Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-06-07 / 23. szám

világ eseményei ós egyes fölkent férfiak által, más részről pedig tudjuk, miszerint mennél jobban haladnak az egyházak, annál inkább közelednek azon cél felé, hol a szűkkeblű dogmatikai különbségekés az azokból származó gyülöletességek megszüneudnelí, ós lesz mint Jézus mondja : „egy akol és egy pásztor.* (Ján. 10. 16.) WEBER SAMU. Észrevételek Baky Istyán ur „OLvasókörök" címíí cikkére. Mo 11 o: Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Magyar közmondás. E lapok 17-ik számában B. J. urnák egy épületes cikke jelent meg fentebbi cím alatt, melynek tartalmát bár ugy általán véve én is aláírom, mégsem tehetem, hogy a csaknem teljesen árnyoldaláról felfogott dolognak néminemű szebb szinbe helyezése szempontjából pár sor észrevételt ne tegyek ama cikkre, ha t. i. nt. szerkesztő ur kegyes leend becses lapjában egy kevés tért engedni igénytelen soraimnak. Ugy látszik, hogy B. ur — nem tudom: hivatali utódságának tudatában-e, vagy tractualis és collegiális összeköttetésénél fogva — (szabad legyen kissé enyelegnem e komoly lap hasábjain!) teljesen osztja, sőt még túlozza Baksay urnák az olvasókörökről olyatén véleményét, hogy ama helyek tősgyökeres vendégei : Péter gazda, — egy kék-hétfőt ülő szabó, — egy zugprókátor, — három városi hadnagy, — azután a mészáros, aztán a belrendőr és az árva-atya. (Lásd: Prot. árvaházi naptár „Hajmagágó"-ját) Ugy látszik, hogy ő is fél a nagy szakállas parasztembertől, ki többször megy a népkörbe, mint a templomba. Lássuk, van-e igaz és alapos oka a félelemre ? Annyi bizonyos, hogy amily szép reményeket kötöttünk mindnyájan az országszerte itt-ott létesítendett olvasókörök. népkörök s több eféle humánus intézményekhez; amily sok üdvöset vártunk előzetesen az ily módokoni társulástól : ma — sok tekintetben — épp ugy foszlanak szép reményink rózsa-szálai, országos tapasztalatok bizonyítván, hogy az olvasókörök kezdetben üdvös célja mindinkább messze esik, — bizonyítván, hogy a szellemi önművelés eme kitűzött helyei bizony ma-holnap némely helyütt nem egyebek lesznek, mint a solidus férjek számára is privilégizált korcsmák. De kérdem: szabad-e a még soha nem mivelt földbe elültetett növényt kivágni csak azért, mert először buja hajtásokat hoz? Nem, csak gondosan le kell metszegetnünk a főhajtás életnedvét talán elszívható mellék, vagy fattyuhajtásokat! Az olvasóköröknek is vannak fattyú hajtásai: ilyenek már, hogy találkoznak ott B, ur szerint „oraculumok," kik olvasni sem hagyják a jámbor honpolgárt, hanem elvonják őt Ízetlen beszédeikkel, politizálásukkal stb.; ily fattyuhajtás, hogy az olvasótermek az est késő óráiban nyerészkedő játékszobák, vagy reggelig tartó dőzsölés színhelyei lesznek. Ez mind igaz. De hát valyon hol győzze meg e ferdeségek, sőt bűnök felől a jobb érzésű ember, vagy pláne a lelkész az ekként cselekvőket? Templomban? Oda nem igen mennek e nagyszakállú polgártársak, mert azt mondják, hogy az urak se mennek, hát ők se. Az uraknak van cassinójok, hát nekik is az kell! „A rókát a barlangjában" mondja a magyar példabeszéd. Ha tehát a hegy nem megy Mohamedhez: Mohamed menjen a hegyhez ! Nekünk lelkészeknek, tanítóknak s általában minden művelt és jobb érzésű embernek kell oda mennünk s ottani beszédeinkkel, talán népszerű felolvasásainkbal, magunkviseletóvel odahatnunk, hogy amaz oraculumok magukra hagyassanak, hogy a játék- és dőzsölési szenvedélyre saját maguk az ezeket cselekvők által örökös átok mondassák ! De én — bocsánat tamásságomért! — nem is hihetem semmiképpen, hogy ahol egy vagy két oly művelt ós tanult ember találkozik, mint Ön : sokáig létezhessenek az olvasókör ama mételyei, feltéve, hogy azok leszorításán nemes tűzzel s egész lélekkel dolgozik. Mint ama vitéz, ki magának egypár elszánt harcost megnyerve, mindnagyobb tért hódít meg s utóbb beveszi a várat: ugy egypár, a nép lelki művelődését szivén hordozó, kellő erélyt kifejteni tudó, míveifc tagja valamely olvasókörnek igen könnyen szerezhet maga mellé bajtársakat, kiknek segítségével leszorítható k a küzdtérről ama jó madarak! Tessék felolvasásokat tartani, — még pedig először előkészíteni a talajt a későbbi felolvasások számára, ugy, hogy a kezdetben tartott felolvasások tárgyát célzatos kigunyolása, megutáltatása képezze mind azon bűnöknek, miket már ismerünk, mik gátolnák a későbbi felolvasáook sikerre juthatását. Tapasztaltam, hogy magyar népünknél nincs nagyobb büntetés, mint a kigúnyoltatás s ép ezért szereti e nemét alkalmazni a büntetésnek a közte élö idegenekre, kikre— kevés kivétellel, — majd mind haragszik. De kérdheti Ön: és ha mindez nem használna ? . . . Akkor más módot ajánlok. Azért, hogy az olvasókörök társadalmi szövetkezések, még e definitio nem zárja ki azt, hogy az olvasókör kebelében levők, a tagok, bizonyos elérendő célra kisebb körben ujolag társuljanak, hogy ugymondjam : delegálják magukat a jobb érzósüek közül néhányan e, vagy ama visszaélés megszüntetésére. A példa ragadós s jót állok érte, hogy ha pl. egy 50 tagu olvasókörben a legtekintélyesebb 10 tag társul arra nézve, hogy onnan a kártyajáték kiűzessék : a 10-es szám nemsokára szaporodni fog s mind többen állnak a kis szövetség zászlója alá. Dehát nem lehetne az ilyes visszaéléseket egyszerűen a társulat rendszabályaival beszüntetni, letiltani? Nem, mert hiszen nincs olvasókör, melynek rendszabályai közt ott ne volna, hogy a hazárdjáték tilos, — mégis űzetik mindenütt, mert „nitimur in vetitum stb." És ha az ily körök u. n. választ-46*