Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-17 / 20. szám

programmom nincs, de szorosan véve nem is lehet, mert az egyházi hivatalnoknak működését jelezik a protestantismusnak alapelvei, s mi képi eljárását sz -Mlyozza a közegyháznak alkotmánya. Azon egyház, melynek jelszava: haladás, főelve : szeresd felebarátodat, mint önmagadat, melyben ahivek rangkülönbség nélkül, egyenlően vannak feljogosítva — azon egyház, melynek hívei a más hitfelekezetüeket testvéreiknek tekintik, s azokkal itt a földön s a sirontul is együttesen kívánnak üdvözülni, oly positiv s határozott alapon áll, hogy hivatalnokainak programmra nincs szükségük, mert teendő k sorát azon elvek jelhik, s igy a kerületi elnökségnek működési köre is zatározottan levén körvonalozva, feladata nem annyira saját tézeteit érvényesíteni, mint inkább végrehajtója lenni az egyház alapelveiből kifolyó közakaratnak. De általában nem is fektetek nagy súlyt a választásoknál most karöltve járó programmokra, mert ezek többnyire a fellengős oratorismusnak hibás kiüövései, s hasonlítanak azon növényekhez, melyek gyönyörűen virágoznak s szépségük állal elragadnak, de ezen virágok nem hoznak gyürnöl csöt. A fűszerezett oratorismus, mely hazánkban talán többet ártott mint használt, varázserejéből már veszít, s vele a programmoknak becse is l^jebb szállott, s méltán mert a programmokban vajmi gyéren vívmányok, többnyire csak, és gyakran nem is te'jesithető ígéretek nyilvánu'nak, — egyházunk pedig nem Ígéretekre, hanem tettekre szorult. Egyéb iránt személyemre vonatkozólag éltemnek múltja jövendő tetteimnek programmja. Nincs tehát előadandó programmom, de annak helyébe kifejezést akarok adni több rendbeli kívánalmaim közt négy fő kivánatomnak, melyeknek teljesítését, annál forróban óhajtom, mennél erősebben vagyok meggyőződve arról, hogy ezen négy kívánalmaim teljesülése egyházunk erősebb felvirágzásának s consolidátiójának főtényezője lenne. Ezeknek sorában: Első kívánságom az 1848. 20. törv. cikkben lefektetett elvnek tökéletes érvényesítése. A hitfelekezetek közti egyenjogúság s viszonosság van ezen törvényben kimondva, hogy azonban ezen elvek a gyakorlatban még mennyire nem érvényesíttettek, azt, mivel köztudomásra van, taglalnom nem szükséges. Hozattak ugyan az utolsó évtizedekben egyházunkra vonatkozó némely törvények, melyeknek becsét fogadni ugyan nem, de elismerni sem lehet, hogy általuk tökéletesen volna megfelelve a fent érintett torvényben lefektetett elvnek. Egyes vallásos kérdésekre kivételesen és szórványosan, minden szerves összefüggés nélkül hozott törvények kielégítők nem lehetnek, szükség van egy törvényre, mely az 1848-iki törvény szellemében megoldandja a még függőben levő vallásos kérdéseket, és szabályozandja a hitfelekezetek közti viszonyokat, és hogy összefüggésben, egy tökéletes egészet képezend. Működik ugyan az egyetemes közgyűlésből kiküldött választmány, mely az országgyűlés eleibe beadandó petitiónak kidolgozásával bízatott meg, miután azonban ezen választmány eddig még nem adta be munkálatát, annak mielőbbi beadatását tartom szükségesnek, nemcsak azért, mivel a fenálló országgyűlésnek utolsó óve immár lejár, de főleg azért, mert épen most ülvén egybe a kép viselőháznak a vallás ügyében működő bizottsága, az, ezen petitiót, működésének legjobb anyagául használhatná fel. Második főkivánságom az iskolaügynek felka rolása. Hajdan még inkább talán mint mo t, a protestáns iskolák azon jó hírben állottak, hogy legjobban felelnek meg a tanügy kellékeinek s a korszellem igényeinek, s méltán is állottak ezen jó hírben, mert minden szegény-égünk dacára egyedül csak a válogatott jeles tanerők alkalmazása s működése által volt elérhető az, hogy iskoláink a tudományok igényeinek színvonalán tartották fel magukat. Hanem fájdalom most tartani lehet attól, hogy a fejlődött körülményeknél fogva homályosodni fog tanintézeteinknek eddigelé éke en ragyogó fénycsillaga. A kö-szellemnek követelései az iskolákra nézve fokozódnak, s mióta az állam vette kezébe az iskolák ügyét, a kormánynak az iskolák szabályozására s felszerelésére vor átkozó igényei napról napra oly mérvben növekednek, hogy szegénységünk mellett alig leszünk képesek ezen igényeknek megfelelhetni. .Ha tehát fenfartani akarjuk a protestáns iskoláknak eddigi hirét s hitelét, gondoskodnunk kell arról, hogy a korszellem s a kormány követeléseinek, a mennyiben az utóbbiak nem jőnek autonómiánkkal üsszeütközésbe, e'eget tegyünk. Ez pedig csuk ugy érhető el, ha a szükséges tanerőket kiállítjuk s a tanároknak a mostaninál jobb javadalmazásáról gondoskodunk. A tanerőknek mily mérvbeni szaporítását, a tanintézeteknek miképpi felszerelése szabályozza, a tanároknak jobb javadalmazását pedig követeli azon körülmény, hogy mindinkább látjuk fogyni azoknak számát, kik a tanszékekre hivatva lehetnének. Valljuk be őszintén, alig hoz valaki az állam szolgálatában ragyobb áldozatot a tanárnál, mert az egész életének lefolyta alatt szünet nélkül foglalkozik mindig, csak egy uj sarjadéknak kiképeztetésével s ha hivatásának lelkiismeretesen akar megfelelni, kénytelen lelkével, a még csak fejlődésben levő sarjadéknak gyenge fogalmaihoz folytonosan leereszkedni; pedig a tudományosság bizonyos fokozatán álló egyéniségnek nagyobb megerőltetésbe kerül a tudományosság magaslatáról az értelmiségnek szűkebb körébe folytonosan leereszkedni, mint innen a tudományosság magaslatához felemelkedni. Ilyen áldozattal járó hivatás méltán érdemli nrg az illő jutalmazást. Nem az a hibánk,