Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-12 / 28. szám

bennünket, mint bizonyos rovarok a legelésző nyájat. Mindenesetre vérünk tespedésere ós egyházunk óletvidorságának hiányára mutat az, hogy közónk a hivők oly mértékben befészkelhették, s gyülekezetileg consolidálhatták magukat. A mi gyülekezeteinkben már igen régóta nem leng a vallásosság és egyháziasság ama fris szellője, mely egyedül képes compact társulatot növelni. A természettől különben sem erős felekezeti érzék eltom­pulva, a szervek benső gyöngeség és külgondvise­letlenség miatt elkoptatva ós meggyöngítve, a tagok egészséges táplálkozás ós kellő foglalkozás hiányában elerőtlenedve vagy bénulva tengenek. A test részei közt nincs meg az egészséges egymásra hatás. Egy­más haját és örömét kevéssé érezzük, egymás szük­ségleteivel ós vágyaival jóindulattal alig foglalkozunk. Egyéni, családi, társadalmi életünkben súlyos nya­valyák harapództak el, mert a vallás arra nincs eléggé javító hatással. A külső igazgatást illetőleg egykori elveinktől, az idők kívánalmainak engedve, nem csekély mérv­ben eltértünk, a legfontosabbat, a hit tartalmát il­letőleg minden a régi embryoban maradt. Az egyik tag túlteDgésben, a másik vérszegénységben készül elveszni. A lelkészek jórészt a Danaidák munkájára kárhoztatva. Töltögetik a vizet a feneketlen edény­be, ahelyett hogy az edény kijavítására utasíttatná­nak. Mert egykor e víz utáni szomj nagy ós átalá­nos volt: rajtunk maradt az a tiszt, hogy óráról órára kínálgassuk az utódokat is ezen itallal, kik nem annyira szomjúhoznak már mint inkább éheznek, és eledelt várnának mi tőlünk. Kultuszunk legfőbb részeit ily módon szinte elhasználtuk, ós üres szer­tartássá változni engedtük. Oda ültünk az éltető forrás tövéhez az evangeliomhoz, de csak önképünket vizsgáltuk annak tükrében; nem méregettük annak mélységét, vizét nem elemeztük, s ujabb és ujabb beteg­ségünket nem orvosoltuk; inkább ittunk azon posvány­ból, melyet a kath. egyház hagyományai tisztátlani­tottak meg, mely a szájíznek jobban tetszett. A lel­kész szertartások ós gópiességek nyűge által lebi­lincselve mindent tesz már, csak azt nem, a mi a lelkek őrizetére szükséges. A nyájat a pásztortól féltették sokszor ós nem a farkasoktól. Csoda-e, ha ily körülmények közt az anyaszentegyház testi ós lelki ereje láthatókép sinlik? ha sűrűn mutatkoznak a pusztulás jelei? ha a ravasz ellenség sorainkban kárt tesz? Ez neki nem csak azért sikerült, mert gyüle­kezeti életünk gyöngeségeit kileste, és maga javára ki­zsákmányolta, hanem azért is, mert képes volt a társadalom legalsó osztályának nyomorából ós tudat­lanságából tőkét faragni magának, a mi egyébként minden kezdő felekezetnél rendesen előfordul. Az em­beri társadalom minden időoen a tömegek nagy nyo­morát zárta keblében. Minden országban ezrek ós milliók küzdenek földhöz ragadt szegénységgel, ebből folyó titkos bűnökkel ós sürgető vágyakkal. Ezen osz­tályból a fenálló rend és felsőség ellenében, mely alatt ő csak szenvedéseit ós elégületlenségét érzi, nem ne­héz pártot alakítni és sereget gyűjteni; nem nehéz zarándok-csapatot szervezni a vágyak boldog Mekkája felé, hol terhének könnyebbülósót reméli — habár meglehet, a legképtelenebb észjárással. A hivők val­lásában is megvan ez a fülbemászó varázshang, mely oly édes a szegény tudatlan ember füleinek; mely­hez most politikai korteskedósünk ós hírlapirodalmunk is csaknem szakadatlanul akkordokat játszik. A nép­boldogító eszmék előtt a rendnek, az illemnek, ós az okosságnak szózata még tán soha sem volt oly gyönge ós erőtelen, mint az utóbbi időkben. A szo­kás ós a tisztesség kötelékei, melyek a régi szövet­ségek igen hatalmas kapcsai, kezdtek a társadalmi élet minden mezején meglazulni. Idejárult a nép alsó rétegében, valamint a magasabb régiókban is egyaránt elharapódzott erkölcstelenség ós lelketlenség, mely ösztön a közkormányzati és törvényhozási szel­lem amaz átalakulása, mely nem kiván hat többé gá­tat vetői uj felekezetek lótrejövetelének. Ily körül­mények közt a hivők apostoli buzgalmú népies prófé­táinak nem volt nehéz eltéríteni közülünk sokakat, kiket úgyis csak igen erőtlen külső kötelékek fűztek hoz­zánk, s kik lólekben tán soha sem voltak meg­nyerve egyházunknak; s csak természetesnek talál­ható, midőn azon tanok, melyek a vétkeseknek szent­séget, a tévelygőknek igazságot, a megterhelteknek könnyebbülóst, a testi lelki elhagyatottságban élők­nek baráti segélyt ós állandó szövetséget ígértek, me­lyek a polgári ós egyházi adót, a katonáskodást, a hatóságot mellőzendőnek hirdették: ezer meg ezer szív­ben viszhangra találtak! * * * A hivők vallásának tüzetes méltatása s tanaik­nak és törekvéseiknek bírálata nem lehet ezúttal 56*

Next

/
Thumbnails
Contents