Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-03-29 / 13. szám
Midőn az előlirt rovat-cimet felújítom e lapban s az olvasónak emlékezetében: két tárgyat hozok a nyilvánosság elé köztudomás-, ha tetszik vitatás végett. Az egyik ez: midőn egy vőlegény, házasulandó ifjú, nem a saját lakta falujából, hanem más községből,— akár szomszédos, akár távoli község legyen az — szándékozik feleséget hozni magához: kell-e neki a saját lelkészétől kivett s hitelesen kiállított „hirdetési bizonyítván yf t -on kivul „keresztlevelet" is váltani s vinni az eskető lelkészhez, t. i. menyasszonya lelkészéhez ? Vannak, kik mindkét okmányt szükségesnek tartják és kiadják, természetesen külön dijért; vannak ismét lelkészek, kik a hirdetési bizonyítványnál többet sem nem kívánnak az esketendőtől, sem maguk ezen kivtil egyebet maguktól, vagyis ha erre különösen fel nem szólittatnak, nem adnak az elbocsátott vőlegénynek. S éppen ezen kétféle eljárásból fejlik ki a zavar, a kellemetlenség, egymás-kisebbítés stb. mint a példa mindjárt bizonyítani fogja. Engemet is e körülmény ösztönzött arra, hogy ez ügyet ide hozzam. És ilyen lehet sok, több is szerte a hazában. A példa ez. Egy lelkész kiad az elbocsátott vőlegénynek egy hitelesen kiállított hirdetési bizonylatot. Ez megy a menyasszony lelkészéhez esküdni. De az eskető lelkész keresztlevelet is kér. Nincs ; a mi papunk azt nem szokott adni, íiangzik a rövid válasz. Az a pap „tudatlan" : replikázik a tisztelendő. „A mi lelkészünk azt mondja, hogy a keresztlevél költségszaporitás s a hirdetési bizonyítvány mellett felesleges ; mert ha a házasság ellen gátló akadály adta volna elő magát, akkor ki sem hirdet; vagy ha kihirdet is: bizonyítványt nem ad; vagy ha kényszerítik, hogy adjon, az akadályt megnevezi benne". „Elég"! vág viszsza az eskető pap, s megy a násznép esküvőre. Midőn a két községbeli népség hazamegy a lakodalmas házhoz, ott első beszéd-tárgy a két lelkész eljárása. „Hát csakugyan oly „tudatlan" az a kelmetek papja," indítja meg a beszédet a helybeli. „Hisz ez a kelmeteké meg csak egy huzó vonó; csak azért ád ós kér keresztlevelet, hogy magának hajt vele hasznot" stb. Látnivaló e példából, — az idei farsangi időszakból, praxisból van merítve, s hitelességéről alólirott kezeskedik,— látnivaló ebből, hogy a két lelkész s általában a lelkészi-kar húzza a rövidebbet. A lelkész iránt táplált tisztelet s a benne helyezett bizalom csökken. Ez pedig ugy tartom, érdemel egy kis figyelmet. Ha már benne vagyok az elbeszélésben, folytatom a tárgy tüzetes fejtegetését. Elmondom egyúttal saját véleményemet is. Elegendő-e tehát a fennforgó körülménynél a hirdetési bizonyítvány, vagy külön keresztlevél is szükséges ? Előbb nézzük: mit bizonyít a keresztlevél ? Azt, hogy a vőlegény mikor, melyik esztendőben született; közvetve: ha valyon a hadkötelezettségi törvénynek eleget tett-e vagy nem. Egyebet, a felhozott esetben, semmit. Mert egyébre voltaképpen az eskető lelkésznek szüksége sincs. A mire szüksége van, azt bizonyítják a tanuk. Hát a hirdetési bizonyítvány ?! Igazolja a vőlegény kilétét, születési s lakóhelyét, a hirdetés megtörténtét, s azt, hogy e célbavett házasság ellen, a vőlegény részéről semmi gátló akadály fel nem merült. Ha semmi; tehát hadkötelezettségi sem. Egyszóval ez igazol: mindent. S midőn egy lelkész aláir egy okmányt, ily szavakkal ez esetben: „hivatalos hitelességét i g a z o 1 o m, — t. i. az előbbi pontban felsoroltaknak, — snevezett vőlegény részéről az öszszeesketést véleményeze m," ebben többé kételkedni nem szabad ; legalább én annak szeretem tartani a lelkészt, kinek személye iránt a bizalom olyan legyen, hogy ha azt állítja: ugy! abban többé kételkedni oka ne legyen senkinek. De hogy az illető eskető lelkésznek semmi kétsége a hadkötelezettség iránt ne legyen, ki lehet irni a bizonyítványban a vőlegény születési évét is; hanem külön keresztlevél kiállításával költséget okozni szerintem nem szükséges. Ha t. i. ezt valamely különös eset nem igényli. Igaz, hogy a csekély papi jövedelem mellett a keresztlevél kiállításáért járó 1 ft nagyon ránk fór, igaz! De midőn dolgozunk, nem szabad felednünk akkor sem, a mit hirdetünk, prédikálunk! Nem szabad felednünk, hogy: „Ne nézze kiki csak a maga hasznát..." Én ugy tartom a magam részéről, hogy a hivatalos kellékekkel felszerelt és ellátott hirdetési bizonyítvány, közönséges esetekben, az eskető lelkész kezében elegendő okmány minden előjöhető esetekre nézve. Rendkívüli eset, midőn a vőlegény külföldi, meszsziről származott s több hasonló eset, melyeknél az eljárás már más-Szóljanak mások is e tárgyhoz, hogy eljárásunk e tekintetben egyöntetű legyen s a hallgatók a „tudatlan" s „huzó-vonó" cimezgetésekre jogosítva ne legyenek. A tudatlanságra vonatkozólag: úgyis holtig tanulnunk kell ! Ez volt egyik okom, a miért szólottam. A másik im itt következik. Kiskorú s gyámság alatt levő ifjaknak — ha a hadkötelezetiségi törvény megengedi, más szóval: ha a harmadik korosztályon tulmentek, — van-e szükségök a házasságkötésnél nagykorusitási engedélyre ? Polgári törvények szerint ugyanis kiskorú egyének, kik életök 24-ik évét még be nem töltötték, nagyobb fontosságú ügyeikben, mint peld. birtokeladás stb. önmaguk jogérvényesen nem határozhatnak, az árva-szék beleegyezése nélkül. A házasságnál nagyobb horderejű életkérdés nincá az életben : határozhat-e s választhat-e élettársat magának a