Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-22 / 12. szám

borongós, nehózkes német bölcsészeti, nyelvezet — melytől első tekintetre oly sokan megijednek, hogy titkos borzalom fogja el őket, valahányszor bölcsészetre gondolnak — hanem a szelid, kedves görög égalj alatt, egy kitünőleg szép szellemi életet ólt társadalom közepén termett világos, könnyen érthető, kellemes nyelv mása mosolyog reánk, ugy hogy a ki egyszer kezébe vette, nem íőgja a nyelv nehézkessége feletti bosszúságában félre tenni. Tartalmát vázolni akarni annyit tenne, mintha valaki azt kivánná, hogy mondjuk el neki 3-4 szóval a rómaiak történetét. Lássa maga, a kit érdekel, megérdemli, hogy ne sajnáljuk a fáradságot! De befejezem ismertetésemet, el nem hallgathatva köszönetem nyilvánitását a derék forditó iránt, a ki által a görög nyelvben járatlanok is ezen kincs részeseivé lehetnek, s szivemből óhajtva a forditóval, hogy legyen a nagy Aristoteles rövid időn a mivelt magyar családok háládatos barátja! M. BELFÖLD. Beregi események. A beregi ref. egyházmegye f. hó 3—5. napjain Beregszászban tartott közgyűlése köréből érdekesnek látjuk olvasóinkkal közölni a következőket: Peterdy Károly barabási ref. lelkész, e.-m. főjegyzői állásáról, — azon ismert oknál fogva, hogy ha dicsőség avagy teher: részesülhessen abban más is, — hat évi jegyzői működése után határozottan lemondott, megköszönvén az irányában oly sok izben tanúsított ós nagymérvű bizalmat, s elfoglalta a részére már több évekkel ezelőtt kijelölt tanácsbirói széket, — s a megüresült helyre szavazattöbbséggel Kőrössy Pál vásáros-naményi lelkész választatott. Sajnálattal vétetett tudomásul, hogy a közszeretetben és tiszteletben részesült barkaszói lelkész, Pap György, hajlott aggkora és gyönge egészségi állapota miatt hivatalától végleg visszavonult, — ugyanezt tette Bátorkeszi Sámuel, szélhüdésben szenvedő hetyeni ref. lelkész is. Az elsőbbnek helyére Janka Gyula, a lemondott agg lelkész mellett segédkedett, — az utóbbi helyre pedig Tóth Menyhért Cs.-Papiból — feles papokul kineveztettek. A tanítók áthelyezése mellett legfontosabb tárgya volt e gyűlésnek az évi egyházlátogatók jelentéseinek felolvasása. Legtöbb egyházban szánandólag és kétségbeejtőleg volt felmutatva a nép állapota. Sok helyen a hivek már is nagymértékben küzdenek az Ínséggel. Számtalan szüle nem küldheti gyermekeit iskolába, mivel ha otthon vannak is, nincs mit nekik enni adniok. Siralmas állapot! Bizony a lélek eledele, a tudomány, nem elegendő a test táplálására. Hova jutunk még, ha a gondviselés nem könyörül rajtunk ? ! — Elvész a nép — kenyér nélkül! Tragikomikus volt egy jelentésben, egy segédtanítónak felhozott azon állítása, miszerint ő oly régen nem kapott semmit fizetéséből hogy már azt sem tudja, „miféle pénz jár azon községben!" és az X..i lelkésznek azon nyilatkozata; hogy „fizetése kint van ugyan még, de jó helyeken." Különben a vallás- erkölcsi állapot mindenütt kielegitőnek állíttatik, kivéve, hogy néhol a hivek egy kissé többet áldoznak pálinkára, — mint humánus célokra, stb. Bizony böjti állapotba jutott a beregszászi ref. gymnasium ie. A mult hét napjaiban tartott igazgatósági gyűlésen kénytelen volt az intézet tanári kara oda nyilatkozni, hogy állásuk e jelen szigorú körülmények között •— csekély és nem rendszeresen kiszolgáltatott fizetésök mellett — tarthatatlan, s az igazgatóságot ennélfogva segédmódozatok kitalálására hívta fel. Hol találjunk segélyforrást ? ! A közönség részvételére, egyesek nemes lelkű buzgóságára mai nap már ugy látszik bármely jótékony cél érdekében hiába számolunk ? A nép maga is komoly aggodalmakkal eltelve néz a jövő napok elébe. A kormány segélyét kértük fel! De hiszen az maga is képtelen a maga rendes kiadásaira is a szükséges alapot összehozni! Tehát itt is bizonyára eredménytelen lesz segélyért kiáltó szavunk! És így összedugott kézzel várjuk tehát be, egy oly szép reményekkel kecsegtető intézet végkimulását, s kilátásba helyezzük a magunk részére azon szomorú szerepet, milyenről a történelem emlékezik, midőn Mariust Kárthágó romjai felett keseregve állítja elénk ? ! Nem ! Nézetünk szerint az ily jótékony intézetek hazánkban mindaddig szánandó állapotban lesznek, mig a megyei humáncélok előmozdítása tekintetéből a Községi p ó t a d ó rendszere fel nem állíttatik s használatba nem vétetik. Ez az egy mód az, mellyel kevés erővel sokat vihetnénk ki, s jótékony intézeteinket a végveszélytől megmenthetnénk! No de az is igaz hogy véghetetlenül fogyunk számban és erőben ! Nem elég volt a cholera, hanem most már a himlő és hideglelés tizedeli népünket. Különben ki tudja? talán a gondviselés keze működik itt, hogy kevesebben legyünk, — a kik éhezünk és esengve nyujtjuk ki kenyér után kezeinket ? ! B e r e g.