Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-17 / 20. szám

organisinusában. Ébredj fel tehát szunyadozó protestáns világi ifjúság, s felelj meg egyházad, iránti kötelességednek, s hidd el, hogy ezen kötelességednek hű teljesitése lcghatályosabb imádságod leszen. Lelkesítsen téged az egyház teréu egykor babérozott őseidnek azon példája, kiknek sirhantjait d;

cscségesen koszorúzva fedi immár az időnek moha! Programm helyett ezen négy óhajomnak akartam kifejezést adni, s megragadtam arra ezen alkalmat, mely személyemre nézve egy ünnepély. Ünnepek alkalmával szoktuk kivánatainkat nyilvánítani, s azért nyilvánítottam ma azokat azon meggyőződéstől indíttatva, hogy azon mérvben, melyben azok fognak valósulni, fog gyarapodni közegyházunk is; én pedig szerencsésnek tartom magamat, ha azokhoz bár egy mákszemmel is fogok hozzájárulhatni. S midőn igy szivemben régen zárt óhajaimat kifejeztem, elfoglalom azon széket, melybe az egyházak akaratának többsége hívott meg engem* Fogadják azon tisz -telt egyházak köszönetemet bizalmukért, melyet megválasztatás im által bennem helyezni méltóztattak. A választóit a bizodalownak letéteményese s ennélfogva igen fel tudom fogúi, valamint egyrészről a bizalomnak nagy becsét, ugy másrészről az azzal járó felelősségnek súlyát, mert a választók a bizodalomnál nagyobb kincset nem adhatnak, a választott annál nagyobbat nem vehet által. Ebben rejlik a bizodalomnak nagy becse, s miután ez csak tettekkel meghálálható, ereimhez képest igyekezni fogok, hogy e részben választóimnak adósa ne maradjak. Főtisztelendőségedhez fordulván, az áliitatosságnak és kegyeletnek érzelmei lengetik át keblemet, mert midőn főtiszteiendőségedet immár mint elnöktársamat üdvözölném, a múltnak képei merülnek fel előttem, annak tudatában, hogy közösen foglaljuk el most mi ketten azon helyeket, melyekben ugyauBzoü minéműségekben, melyben most mi, ültek egykor egy-ütt apáink, s igy mintha hagyományké. pen szállott volna ránk ez nsuperintendentiának elnöksége. Ezen körülmény nehezíti ugyan állásunkat anynyiban, amennyiben súlyos feladat azokhoz, kik itt voltak, apáinkhoz hasonlítani, de szolgál egyszersmind ösztönül nyomdokaikba lépni. Felfogásom szerint a kerületi üg) eknek kezelése leginkább az egy házi elnökre nehezedik, a kerületi felügyelő annak inkább csak segédje, s én szerencsémnek tartom ezen minéinűségben osztozkodhatni főtisztelendőséged hivatalos terheiten. Bennem főtisztelendőséged mindig kész segédjét fogja találni, s meg vagyok arról győződve, hogy az ügykezelésben nem ágazandnak el véleményeink, mert bár külön időszakban, de egy iskolában nevelkedtünk, s a vallásos érzelmet sziveinkbe zsenge karunk ban csepegtette már azon híres mester, ezen superintendentiának halhatatlan emlékezetű patriárchája, ki főtisztelendőségednek atyja, nekem pedig confirmationális, oktatóm volt; ő az egykori szerencsés kezii vető nem sziklára, hanem fogékony talajba, szivünkbe t. i. vetette el a magot s ezen mag a vetőnek dicsőítésére megfogamzott s meggyökeredzett, s ennélfogva nem kételkedhetem elveink ugyanazonosságában, nézetünk egyöntetűségében s működésünk egyenlő irányzatában. Vállat vállhoz vetve, kezed; kézzel fogva könnyebbé válik a tehernek sulyja s igy mi is vállat vállhoz vetve, kezet kézzel fogva fogunk működni s egyesült erővel fogjuk viselni a hivataloskodásn ik terheit, reménylőleg kívánt eredménynyel; mert főtisztelendőséged felett lebeg Szeberényi Jánosnak, felettem azon ősömnek szelleme, ki vallásáért a kiapadón vérzett el, s igy ösztön, akarat s a kötelesség érzete bennünk egyesülvén, a kívánt sikernek reménysége alatt indulunk pályánkon, s erre adja meg isten áldását! Baranyai echó Farkas József és Boross Mihály urak cikkeire. (Vége.) Ismerjük Calvin történetét Genfben, ott is folyvást zavarogtak a törvény ós rend ellen, a nagy reformátort hányfélekép bántalmazták? Sőt el is űzték; s végre is a vas-szigoru egyházfegyelem nagy néppé, virágzó státussá tette a csak veszekedni, rakoncátlankodni tudó genfi népet. Mi itt Baranyában sok tekintetben hasonló helyzetben vagyunk Calvin helyzetével. A dorbézolás, lázitás, papok bántalmazása büntetlenül űzetik; a féktelen szabadság a barbár butasággal és arcátlan erkölcstelenséggel szövetkezett, s kezünkből minden védekezési eszköz, tőlünk minden hatáskör jóformán el van szedve. Az egyházi fegyelem behozatalát, sőt nélkülözhetLnségét már Calvin erősen hangsúlyozza s a mindennapi tapasztalat is e mellett szól. Például hozom fel a pengőkrajezáros adó ügyét. Baranyában ezen csekély adományt több egyház csupa dölyfösségböl megtagadta, s hijába kértük; nem hallgattak a szent Dávid hárfájára se; hanem amint kijött a rendelet, hogy extquálni fogják, akkor befizették minden további huzavona nélkül, sőt most már szégyenlik, hogy előbb is nem fizették, sőt határozottan kárhoztatják azokat a szájaskodókat, kik a fizetéstől letiltották az elöljárókat. Saját lelkészkedési körömből is bátorkodom felhozni pár drastieus példát. Szokásba kezdett itt jönni, hogy a legények a templomban garázdálkodtak isteni tisztelet alatt, párszor megintettem őket, nem használt; tartottam előttük prédikációt a templom szentségéről, s az ott tartozó magunk illendő viseletéről: a t. c. ifjúság rá se hederített; hanem aztán mi meg külső belső elöljárók egyetértve, egy szép vasárnapon bent fogtuk a legénységet, s ősi szokás szerint a templom küszöbén jó hatot a tizenkettőt verettünk rájuk, s párszor ismótelttík, ebből aztán megtanulták, hogy az a templom csakugyan szent hely, s azóta nincs szebb magaviseletű ifjúság mint a miénk!