Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-22 / 12. szám

sen a szerző iránti tisztelet, melyet indokolni alig lesz szükséges ; a tisztelt fordító iránti tisztelet, aki oly megtagadással vállalta magára s oly lelkiismeretes odaadással hajtotta végre ezen a jelen, ephemer eredmény után kapkodó s e téren az érdemlett jutalmat még kilátásba is alig helyező munkát, s végül ós mindenek felett a tisztelet azon nagy eszme iránt, mely nem egyéb, mint az emberiségnek ethikus nevelés által eszközlendő boldogítása, s melynek képviselője a keresztyénség, különösen pedig a jól felfogott protestáns egyház. Azt előre is ki kell jelentenem, hogy a mű philologiai vagy philosophiai ismertetésébe nem avatkozom, a mint hogy az szorosabban e lapoknak nem is hivatása, szorítkozom csupán arra, a mi általában és különösen e lap olvasó közönségére nézve is a fődolog, azon ethikus tartalomra t. i., mely e műben lerakva van, s ezen lelkiismeretes fordítás által oly sokaknak lett hozzáférhetővé, azok közül, kiknek más uton hozzájutni módjukban nincsen, s lelkiismeretesen , elfogulalatnul felhasználva felette hasznos utmutatóul szolgálhat mind tárgyánál, mind módszerénél fogva azok számára, kik az emberiség erkölcsi nevelését mindenek felett szivökön viselik s legfőbb feladatuknak ismerik.' Hogy valaki a tudomány színvonalára emelkedhessék, arra nem elegendő azon végeredménynek tudomásul vétele, melyet a mai napig tartott évszázados vagyis inkább évezredes kutatás ad kezünkbe ; hanem szükséges, hogy megismervén mindazon lépcsőket, melyeket a gondosan kutató ész meghaladt, kellő tájékozással birván a múltban, helyes irányt vehessünk a jövőre nézve. Ezen módszer mai napság még azon tudományoknál is alkalmaztatik, melyek maguknak az újdonság előnyét vindicálják s szeretnek a múltról kicsinylőleg emlékezni; — egyáltalában nem mellőzhető pedig oly tudományoknál, melyek eredetöket s egész lóuyegöket — mint a theologia is — kiválólag a múltra alapítják. A protestáns theologia az újszövetségi könyvekre épül, s azok mellett az ószövetségi könyveket Pál apostollal „7taiőaycoyog eig Xqlotov" gyanánt tekinti ; ós az nem is szenved kétséget, hogy az evangyeliom eleje a törvényben keresendő; — de másrészről az is áll, hogy a theologiai tudomány a szentiratok szük körére soha nem szorítkozott, s mai napig sem szorítkozik; és valamint az egyházi atyák legkitűnőbbjei azokon kivül a görög bölcsészet remekeit is szorgalmasan forgatták, rccciőaycoyog iig Xqlotov gyanánt felhasználták, ha nem is betű szerint, de a szellem szerint, a melyben éltek, a melyben nevekedtek, s melynek befolyása alól magukat ki sem vonhatták ; ugy mai napig is nemcsak felesleges, de okvetetlenül szükséges mindenkinek, aki világosan látni szeret s másokat is világosságban vezetni óhajt, visszatérni ama többi ítaiőaytoyog-okhoz is, akik mellett valóban nincs oka a szük látkörü Thorának magát szégyenleni. Aristoteles kéz alatt lévő ethikája egyik legnevezetesebbike ezen naiőaycoyog- oknak. Ámde azt mondhatná valaki: jól van 1 tehát foglalkozzék vele azon 50—60 ember, aki hazánkban a fcheologiával — mint tudománynyal — ex professo foglalkozik, egyéb gyakorlati hasznát a protestáns egyház terén venni nem lehet! — Ha valaki igy gondolkodnék, annak bátor volnék bebizonyítani, hogy gondolkodása hibás; megjegyezvén, hogy csupán azoknak szólok, akik a hivatalos keresztyénséggel be nem érik, a kik belátják nemcsak, de nyíltan be is ismerik, hogy a valódi keresztyének nem csupán a szent keresztség és a keresztyének lajstromába való beiratás utján, hanem az embernek ethikus nevelése utján állnak elő, akik nem titkolják el magok előtt, hogy a hivatalosan keresztyének legnagyobb része, bár megkereszteltetett, confirmáltatott, az Ur sz. vacsorájával is élt, hosszabb vagy rövidebb élet után el is temettetik a nélkül, hogy benne a keresztyénség eszméje testet nyert volna, sőt néha még csak az első ^taiőaycoyog , a törvény álláspontját sem tették teljesen magokévá; ezt tekintetbe véve igen czélszerü és gyakorlati eszköznek tartom Aristoteles kéz alatt lévő ethikáját minden hivatását helyesen — már t. i. én szerintem helyesen — felfogó protestáns lelkész — mint keresztyén nevelő— kezében. Olvassák, forgassák kritikai gondolkodással, s annyi kincset fognak benne találni, oly nagy gondolatgazdagságot, az emberi természetnek oly mély, minden oldalú ós lelkiismeretes megfigyelését a bölcsész szerény nyelvén leirva, hogy barátjaivá lesznek a nagy stagiritának s épülve magukban, nagy lelki örömmel s áldásdúsabb eredménynyel fognak tovább építhetni a mennyek országán. Kritikai gondolkodással olvassák, mondom, mert csak „xqóvoj ^rjtovvteg ^eKvegíonovoiv a[a.eivov" — aki készen birja az igazságot, annak a confessió és az agenda elég, az csak szidja tovább is azt a gonosz paradicsomi kígyót, aki oly nagy confusiót okozott a világ rendében, s tartsa számon pontosan az anyakönyvben keresztyén lelkeinek (?) számát, annak Aristoteles nem való, az nem méltó arra, hogy az emberiség legmagasabb feladatának legyen munkása. De hogy már egyszer szorosan feladatom tárgyához érjek, a mű, melyből nagyon óhajtotttam volna egyetmást kiszakítani izleltetőül, de azt egyrészt e lapok szük tere, másrészt a választás nehézsége miatt nem tehettem — a hozzá irott előszó és bevezetéssel s az utána toldott jegyzetekkel egygyüt 304 középszerű nyolczadrót oldalt foglal el, s 10 részből áll, melyeknek elseje „a boldogságról," másodika az „erényről," harmadika a „beszámításról, « es „az erónyek rendszeréről," negyedike „a bőkezűségről", ötödike „az igazságosságról" hatodika „a szellemi vagy gondolatbeli erényekről", hetedike különfélékről, nyolcadika „a barátságról," kilencedike „különféle tételek megoldásáról," tizedike végre „a gyönyörről és boldogságról" szól, — a ki elolvassa, az tapasztalni fogja, hogy sokkal több tartalom van benne, mint a mennyit e szerény címek ígérnek. Hogy nyelve mennyire felel meg az eredetinek, azt döntsék el azok, a kik hozzá értenek, én csak ennyit mondhatok róla a mennyit értek, hogy a fordításból nem a ködös,