Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-03 / 18. szám

mta gadóztatja a püspököket. A harmadik javaslatot, mely a szerzetesrendekről szól, most tárgyalja a képviselőház. Poroszország. A papok száműzésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása. A német birodalmi gyűlés ápr. 21-én kezdte tárgyalni „a hivatalos hatalmukkal visszaélő papok kiutasításáról" szóló törvényjavaslatot. A tárgyalás ezúttal is heves vitákat idézett elő. A vitát a kormány nevében dr. Förster kezdé meg, azt mondván, hogy nem az állam kezdi meg a harcot az egyház ellen, de a kitört küzdelemben védelmi intézkedésekről kell gondoskodnia. A javaslat azon papok ellen irányul, kik néha a kormány által elmozdittattak, mégis egyházi funkciókat mernek végezni. A fegyver, melyet a kormány kíván, éles ; de rosz fegyverrel nem lehet harczolni. R eichensperger tagadja, hogy a porosz kormány valaha kíméletet tanúsított volna a kath. papok iránt, s ha a porosz törvények nem érdemlik meg a kíméletes szót, — a jelen javaslat már pláne a leggonoszabb fajtájú számüzési törvény. A kath. papok ép oly helyzetben vannak az egyházpolitikai törvényekkel, mint Luther a wormsi gyűlésen, hol kijelenté, hogy ő az akkor kibocsátott törvényeknek nem engedelmeskedhetik : „isten engem ugy segéljen — nem tehetek máskép." — A tárgyalás alatt levő javaslat a leghallatlanabb kivételes törvény, melynek célja, hogy német honfiakat megraboljon minden jogvédelemtől s kitegye őket a rendőrség vad önkényének. Nem elégszik meg azzal a kormány, hogy a papokat tömegesen bebörtönöztetheti, most hazájuktól akarja őket megfosztani; e kiűzés, ha humanusabbnak látszik is első pillanatra, mint a papokat a börtönök bűzhödt légkörében hagyni engedni, de mindenesetre ép oly embertelen. A javaslat tovább megy a francia törvénynél, mely legalább 10 évre szorítja a papok hazátlanná tételét, de ez semmi időt sem szab meg. Fölhívja végül Bismarckot, hogy, mint sok másban, itt is rendelje alá személyes nézeteit az állam-eszélynek ha ezt nem teszi, akkor a birodalmi gyűlés vesse el e javaslatot, mint vízözön előtti múmiát. Leonhard igazságügyér: Azt mondá az előttem szóló, hogy senki se várt volna a kormánytól ily előterjesztést, de erre én csak azt válaszolhatom, hogy Rómától sem várta volna senki, hogy hadat izenjen az államnak és proklamálja a csalhatatlansági dogmát. Ellenállást az állam törvényeivel szemben lehet tűrni az államon kivül, de nem az államon belől. A mit a javaslat kiván, igen egyszerű: a ki nem engedelmeskedik a törvénynek, azt kiteszszük az államból, s azt hiszem, ezt az állam szempontjából csak helyeselni lehet. S c h u 11 e azon állítást cáfolja, mintha az államnak nem volna joga a püspököket letenni hivatalukból, ha erre okot adnak. De igenis, van joga. A történet számos példát mutat föl e tekintetben. Igy nagy Ottó több püspököt, és III. Henrik pápákat és püspököket tett le hivatalukból. Az állam szivesen lett volna engesztelókenyebb, ha a hierarchia nem lett volna oly követelő. Most magának tulajdonítsa a főpapság e következményeket. Az állam nem tehet máskép. Buss sajnálatát fejezte ki az állami törvényhozásnak folytonosan gyarapodó elvadulása fölött. Soha sem hittem volna —úgymond— hogy aggkoromban ily dolgokat megérjek. De tegyenek bármit, a kath. egyház hajthatlan fog maradni. Az utolsó szónok Frankenberg gróf volt, ki mint kath. és volt római követségi tag a javaslat mellett emel szót. Elbeszélte, hogy egy alkalommal a pápánál volt kihallgatáson, s a pápa ekkor azt mondá, hogy egy állam sem okoz neki annyi örömet, mint a protestáns Poroszország, mely mindig igazságos és engedékeny a kathoiikusok iránt. Poroszország politikája nem változott azóta, de igen is változott a kúriáé. A birodalmi gyűlés legjobban teszi, tehát, ha elfogadja a javaslatot. KÜLÖNFÉLÉK. * A tornai ref. egyházmegye apr 20. ós 21-kén tartott közgyűlésének egy gyengédtelen, sőt méltatlan jelenetéről tudósítanak bennünket. „Egy megtörtént lelkészválasztás — írja tudósítónk — meg vagy meg nem erősítése tárgyaltatott a többek között. A választás megtörténte után ez hivatalosan bejelentetett az esperesi hivatalnak, ki ennek folytán kiadta az megválasztott lelkész részére az elfogadási engedélyt, s a lelkész elfogadta a megrálasztást s ezután másfél hónap múlva uj egyháza hivei felhívása következtében elment oda ismerkedni s az urvacsoráját kiosztani. Ez erős vádul hozatott fel ellene, a vádolt lelkész feláll s védi magát, hogy mint fiatal ember nem gondolt abban törvénysértést, meglátogathatni egyházát, példákkal is igazolván mentségét; de védbeszéde eredménye az esperesi ajkról e kemény nyilatkozat lett: „ha egy kis szemérem volna tiszteletes úrban, most itt se lenne", hozzá gondolva: nem hogy védné magát, s egy kenetesassessori ajkról szintén ellebbent e szó: „portékáját ment árulni." Az egyházmegyei közgyűlés hallgatva fogadván ezen korholást, hallgatott az ily módon arcul ütött lelkész is; de volt egy mégis, kinek az ily minden vért fellázító nyilatkozat felforralta vérét, egy közönséges egyháztag, ki megválasztott lelkészöket e támadásra védelme alá fogta, s e valóban drastikus váddal felelt: „tudjuk mi, mi a mi bajunk, az hogy nem választottuk meg az esperes ur vejét ... ha azt megválasztjuk, már régen volna nekünk papunk s nem volna semmi bajunk." Egy egyszerű egyháztagtól az esperes személye ellen e kemény támadásra talán visszatorlás következett ? ... Nem . .. semmi... hallgatott az egyházmegye, de hallgatott mindenekfelett maga esperes ur." Sajnálattal olvassuk mindenkor az ilyesféle jeleneteket, mert :\z ilyenekkel kétségkívül önmagunk alatt vágjuk a fát, önmagunk rongáljuk a lelkészi kar s az