Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-15 / 11. szám

ha csak ugy nem magolta be, aligha e nem feküdte meg a gyomrát; mert én meg ugy tudom, hogy a tanúságoknak oly világosan kell a történetkékből folyniok, hogy azokat se két tanitó, se száz tanitó ne legyen képes — józanon — kétfélekép magyarázni. Ezen illedelmes kifejezéssel: „Oda csavargott egy fél esztendeig" kit akar ön megtisztelni? Engem, vagy magát ? Mert én öntől kérek arról bizonyítványt, hogy ha épen az én figyelmeztetésem folytán nem a ker. gyűléskor, hanem dec. végén vette kezeihez, annak csak is ön az oka. Semmi bizottságnak nem lehet hivatása, hogy az általa neheztelt helyeket kijavítsa4

, vagy utasításokat adjon ; aligha sokszor meg nem bánná azt; jelen a példa. Én most önnel némileg ilyesmit kísérlettem meg; meg is adtam az árát; miért nem tanultam meg Phaedrusból, hogy nem minden teremtményről tanácsos leemelni a követ. Még egyet: tudja-e mi az a vaskalap? A régi jogokhoz megcsontosodott ragaszkodás ; ragaszkodás a betűhöz, ha öl is, elvetése a szellemnek, habár éltet is. Ilyen vaskalaposok voltak a farizeusok, nem engedtek szombatnapon gyógyítani. Jézus aztán képmutatóknak nevezte őket, mert még akkor nem volt divatban e szólam: Vaskalap. Hivataloskodásom ideje alatt Dunántul közöttünk egyetlen ilyen esetet tudok. A x—i vasúti állomáson szerencsétlenül meghalt egy hitünk sorsosa. Az illetők nem tudták, hogy hova, különösen nem, hogy sehova sincs a minden evang. gyülekezettől nagyon messze eső vasúti állomás affiliálva; azórt y—i lelkészhez, ki a vasút vonalán van, folyamodtak. De az illető nem ment, „sem joga, sem kötelessége, sem a társaság neki féljegyet nem adott, sem az illető lelkész fel nem hatalmazta, még büntetést is vonhatna magára." Végre a napokig fekvő halotton a samaritanus érzelmű kath. lelkész könyörült. Csak érti ön, hogy ez utolsó modern, amaz pedig vaskalapos férfiú. Ne bántson senkit e szomorú történet elbeszélése ; nem tudom, mint jutott most eszembe, ugy látszik a sz. lélek súgta s kényszeritett elmondani. Pedig hát sem egymásra, sem a tárgyra semmi vonatkozással nincsen, Legyen a jó isten velünk Hering János, ev. lelkész. Külföldi egyház és iskola. Bécs, illetőleg az osztrák képviselőház szép diadalt aratott a mult idők ódon szelleme felett. A felekezeti törvényjavaslatok az általános vita alapjául 221 szóval elfogadtattak 74 ellen. Ki hitte volna ezelőtt még egypár évtizeddel, hogy Bécsben, az ultramontanismus és pápista bigottság ezen egyik kiváló székvárosában a modern felvilágosultság és szabadelvüség ily diadalt ülhessen ? Azon viták után, melyek közelebb a bécsi képviselőházban lefolytak; s azon nyilatkozat után, melylyel hg. Auersperg ministerelnök ezen vitákat bezárta, büszkén állhat meg Bécs s az osztrák nép Európa felvilágosult szabadszellemü városai s népei előtt; fényes tanúságot tett a felől, hogy határozottan szakitani akar a múlttal, s véglegesen szét akarja tépni azon bilincseket, melyekkel a 16-ik század közepén a jezsuiták lenyűgözték, s mely bilincseket az ezelőtt 20 évvel kötött concordatum által igyekeztek Róma hősei még szorosabbra fűzni. Ezen vitákban meggyőzte Bécs a világot a felől, hogy ő is német, tagja, testvére ő is azon nagy nemzetnek, mely háromszáz év óta oly sokat tett és tesz az emberiség józan haladásának, felvilágosultságának érdekében; másfelől meggyőzte, hogy a vallási és polgári szabadság elválhatlan kapcsolatban vannak egymással. A mint erősödik a vallási fölvilágosultság, a lelkiismereti szabadság valamely népnél, akként erősödik az alkotmányos érzület is (lásd Auersp. beszédét); s viszont ha őszintén alkotmányos akar lenni valamely nemzet, kénytelen szakitani Kóma intoleráns szellemével, kénytelen állami és társadalmi életében érvényre emelni azon nagyszerű eszméket, melyekkel a reformátorok a világ újjáalakításának nagy munkáját megkezdették. De meggyőződhetett a világ e felől azon ellenzék által is, mely ezen javaslatok ellen küzdött. „Minő volt ezen ellenzék ? — irja egyik hazai lapunk. — Zömét az ultramontán tábor, jelvényét a fekete zászló képezte. E zászló köré gyülekeztek, e táborba siettek mindazok, kik az osztrák alkotmányt megsemmisíteni, s a mostani államrendet rombadönteni iparkodnak. Mint Németországon s másutt, ugy Ausztriában is az egyház lobogója alá rejtőzködnek az állam legkonokabb ellenségei. A clericális ellenzék feltétlenül a feudalismus emberei karjába vetette magát. Az államot felforgatni akaró, az alkotmányellenes elemek összetömörűltek; ez az oppositio csak egy urat ismer: a pápát; csak egy alaptörvényt: a syllabust; csak egy hazát, de ez nem a szülőföld, hanem Róma." Az ellenzékiek által felhozott érvek egyrészt azon alapelvek körül forognak, hogy az egyház nem hajolhat meg oly állami alaptörvények előtt, melyek nem egyetértőleg a curiával hozattak; hogy a katholikusok inkább kötelesek engedelmeskedni az egyháznak s az egyházi elöljáróknak, mintsem a világi hatóságoknak, s hogy lelkiismeretük tiltja oly törvények kötelező erejének elismerését, melyek a római curia által perhorrescáltatnak; s hogy a syllabusban, s a curia más hasonszerü nyilatkozataiban keresendő az állami törvények kiindulási pontja; másrészt azon érvek feltalálhatók Zw erger osztr. püspöknek ezen felekezeti javaslatok ellen kibocsátott röpiratában, melyben kimondatik, hogy ezen javaslatok célja nem más, mint a népeket kivetkőztetni a kereszténység jellegéből, ezért célttévesztettek s engedelmességre a hivek részéről nem számithatnak. Kimondatik továbbá, hogy az egyháznak vannak tisztán belügyei, ezekbe az államnak nem szabad beleavatkozni; vannak aztán közösügyei, ezeket az állam csak az egyházzal egyetértőleg szabályozhatja; erre valók a concordatumok, melyek tehát nagyon üdvösek, — végre a tisztán állami