Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-15 / 11. szám

ügyeket sem szabad az államnak ugy szabályozni, hogy ez által a hívek az örök üdvösség elérésében gátoltassanak. Roszalja a confess. javaslatokat még azért is, mert azok az egyház megkérdezése nélkül hozattak. A szabadelvűek részéről elmondott bezédek legnagyobb része érdekes olvasmányul szolgálna lapunk közönségének, de tér szűke miatt csak rövid töredékek közlésére szorítkozhatunk. Suess képviselő, március 6-ki beszédében igy szólt : Az állam törvényei átkarolnak, köteleznek mindenkit a monarchia legmagasabb csúcsaitól le az utolsó dalmát halászig, és a pásztorig, ki a Kárpátokon kecskéit legelteti. Az állam törvényei alól nem képezhet kivételt senki, egy testület, egy társulat sem, mert akkor ez egy archimedesi p»nt volna az államnak sarkaiból való kiforgatására, veszélyeztetésére. (Tetszés balról.) Az államnak az az érdeke van az egyházzal szemben, hogy ez utóbbi a közerkölcsiségnek támasza és terjesztője legyen. Mihelyt azonban valamely confessio saját szabályainak az állam törvényei fölé való emelését követeli, az államnak nincs többé érdekében e confessio fenmaradása. Ezután történeti visszapillantást vetve az egyház állására Ausztriában, igy folytatja: Valamint hajdan az állam az egyháznak, ugy lett most az egyház az államnak eszközévé. Ha most valaki a josefinismust akarná fölelevenitni, két legyőzhetlen akadályra bukkanna: az első az, hogy most a türelem helyére a hitfelekezetek egyenjogúsága lépett és hogy privilegizált államegyházról Ausztriában szósem lehet többé (tetszés balról) ; a második az, hogy mindnagyobb körökben terjedt el azon meggyőződés, hogy a vallásnak semmi köze a politikával. (Élénk tetszés.) Szónok háromféle egyházi rendszert különböztet meg a történet folyamán eddig Ausztriában, az utolsó volt a XIX. század concordatumos rendszere, egyik sem illik ma már a jelen kor keretébe. Most újról kell gondoskodni s ez nem lehet más, mint melyet szónok az állami törvények természetének jellemzése által jelzett. Ezután a jelen javaslat hiányait emeli ki, nevezetesen azt, hogy nem kötelezi a püspököket hűségi eskü tételére. Erre áttér annak ecsetelésére, hogy a nagyobb városokban a lakosság k5zött szerfelett terjed az i n d i f f e re n t i s m u s, mely azonban a nem katholikus városokban egészen ismeretlen. (Élénk helyeslés.) Ennek okát könnyű kitalálni. Ha a kormány — ugy mond — apróbbra nézegette volna a híres könyveket, melyekből annyi citatio van az indokolásban, megtalálta volna Zellernél e szép passust: "Az ész az embernek isteni adománya és a művelt ember sohasem f og j a el i s m er n i o 1 y vallás isteni eredetét, mely ez isteniadományt elveti" Ez az indifferentismus titka. (Helyeslés.) A műveletlen népnél pedig az a hatása van, hogy ath eista is lesz. Metternich herczeg a franczia restauratió idejében azt irta Consalvi bibornoknak, hogy „a királyok csinálják a jakobinusokat" én pedig azt mondom, hogy „a pápák csinálják az atheisíákat." (Tetszés.) D r. D i 11 e s azzal kezdi beszédét, hogy már nagyon unalmas kezd lenni, hogy az ultramontánok mindig egy és ugyanazon argumentumot: a börzeszédelgést hozzák tel a liberálisok ellen ; engedje meg neki a ház, hogy miután ő demokrata párthoz tartozik, valamivel gorombább kaliberű fegyverrel feleljen vissza, mint Suess; ő ugyan is azt tanulta a világtörténelemből, hogy soha sem volt nagyobb, szemtelenebb és károsabb szédelgés, mint a hit-és egyházi szédelgés. (Bravó !) Szóló a vallábt tisztán privátügynek tekinti, ezért az ő felfogása szerinti államban nem lehet államegyház, az állam nem hozhat más törvényeket mint melyek p o Igáro kat köteleznek, az államuak csak polgárokkal van dolga. A hierarchia pogány eredetű intézmény, az állam nem tűrheti lételét, előbb-utóbb meg kell semmisítenie. A márc. 7-ki ülésben zajos jelenetet s a clericalisok részéről heves ellenmondást idézett elő Heilsberg, a midőn beszéde közben emlékeztette a házat azon történelmi tényre, hogy az 1848-ban Ausztria ellen kivonuló olasz önkénytes- csapatokat a pápa megáldotta, kérvén istent, hogy azok győzedelmesen térjenek vissza. V i 1 d a u e r , a tiroli városok képviselője, főleg (Reuter és Gráf beszédeit cáfolta. Kimutatta, hogy még eddig minden virágzásnak indult állam kénytelen volt az ultramontanismus ellen harcra kelni, s hogy az osztrák szabadelvű párt nemcsak jelenleg, hanem régi dő óta sürgeti, az állam és egyház közötti viszony rendezését. Stremayer cultusminister zárbeszédét ezzel végezte : E törvényjavaslat nem törvényhozási szeszély szüleménye, hanem valóságos szükség kifolyását képezi, mely törvénynyé emelkedvén, hivatva lesz a lelkiismeret jogait, a vallás szabadságát, s a kath. egyház szabadságát megvédeni. E törvény azonban arra is van hivatva, hogy azon eshetőleges veszélyek ellen biztosítsa az államot, melyek az egyház némely félrevezetett szolgáinak mükö déséből származhatnak, (Hosszas élénk helyeslés és taps a balon és karzatokon.) Méltó koronáját képezte e vitáknak a ministerelnök hg. Auersperg zárbeszéde, mely az európai Összes szabadelvű sajtó által nagy tetszéssel fogadtatott. Beszédéből egyes töredékek igy hangzanak: Bocsásson meg a t. ház, hogy ismételve visszatérek azon vádra, mely a jobboldal egyik t. szónoka által emeltetett ellenünk, hogy mi az állami alaptörvények egyik szakaszából, melyre az előterjesztésben hivatkozás történik, egy szót hihagytunk. Ez épen nem volt szándékunkban, s részünkről soha sem fog megtörténni. Van azonban, t. ház, egy szó, melyben hisznek Ausztria népei, s mely keblükben mindig viszhangra fog találni. Ezt „alkotmányosságinak hívják. (Élénk helyeslés.) S most csak néhány szót akarok mondani egy távollevő helyett. Greuter képviselő ur a delegátiók tanácskozásának idejéből mondott el egy episódot, midőn a 22*