Látnivaló azonban, hogy ily eljárás a dolognak csak negativ oldalát tünteti fel, s kétséget nem szenved, hogy ezen pusztán szenvedőleges magatartás által ép oly kevéssé lehet a baj keletkezésének ós terjedésének útját állani, mint azon drastikus, de azórt csupán palliatív szerek által, melyekről fentebb már emlékeztem. A valóságos és gyökeres orvoslat azon okok eltávolításában áll, melyek a szellemi betegséget előidézték, s egyszersmind abban a hatásban, melynél fogva minden, a mi az anyaszentegyház működésében számot tesz, oda segittetik, hogy e működését szabál)szerűen és alkalmasan végezze is, s az organismusban helyét jól betöltse. Fentebb kimutatni igyekeztem, hogy a naz. hivő vallás legsarkalatosabb hitcikkeiben a protestantismasra támaszkodik. Addig, a mig velünk egy uton jár, ebből természetesen ránk nézve semmi baj sincs; a baj abban van, hogy a mi alapelveinkből kiindulva néha ellenkező következtetésekre jut, mint mi. Bizonyos, hogy itt a logika egyikünket megcsalta, s az is bizonyos, hogy az elfogulatlan itélő mindjárt átlátja, hogy kettőnk közül melyik az, ki a logika világos egyenes törvényeit megrontotta. Ugy hiszem, a naz.-hivő vallás terjeszkedése is egy intőjel a magyar protestáutisinusra nézve, hogy tartson elfogulatlan szemlét és bírálatot egész hitrendszere felett, s megtartván a megtartandókat folytassa bátran a protestálást az ellen, a mi háromszáz esztendő tapasztalatai és haladása szerint a vallás szentélyébe illetéktelenül vehette be magát. Én nem akarom most azok példáját követni, kik a nazarenismusért nekünk szabadelvűeknek tesznek szemrehányásokat, s valamint szót sem vesztegetek ezek képtelensége kimutatására, ugy nem vádolom az orthodoxokat sem azzal, hogy ők szolgáltattak okot ezen secta keletkezésére. Önök előtt, tisztelt lelkésztársak, kik a mi baráti körünkben megjelentek, csupán abbeli meggyőződésemet akarom kifejezni, mely szerint életszükségnek tartom a protestantismusra nézvo, hogy legyen hű eredetéhez, és ezentúl is támaszkodjék egész bizalommal arra az erőre, mely egykor létrehozta: a szabadság ós a folyton tökélyesülés erejére. Mert bizonyos az, hogy a XYI. század reformátorai nemcsak azórt nem vitték tökéletesen keresztül a vallástan reformját, mert a nép akkori művelődési fokozata, a katholikus egyházfők és fejedelmek kötekedései, sőt épen az anabaptista zavargások 68*