Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-06-21 / 25. szám

Csorba Károlyné — Kalicza Gizella assz. az egyház­nak 100 írt értókü urasztali teritőt ajándékozott, özv. Kiss Jánosné 606 frtot hagyományozott, s a feloszlott takarékmagtár 38 részvényese 213 frtot adjak. Végül említenünk kell azt is. hogy a segéd­gondnok Tóth Ferenc ur a leik. gyámegyletnek 200 frtot ajándékozott. Külső-Somogyből: Kilitiben Dömölör Mihály 50 frtot ajánlott fel az egyháznak, F.-Nyé­kén öreg Parrag József és öreg Juhász Mihály örö­kösei 40—40 frtot adományoztak, Gyönkön Ben­ning Jánosné assz. 6 frton az urasztalára teritőt vásárolt. — Gyönk, F. Nyék és Mocsolád magtára­kat alapítottak. A gyönki m. egyház már régebben 1600 frtos házat vásárolt; az endrédi és bálványosi egyházak iskolai épületeket emeltek; Teleki, Szólád szintén iskolai épületek építéséhez fogtak; Lápafő papilakot épített. A kazsoki gyülekezet 440 frt. a büsüi 630 frt. 50 krt. keresett az egyház javára aratással. A tabi népnevelési egylet Köröshegynek ós Bálványosnak iskolai célokra 18—18 frtot adott. Tolnai egyházmegyéből: Ozecze a kunágotaiak és a prot. árvaházra tetemes összeget utalványozott. F.-Nyóken a templom javítására a hi­vek önként 360 frtot adtak. Pécsváradon Hoich Jakab az urasztalára egy 6 frt. értékű kendőt, Várkonyon egy nő szintén egy urasztali kendőt, Pilisen Asztalos Sándor az egyháznak 100 frtot hagyományozott. Várkony paplak építési alapra mag­tárt alapított, Váralja szintén magtárt létesített. Vértesaljáról: Pákozd temploma kijaví­tásához készül, mely célra az egyház hivei önkéntes adakozás utján 750 frtot gyűjtöttek. Ugyané célra az egyház takarékmagtára 450 frttal járult. A ref. nők 50 frt. értékű keresztelő edény nyel, a székes­fejérvári főtiszt, káptalan 200 frt. értókü náddal ajándékozák meg az egyházat. — Pátkán Kégl György ur, ki maga róm. cith. vallású, a ref. egy­ház részére évenként 20 frt segélyt ad; közelebb az iskolatetőt kijavíttatta, iskolai célokra pedig 75 frt alapítványt tett. — Bodmórnak néhai Balassa An­tal hagyománya után 1000 frt, Ácsának Kégl György adománya után 70 frt. alapítványa van. — K.-Nyéknek Halász Gedeon úrtól 300 frtos alapít­ványa van, melynek kamatai a nyéki ref. tanítóé; Kenessey Karolin 300 frtos alapítványa, melynek kamata exameni jutalom, Kégl György 70 ftos alapít­ványa, ós néhai Balassa Antal gárdoni határban fekvő 30 hold birtokrész hagyománya a nyéki és gárdoni iskolák számára. — Sárkereszturon egy, magát megneveztetni nem akaró, róm. kath. egyén orgonára 30 frtot ajándékozott. Bogárdon Kenessey Imróné 200, Mészöly János 100 frfcot adományoz­tak orgonára. Aba a paplaknak 250 frtig uj tetőt, az iskolának 380 frtig tetőt, 571 forintig uj ha­rangozólakot készíttetett. Ezen túl 220 frtig ka­szálást vállalt, melyet az iskola fölszerelésére fordí­tott. Alaptőkéje 1476 frt. Szűcs Adolf ur, Szűcs Adolfné szül. Sárközi Zsófia temetése alkalmával, a templom gyá?zdiszitósébez vett 80 rőf fekete posz­tót az egyháznak ajándékozta. Iváncsának 1000 frt. alaptőkéje van. Ercsinek Varasdi Lajos tanfelügyelő ur 250 frt. alapítványt tett. Vaál 1300 frton fun­dust vásárolt, melyre templomot ópitend. Alcsuth 1714 frt. erejéig templomát javította. Bicskének 1627 frt. alaptőkéje van. Mány 929 frtba került harangot vett. Únyon a hivek templom-tetőzósre 600 frtot. adakoztak Tinnyének 440 forintja van a templom javítására. Páty 1300 frtig javította templo­mát, adósságát legnagyobb részben letörlesztette. Ez egy­háznak néhai Lázár Lídia 300 frtothagyományozott. Bia 600 frton házat vett. Gyúró 400 frtig javíttatta temp­lomát. Seregélyes 7002 frton iskola-épületet emelt. A szentpéteri egyháznak Andrásy Ignácné, Yégh Mária ő nagysága, ki r. kath. vallású, harangokra adott 1300 frtot, orgonára 1200 frtot. Az első tanitó fizetésének javítására 1050 frt a máso­dik tanítói fizetés javítására 1050 frt, a legjobb tanulók számára 1050 frt. összesesen 6700 frt. alapítványt tett. Nagy Zsigmond 50 frt, özv. Fehér Istvánné és néhai Benedek Audrásné 150 frt. ala­pítványt tettek. Legyenek mindezen áldozatok följegyezve az élők könyvében £ hálás emlékezetünkben! Több örvendetes jelenetet is említhetnék móg föl: de be kell zárnom különben is hosszura uyult előterjesztésemet, nehogy a közgyűlés figyelmét s tü­relmét tovább fáraszszam. Különben is, a tár­gyalások folytán, ezek rendre feltüuendnek. Csak az egyet nem hallgathatom el, h^gy a szlavonszerémi missio megalakult s azon térre kiküldetett buzgó mis­sionariusunk megkezdette muűkálkodását. Most már nyissuk meg tanácskozásaink folyamát. A kegyelem istene pedig áldja meg összes gyüleke­zetünket ! vezérelje szent lelkével, a bölcseség, szere­tet, béke, öröm lelkével tanácskozásainkat, hogy le­gyenek azok gyümölcsözők, üdvösek!

Next

/
Thumbnails
Contents