Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-31 / 22. szám

sokban mint protestáns katholicus igaz egyház áll. Ez egyház természetesen nem fog vallástételen alapulni (no statement at all). A keresztyének, mondja Clarké, bármennyire eltérők is nézeteik, lényegben mégis egyek. Eltérnek egymástól, amennyiben korlátoltak; amint mélyebbre hatnak, magasabbra emelkednek, találkoznak. Mert hiszen mindnyájan egy istent, egy Krisztust, egy bibliát, egy kötelességi törvényt, egy közönséges szentegyházat, egy örök életet, egy szent lelket hisznek. Mikor különszakadnak, ez azért van, mert ismeretük részszerint való; mikor egyetértenek, azért teszik, mert hitük korlátoltságát kiegészíti a szeretet bősége. Kiben a szeretet és humanitás lelke él, Clarké müveit lelkesedéssel ós kedvteléssel fogja olvasni, habár egyházi terveire nézve más véleményen van ij

. Mindenesetre jellemző az, hogy Clarké munkái a leghivőbbek, pl. a methodisták részéről éppé a anuyi elismeréssel találkoznak, mint a legradikalisabbakuál. Ahol kegyesség, igazi kegyesség vau, s az ész szavára hallgatnak, nem lehet osztatlan elismeréssel nem találkoznia. A felvilágosodás amaz erős vitézeinek, kiknek mind bolondság, amit nem tapogathatnak s ami kísérleteiken túlmegy, természetesen nincs mit keresniök az olyatén könyvekben. Ezek megértéséhez első k ivántatóság, hogy bírjon az ember a vallás lényegével: isten szellemi életével az emberi lélekben, mely létezése bizonyítását nem várja logikai tételektől, de épen azért nincs mit tartania a tudákos nihilistáktól. *) (A „Prot. Kirchenzeitung" után). BALLAGI MÓR. Yideant eonsules! Feltettem magamban, hogy minden évben a dunamelléki egyh.-kerületi gyűlést megelőzőleg irok egy ilyen cimü cikket a „Prot. egyh. ós isk. lap" számára, ha a mólyen tisztelt szerkesztőség szives lesz neki helyet engedői, ecsetelendő némely helyzeteket, sine ira et studio, a maguk meztelenségében; felhiván egyszersmind oszlop-íértiainkat: videant! melyet én magyarázatilag ekként ford itok át nyelvünkre: tegyenek valamit! *)Addig is mig bővebb kivonatokat közlenónk Clarké munkáiból, meg kell jegyeznem, hogy azokbán én vallási nézeteim legtökéletesebb kifejezését találom. A látszólagos eltérés csak onnan ered, hogy hazai theologiai viszonyainkhoz képest nekem eddigelé erőmet még leginkább a regi elleni harcra kellett fordítanom, míg Clarké kedvezőbb viszonyok kózt inkább a positiv épitkezéshez látott. B. M. Mielőtt, azonban tovább mennék, reflektálnom kell a tavaly e cim alatt mondottakra. Egy évvel ezelőtt felhívtam a felső-baranyai egyházmegye kormányzó fértiainak becses figyelmét, egyúttal egyházkerület linket is a Sahara egy kisded oázára, a pécsi hitsorsosok elhagyatott állapotára, jelezvén, miszerint csak egy kevés lelkesültség, csak akkora hitbuzgóság mint egy mustármag kellene, s egy ifjú erős gyülekezet táuadbatna ctt fel a századok óta szendergő hamuból. Kiáltásom — ugy látszik — elhangzott a pusztában ; gyenge hangom még csak egy kemény sziklában se ütődött meg, hogy legalább a csalóka visz hang felelt volna rá. Egyet azonban akkori indítványomból — bármint essók is nehezemre a keserű csalódás — vissza kell vonnom. Arra kértem a ft. dunamellóki e.-kerületet, hogy a pécsi különféle iskolákban tanuló ref. ifjaknak a sokképen megterhelt ós gyakran szomorított ág. hitv. ev. lelkész ur helyett a reál-tanoda egyik ref. vallású lanárát nevezze ki, vagy kérje fel vallás-tanárul, kit az akkori tanfelügyelő ur is melegen ajánlott, s igéró, hogy fele fizetését a kormánytól kieszközli, felét adja meg a superintendentia. Ezt kell visszavonnom. Miért ? . . . Elmondok egy megtörtént esetet, s kérem a ft. superintendentiát, hagyja a pécsi iskolákban tanuló ref. ifjak vallási gondozását tovább is az ág. hitv. ev. lelkész ur kezei közt. Az ajánlott tanár urnák született egy fiu-gyermeke, keresztelő papul és keresztatyául az ottani reá'-tanodai igazgatót Sz. urat, ki buzgó róm. kath. pap, kitünőleg tudományos f), jánosiszelidségü keresztyén, hívta meg. Ez a jólelkű pap református rítus szerint akará megkeresztelni a gyermeket, mint Kis Gábor ur fiát a losonci kath. pap, s evégből tudakozódott M. pénzügyigazgatósági tisztviselőnél, ki elébb ref. pap volt, a keresztelés! ritus felől. Az atya azonban előállott, s kijelenté kereken, hogy ő kath. ritus szerint óhajtja megkereszteltetni gyermekét s kath. anyakönyvbe iratni. Ugy küldött aztán haza a keresztyén lelkületű kath. pap szentelt olaj s más clenodiumokért. Az ilyen tett csak megerősítése annak, hogy az illető tanár ur a ref. ifjakat a legnagyobb gyűlölettel üldözi, tantárgyaiból a mint csak teheti buktatja, még az olyanokat is, kik legnagyobb szorgalommal tanulnak, s más tanárok előtt kitűnő, jeles osztályzatot nyernek, alig-alig érdemesiti egy-egy hánytvetett elégséges osztályzatra. Most lépjünk egy lépéssel közelebb magunkhoz. Még mindig igaz a költőnek a gyászos években elmondott szava: „pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve széthull nemzetünk!" A tolnai ref. egyh. megyében Pakson ezelőtt 40 évvel még minden jobbágy-sessio a ref. magyarság kezén volt; s most? alig van 4—5 földes gazda, A nagymányokí ref. magyarok a mult század végén még papot