Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-06-07 / 23. szám

mánya szó és bttü szerint applikálja a tiltó rendszabályt a kihágásokra, ennek eredménye az lesz, hogy kevés idő múlva alig marad tagja a társulatnak, mert ama rendszabályok — talán egy, vagy kétszeri megintés után — kitiltást diktálnak: — már pedig nyilt titok, hogy ama kihágásokra hozott törvény országszerte csak irott ma -laszt marad, s magának a választmánynak tagjai közül is többen vesznek részt majd az egyik, majd a másik kihágásban. Nem marad tehát egyéb hátra az ily esetekben, mint a fentebb mondottak szerint járni el, azaz: kisebb körben társulni újra a nagyobb kör hibáinak, visszaéléseinek nyesegetésóre, mintegy erkölcsi pressiót gyakorolni a helytelen irányú többségre. Ez által — ha van bennök még némi szikrája a nemesebb iránti fogékonyságnak — felköltetik szégyenérzetök, mely megsúgja nekik, hogy: tovább is csak lenézett tagjaiként maradni a körnek amaz elevenitő mag, ama szent törzs mellett — még nagyobb gyalázat ; kilépni onnan, mikor kitiltya tulajdonkép nincsenek -gyávaság. És igy választaniok kellvén e kettő között, nem marad egyéb hátra, mint megállani a helyet becsülettel. Én bizom a jó, szép és igaz ellenállást nem ismerő erejében, s épen ezért a kihágások beszüntetésének e módját sokkal praktikusabbnak lélektanilag helyesebbnek tartom, mint a merev §§ ok kérlelhetlen szigorát alkalmazni az ily esetekben, melynek alkalmazása a gyengébb lelkierejüeknél csak dacot szül, holott egy morális testületnek nem a dac felköltése által elriasztani, hanem szelid bánásmód által megnyerni kell a maga tagjait. De1

nagyon is eltértem a tárgytól. Azt akartam bizonyítgatni B. ur ellen, hogy az olvasókörök szükségesek céljok nemes, létezésük üdvös s mégis oda tértem el, hogy mi módon tarthatók fenn. No, de hiszen B. ur sem tartaná az ily erkölcsi társulatokat fölöslegeseknek, sőt üdvteleneknek, ha ama visszaélései, fattyuhajtásaí nem volná nak, — és igy mivel szerény véleményem szerint sikerült némileg kifejthetnem azok üdvösen létezésének mulhatlan feltételeit: azt hiszem, hogy eme csekély eltérés nem ártott, Ugy vagyok én s azt hiszem, ugy vannak legtöbben az ily olvasókörökkel, mint a paedagóg a tanítási methodussal. Valamint tagadhatlan dolog minden helyesen gondolkozó paedagóg szerint, hogy a magányos, vagy házi nevelés a tekintetben, hogy a gyermek a többiek rosz erkölcsét azoknak beszédéből, magaviseletéből el nem sajátítja stb. sokkal célravezetőbb mint az iskolai; de viszont az iskolai nevelésnek ós oktatásnak szintén megvan a ma^a előnye a házi nevelés fölött abban, hogy míg itt talán kitűnő szobatudóssá, amott pedig az életnek praktikus bölcsévé, társadalmi öntudatos lénynyé, szóval emberré jobban képeztethetik a gyermek : ugy ama, B. ur által ajánlt családias felolvasások is csak részben felelnek meg a humánus önmivelődés magasztos céljának, és csak annyiban célravezetőbbek az olvasókőri összejövetelek, társas beszélgetések s felolvasásoknál, amennyiben ott talán nincs annyi példa a roszra, mint itt; de viszont ha oly szempontból tekintjük a dolgot, hogy az olvasókörökben való olvasgatás,társas beszélgetés, felolvasások hallgatása stb. által is ép annyi, sőt még nagyobb tér kínálkozik a szép és jónak elsajátítására, az önmívelésre, — ezen kivül pedig negatíve a talán látott s tapasztalt roszról, rútról való visszaborzadás szülte jóhoz édesedés is erkölcsi haszonul kínálkozik : percig sem lehet kétkednünk az olvasóköri társulás eszméjének magasztosb voltában — percig sem lehet haboznunk ennek adni meg az előnyt a B. ur által ajánlt családias felolvasások felett. De menjünk még kissé tovább. Maga mondja B. ur, hogy ama családias felolvasások rövidek legyenek, mert népünk az ilyenekből nem szereti a hosszút. Biz ugy van a! S mit gondol ön: mikor ama 3—4 család összejővén olvasgatni, s beleunván abba, vagy bevégezvén azt, talán mindig az fogna következni, hogy „no, most már menjünk szép csendesen haza aludni"? Oh nem! Ott is hallhatna ön ilyeneket: e 1 é g ebből ennyi, — most hozok sógoromnak s komám uraméknak egy kis kóstolót a silleremből! A siller mellett aztán szépen rákezdenék, hogy: Cserebogár, sárga cserebogár!" — azután meg egy kicsit vagy filkóznának, vagy pletykáznának, rögtön találkoznék ott is egy szelídebb kiadású oraculum, sőt nem ritkán az is bekövetkezhetnék, hogy: nomost már, komám uram! menjünk el a nagy korcsmá ba egy feketére. És ez mostanában még nem is lehet máskép. Népünk mindig szereti a szellemi jókkal összekötni az anyagit, s kiválólag sanguinikus véralkata nem engedi, hogy még halott-torokban is ha már dalolni nem lehet, legalább a bor mellett ne énekeljenek. (Erre példa egész vidékünk) Hadd nőjjön tehát a gaz, a konkoly együtt a tiszta búzával; hadd legyenek olvasóköreink egy ideig még privilegizált korcsmái a jobb érzelmüeknek: mit se tesz legalább igy nekünk is privilégiumunk van oda bemenni, s folytonosan hintegetni a jónak magvát azok közé, akik olvasókőrök hiányában oda mennének, hova már őket becsülettel nem követhetnők I Jobb ma egy veréb, mint, holnap egy túzok, ismétlem mottomat. Jobb, hogy legyenek bárminő olvasóköreink, mint semmi olvasás, semmi kör, semmi társulás! Mmden ily intézmény , létrejövetelekor, félszegségek, visszaélésekre ad alkalmat az intézményt roszul értelmezők előtt; minden ily intézmény először csak testet ölt magára ; de nekünk kötelességünk a magában talán csupa érzékit megszellemesíteni, a testbe mindinkább elevenitő lelket lehelni! Borzsák Endre, reform, lelkész.