Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-22 / 12. szám

• nem bir ©lég ismerettel, mert nincs is módja, tehetsége, hogy a tudományos haladás ós fejlődós eszközeit megszerezze és használja; és sokszor elveszik kedvét, megkeseritik buzgalmát, leginkább azok: kiktől méltán megvárhatná, hogy mint sokszor nemes önérzettel emlegetett k irályi népség és szent papság, az egyh. ügyek, a vallásos erkölcsi élet emelésére vele együtt munkáljanak, ha gyenge támogassák, ha erős és lelkesülő: kövessék. Higyje el s talán megengedi, ha régebbi irodalmi és személyes ismeretségünknél fogva tisztelt barátom Boross ur, hogy én most épen 18 esztendei lelkészi tapasztalat, templomok, iskolák építése, a lelki köveknek szinte a lélekszakadásig rakosgatása után mondhatom, hogy ha sokat tesz is a lelkész apostoli buzgalma, de nem mindigaz minden. Mert ha nincsenek a kik lángolásainkat megértsék s a kik az egyh. felvirágzására célzó legszentebb tö< rekvéseinknek részvétökkel tápot, sikerülést adjanak: nem az élet zöld galyával, mint a Nóó galambja, de reményeink hervadt leyelével és leverő fájdalmával tér vissza megszégyenített lelkesedésünk. E keserű tapasztalatból kifolyólag, hadd hozzak fel pár példát. Igen szép, dicséretre méltó azon lelkész, kinek szavára templom épül, magtár alapul, a kit B. ur ismer, de engedje meg ha felhozom, hogy én is ismerek egyházat, melynek presbyteriumában akadt ember, ki a lelkész templomépitési lelkesitését ugy viszonozta, hogy elég még a romladozott, ki kell javitani, megtart még az mig ő köztünk lesz, és ha nem; prédikáljon a szabad ég alatt mint Krisztus. Ismerek lelkészt, ki az egyház elhanyagolt anyagi ügyeinek rendbehozását sürgetvén, oly viszonválaszt nyert, hogy a lelkész ne avatkozzak az egyház anyagi ügyeibe, jól vagy roszul megy, az az ő dolguk, mert az egyház az övék. — Még egy más lelkészt is ismerek, ki hogy a lelkészi kevés fafizetést növelje, miután az egyháztól erre nem volt kilátás, a kínálkozó alkalmat felhasználva, saját nevében folyamodott az erdővel biró vegyes hitfelekezetü községi hatósághoz a lelkérzi hivatal részére kiszolgáltatandó évenkénti pár öl fáért, s azt meg is nyervén, midőn a presbyteriumban a lelkészi hivatal javadalmazásához sorozni kérte, előkelő tag azon köszönetet szavazta a lelkésznek, hogy az ily kérelem az egyház autonómiájába vág, s a lelkésznek a maga nevében nem szabad kérelmezni, jót sem szabad tenni a presbyterium beleegyezése nélkül. S az ilyenek a magukat miveltebbeknek tartóktól jőnek. És még mennyi ezekhez hasonló. Mily hatással van az ilyes mind a lelkészre, mind a gyengébb presbyteriumi tagokra, nem szükség mondanom, s ugy hiszem ezen példák fentebbi állításomat eléggé igazolják. Én is tisztelettel állok meg kitűnő egyh. férfiaink előtt, kik kedvező anyagi körülmények közt s nagyobb körű pályájuk fáradozásainak méltatása mellett, az egyház szent ügyeiért példaadólag lelkesültek és lelkesülnek; de nem kevesebb tisztelettel és méltánylattal viseltetem azon kisebb körű s szegény állapotú prot. lelkészek s tanítók iránt is, kiknek arcán látszik a fájdalom s nélkülözés kétségbeejtő árnyait leküzdő nemes megadás, kik szegénység, nyomor, társadalmi kicsinylés ós gúnyolódás közt is a magyar prot. egyház s a külső, belső viszonyok által földig sújtott nép lelki ügyeért még tudnak lelkesülni. Hanem menjünk tovább. Nem helyeslem a külső gondatlanságot s illem ós állásróli megfeledkezést, de sok prot. lelkésznek gyenge fércmű vitorlavászon ruhára is alig telik, jó ha vasár-és ünnepnapra van egy tisztes darab ruhája, melyen s®kszor majd annyi a tákolás ós folt, a hány nap van az esztendőben. Ez nem poetica licentia, de valóság ! Tessék vegyenek maguknak buzgalmat és szentlelket világi jóakaratú férfiaink, munkáljanak oda saját körükben s egyetemlegesen is, hogy a magyar protestáns lelkészi tanítói kar nemcsak néhány tagjaiban, de egészben, a kor szüksége s külső ós belső követelményeihez mért díjazásban részesüljön; adjanak kenyeret azoknak, kik az oltár körül forgolódnak, s aztán kívánják meg mind a kellő képzettséget, mind az erkölcsi magatartásnak azon méltóságát, melyet a lelkész és tanítói kartól, mint a társadalom és mivelődés erkölcsi magvetőitől, minden körülmények között megkívánhatunk, s ha ellene hibázuak, több, vagy kevesebb lelkiismerettel elitélhetjük! Még az élclapokbani verselés és korteákedésről is hadd szóljak valamit. — Mig nehéz bebizonyítani, hogy ez vagy amaz élclapban prot. tanítók irnak erkölcsi szempontból kifogás alá eső eikket, verset, adomát sat : addig ez oly tetszés szerinti jog, melyért ha tudjuk vagy sejtjük is ki irta : senkit komolyan kérdőre vonni nem lehet. A sajtó szabad. A kormánynak kötelessége ügyelni arra, hogy a közerkölcsiségbe ütköző közlések büntetetlen ne maradjanak s ne terjesztessenek. Ugyan kérdem, a Mátyás Diák-féle kath. élclaba csak nem írnak prot. tanítók ? Mégis közelebb is perbe fogatott erkölcstelen cikkeiért. —Ne mérjünk senkinek igazságtalan mértékkel. A mi a korteskedés s az ország ügyeinek döntőgetését sat. illeti, ez országos baj, az esztergomi érsektől a legutolsó falusi kántorig űzetik s közös bűne az értelmesebbeknek, kik a náluknál tudatlanabb népet, saját szeszélyeik, önérdekök s tekintély, állás sat. vágyuk eszközeül használják s fel fogják használni mindaddig, míg nincs célszerű törvény s azt végrehajtó erkölcsi erő, mig a nép a világosodás és jogismeret tisztább derűjét lelkében nem üövözlendi ! Nem mentem a hibát, midőn a helyzetre mutatok, s azt tekintetbe venni kérem. Sok helyt a prot. lelkész vagy tanitó nem kerülheti ki, hogy ez vagy amaz párthoz ne tartozzék. Ha nem tartozik mégis egyikhez sem, lesz pecsovics vagy lázító s mit én nem tudom mi. Hogyha a legóvatosabb is, sokszor mily pórul jár : íme egy példa. A mult követválasztáskor egy prot. lelkész, mint sokat próbált ember, kikerülni akarván minden jöhető kellemetlenséget : a pártok egyikének értekezletén s korteskedésében sem vett semmi részt. Hanem a választás előtt kevéssel már, az alsóbb, hetekig itatott néposztály két pártja összeverekedett, s az egész község felzavartatott. Következő vasárnap a lelkész, alkalomszerű beszédben