Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-22 / 12. szám

határozta, hogy egyelőre, mig egyházi személyzetének jövedelmi forrásait bővebben megnyithatná, ezt azon uton fogja szaporít mi, mintáz az egész superintendentia területén, egyházilag a szószékekről, s igy a hanusfalvi egyházban is kihirdettetett, t. i.astoláris fizetések feljebb emelése által. Mi voltaképen, tekintve a pénzviszonyokat, s annak mult értékét a mostanival összehasonlítva, nem is emelés, mint inkább a mostani pénzértéknek az akkorival való egyensúlyba való hozása, vagyis az akkorinak aequivalense. Protestáns jogaink egyik legkiválóbb s megoecsülhetlen tulajdona az: hogy autonomikus szervezettel bírunk, oly mértékben s oly democratikus alapon, minővel egy egyház sem bir. E kincsre kell hogy büszkék, de egyszersmind hogy féltékenyek legyünk, mert ez legnagyobb erőnk, araennyiben egyházkörünkben, üdvözítőnk tana szellemében, mindnyájan nem csak testvérek, de egyszersmind bizonyos tekintetben mindnyájan egyházunknak papjai is vagyunk, minden egyházi evangelikus tagnak joga levén valamint egyházi személyzetét, ugy világi elöljáróságának megválasztása, a tanácskozásokbani közvetlen vagy közvetett részvéte által egyházi életünkbe befolyni, s az iJykóp hozott határozatainak érvényt szerezni. E jogunk hazai törvényeink által annyira biztosítva van, hogy azok ellen, kik kebelünkben, az önmagunk által hozott, kerületi stb. határozatainknak ellene szegülnének : határozataink foganatosítására az országos hivatalok közreműködését is igénybe vehetjük, s exequáltathatjuk. E tekintetben tehát, miután minden jegyzőkönyveink, határozataink, felséges fejedelmünk magas kormányának tudomás s felülvizsgálat végett felterjesztetnek, ezek körünkben oly kötelezők, mintha országos törvények volnának. S valyon ha valakinek eszébe jutna, az országos törvényeknek nem engedelmeskedni, nemde minden jó polgár helyeselni fogná, hogy a törvénynek érvény ós tisztelet szereztetik, ha birói ítélet folytán is ? Épen ugy meg vagyok győződve, hogy minden evangelikus polgár, kinek egyházi autonomikus szervezetünkről fogalma van, nem fogná tűrni, hogy egyházi határozatainkat csak azok tartsák, a kiknek tetszik, akiknek pedig nem tetszik, kibújhassanak alóluk. De különösen én, ki az esperesség akaratából s bizalmánál fogva azért ruháztattam fel a világi esperességi felügyelőséggel, hogy mindazon kötelességeknek, melyek ez állással összekötvék, lelkiismeretesen eleget tegyek, egy percig sem fognám tűrni, hogy határozatainknak, melyek egybázi körünkben törvényes erővel birnak, érvényt ne szerezzek, habár az utolsó eszközhez, a világi hatóság igénybe vételéhez kellene is folyamodnom. Felteszem azonban, hogy azon ellenszegülés, mely a hanusfalusi egyház néhány tagjánál észlelhető, s mely nekem a világi felügyelő ur által feljelentetett, nem annyira a vallásos érzelemnek hiányából, mint inkább a dolgok állásának nem értéséből történt; és ezért célszerűnek tartottam még e felvilágosító, de egyszersmind intő szavaimat hozzátok, tisztelt egyházbeliek s testvéreim az Úrban, meneszteni, nem tehetvén fel, hogy ne legyetek méltó utódai, szent vallásunkért annyit szenvedett őseinknek; nem tehetvén fel, miként be ne lássátok, hogy sokkal nagyobb feláldozási szellem kívántatott apáinktól akkor, midőn vallásos meggyőződésünk meg alapítására véreiket áldozak, mint kívántatik most, midőn e vallásnak fentartásához néhány fillérnyi hozzájárulásunk szükségeltetik; nem tehetvén fel, hogy midőn azon élénk mozgalmat, azon áldásos, de óriási erőfeszítéseket látjátok vagy halljátok, mely a protestáns államokban, az egész világon szemlélhető, mely részint a Gusztáv Adolf-társulat, részint a bibliaterjesztő-egyesület, részint a protestáns missiók stb. által hozatik létre, mely mozgalmak mint a napnak tavaszi sugárai, az egész emberiséget uj életre ébresztik, hogy ezeket látva, ne buzduljatok fel ti is e lélekemelő példákon, s hogy örömmel, öntudatosan ós büszkén ne valljátok ti magatokat e nagy evangeliumi egyetem tagjainak. Es most engedjétek, hogy szent Máté evangelista YII. r. 9-dik s 10-dik versével zárjam be szavaimat, mely igy szól: Avagy kicsoda közületek az ember, a kitol ha az ő fia kenyeret kór, valyon követ ad-e e neki ? És ha halat kór, váljon kígyót ad e neki ? Egyházunk kenyeret ós halat kór tőlünk, mert kell hogy éljen, ne nyujtsunk neki követ ós kígyót, különben elsatnyul és éhen hal! Kelt Kükemezőn, március hó 5. 1874„ Bánó Miklós, sáros-zempléni ág. hitv. esp. világi felügyelő.