Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-29 / 13. szám

a reménynek. E beszéd olvasása nagy hatást tett rám, talán nagyobbat mint a többiek. Megsajnáltam nemcsak a fegyenceket, kik közt a szerző oly kéteégbeejtő tapasztalatokat szerzett, hanem a szerzőt is, hogy e kétségbeesésben a vallásos remény egy vigasztaló sugára sem birt, behatolni szivébe. Beszéde szép mü, versenyezhet a kötet bármelyikével; de az egyetlen, melyben a szerző elveszti egyensúlyát s az igehirdetőnek fölébe kerül benne a gyarló ember. A beköszöntő beszéd józusi hangjához nem illik ez elkeseredett hang, mely erősebb mint bármi feddés lehetne. Nem célom egyenként elemezni, vagy csak fölemlíteni a Szilády gyűjteményében foglalt 26 beszéd mindenikét. Alig van kőztök, mely egy vagy más tekintetben, s több van, mely minden tekintetben kiváló figyelmet s dicséretet érdemel. A nehéz erkölcstani kérdések, melyek például a Hit ós jó cselekedet (XV.), vagy Az első eset (XVII.) cimü beszédekben épen oly alapos bibliai felfogással, mint fölvilágosult szellemben tárgyaltatnak s oldatnak meg ; a szép és remek bibliai jellemrajzok, minők a már emiitett Gamalielén kivül Bölcs Salamon (XVIII.) vagy a Virágvasárnapi (VI.) beszédben a farizeusok s a Krisztus jellemképe s a vallás-bölcsészi felfogás, mely pl. a XII. (Mikép változik az emberben sötétséggé a vallás?), a XIII. (Mikép a tudomány?) s a XIV. (Isten és v i 1 ág) beszédekben nyilatkozik, oly dicséretest érdemel épen mint másfelől a gyakorlati szellem a Farsangi (III.), Böjti (IV.), vagy a Vásár az élet (XI.) beszédeket oly átalánosan használhatókká teszi. Homiletikai tekintetben Í3 minden dicséret illett meg a beszédek legnagyobb részét. Bennök a felosztás mindenütt természetes, többnyire szövegszerű, gyakran meglepően is sikerült. A kidolgozás, a nyelv zamatos, erőteljes, világos ; néhol költői s szónoki emelkedettséggel. S mindenek fölött: egyéni. E pontra kell még egy megjegyzést tennem. Élőbeszédében a szerző azt mondja: „Nem volt célom oly beszédeket adni, melyek minden körülmények közt, a gyülekezet műveltségére s a pap egyéniségére való tekintet nélkül betanulandók és alkalmazandók legyenek. Ily beszédeket kivánni sem jó, irni sem. Körülményeinket, gyülekezeteinket s magunkat ignorálni, megtagadni, nemcsak hogy nem szükséges, de nem is szabad. Én irtam és beszéltem saját egyéniségem s helyzetem szerint." Helyes. Addig a határig t. i. a hol a pap nem a Krisztust, hanem magát prédikálná. Prédikáljuk a Krisztust, de azt a Krisztust, a ki bennünk, a magunk lelkében él. Szilády e határt sehol sem lépte át ; s azért a kik beszédeit használni akarják, vegyék tekintetbe figyelmeztetését , hogy „használják s módositsák e beszédeket, saját körülményeik s egyéniségök szerint." Függelékül két halotti beszédet is ad. Az első (XXV. Márkus Elek pesti tanár sirjánál) csinosan irt s szívhez szóló, egyébiránt igénytelen s tartalmilag kisebbszerü sirbeszéd. A másodikról (XXVI. Kontra János pesti egyh.-m. esperes fölött) e lapokban már egyszer elmondtam nézetemet s ahoz most sem teszek, sem el nem veszek belőle semmit. A kötet címlapján ez áll : Első f ii z e t. A mondottak után csak óhajtanunk Kell, hogy az első füzetet mielőbb második s több is kövesse, mert nem kételkedünk kimondani, hogy a Tompa- és a Robertson-, Révé?z-féle beszédek óta ily irodalmilag is méltánylandó egyházszónoklati gyűjtemény nem jelent meg felekezetünk körében. *) Szász Károly. Szőrszálhasogatások. A Prot. Egyh. és Isk. Lap mult és harmadévi fczámaiban Szentkuty Károly ur, a cikkem fölibe irt cím alatt, a gyakorló lelkészt igen közelről érdeklő, több gyakorlati kérdést vetett fel e becses lap olvasói előtt. A tárgyak minden oldalról komolyan meg lettek vitatva. E meghányás-vetés által az illetők sok kételyt eloszlattak ; bonyolult ügyekre világot deritettek s megmutatták azok elintézésére nézve a helyes, egyenes utat. Ily véleménynyel vagyok a mult évi „szőrszálhasogatásokra" nézve is. S azt hiszem, hogy nemcsak én, hanem rajtam kivül mások is sokan haszonnal olvasgatták amaz emiitett fejtegetéseket. Minthogy már igy vélekedem s igy gondolkodom, óhajtom is a magam részéről, miként a többször emiitett és megnevezett rovat e lapban a gyakorlati kérdések megbeszélésére s ha szükséges megvitatására is fentartassék, ha t. í. óhajtásom a nt. szerkesztőség elveivel öszszeütközésbe nem jő. Nézetemet, illetve óhajtásomat azzal is indokolom, ha ugyan ily közérdekű dolognak is szüksége volna a részletes indokolásra, hogy lelkészi értekezleteink, a sokszori sürgetés dacára is, kevés számmal vannak ; pedig az ily irányú, gyakorlati kérdések tárgyalására alkalom itt lenne leginkább. Minthugy ily egylettel egyházmegyénk részéről sem dicsekedhetem : kénytelen vagyok az alábbiak közlése végett a nt. szerkesztőségtől e becses lapban helyet kérni. *) Nem állhatjuk meg — különben is kezünkben levén nekünk is már a toll ezen mű ismertetésére — hogy részünkről is ki ne fejezzünk örömünket ezen mű megjelenése felett, melynél kedvesebb húsvéti ajándékot régóta nem kapott hazai egyházi irodalmunk. Azok után a keserűségek után, melyek keblünket mostanában el-elöntötték, olvasva majd egyik majd másik lapban, majd hivatalos okmányokban a protest. lelkészek ellen felhozott különféle panaszokat, oly jól esett olvasnunk e gyűjteménynek mindjárt első beszédét, a beköszöntő beszédet, melyben oly egyszerűen nemes prot. lelkészi programmot találunk az őszinte meggyőződés, a bensőiesség valódi hangján. Oly édes érzet szállja meg ennek elolvasása után keblünket, s akaratlanul is érezzük, hogy bárminő keserű panaszok emeltessenek is a mai lelkészek ellen, de vannak még — miként az Ur vigasztalá Illést — öt ezeren, kik nem hajták meg térdeiket a kor uralkodó bálványai előtt. S a ki ezen első beszédet elolvasta — legyen az egyházi vagy laicus, — merjük állítani, hogy a könyvet nem teendi le, mig végig nem olvasta a szép, tiszta, egészséges magyarsággal irt beszédeket. Szerk.