Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-02-22 / 8. szám

genbachtól is megtanulhatta volna szerző, hogy az isteni tiszteleti cselekvényeknek nem csak a buzgóság ébresztése (Irjipig), hanem a tényleg jelenlevő kegyesség előterjesztése (őócrig) is a célja ; s igy a liturgica nem csak arra nézve ad utasításokat, hogyan kell a buzgóság ébresztésére hatni, hanem arra is, hogyan kell azt cselekvények által ki is fejezni. „Külformák," mondja szerző. Vannak talán belformák is? „Formák által é leszteni." A formák által, vagy formákban k i fe j e z n i, láthatóvá tenni, előterjeszteni szoktunk valamit, de éleszteni sehogy sem jó ! — „A liturgica továbbá előadja az egyes szertartásokat, vagy bevett szent szokásokat, melyek a lelkipásztor által t e 1-jesitendők." A liturgus, annak végzendője, csak egyik szereplő személy, egyik oldala az isteni tiszteletnek ; mellette a gyülekezetnek, épen protestáns isteni tiszteletben, igen fontos szerepe van ; azért a liturgica nem csak a lelkész által teljesítendő szertartásokat adja elő, hanem a gyülekezet részéről végzendőket is. Ha ez nem igy van, minek beszél akkor szerző pl. a gyülekezeti éneklésről, vagy a keresztelési actusnál a keresztszülék fogadástételéről; az esketésnél az egybekelő felek esküjéről, az urvacsorázásnál a nyilvános gyónásról, a jegyek elfogadásáról stb. ? Ezt a kifejezést: a szokást megtartja, annak eleget tesz, követi azt, igenis ismerem, helyesnek tartom, de ezt a szokást teljesíteni, nem találom egészségesnek. Az, a mit szerző itt bemutatott delinitiója után ad először nem tartozik oda, másodszor megint telve van képtelenséggel. Nem tartozik oda, inert anticipálja a tárgyalást ; hamarébb olvasott elHagenbachbóI egy paragraphust mint kellett volna, s rögtön áruba bocsátotta azt, hogy rajta ne veszszen, hogy vele tudományosan köszöntsön be ; azt rázza szalmázza, hogy a protestáns cultus elveinek megállapításánál ügyelni kell az iráselvüségre és történeti fejlésre, „azon történelmi célzásokra melyekre az első keresztyén egyház kezdetben cultusának alkatrészeit alapitá," mindez oly nyomorúságosan formulázva, hogy az ember nem tudja : a felett a „történelmi célzás" felett csudálkozzék-e, melyben az van kimondva, hogy már az első egyház történelmi célzásokra, alapitá cultusát, mikor még története sem volt; vagy pedig eme célzás után tett ama baklövéstől ijedjen meg: „a liturgicát is azért vissza kell vianünk oda, a honnan kiindult, a sziv buzgóságá ra, mert csak igy lesz az tudomány. „Szegény sziv ! beléd már liturgicát is raknak a theologusok, te már a könyvszekrény szerepére és sorsára jutottál; szegény tudomány! téged már a sziv, a buzgóság, nem az ész, az értelem teremt ... Tóth Mihály azt tartja legokosabb embernek, akinek legnagyobb szive van! Belejött a botlásba, hát ő bizony folytatja azt öntudatosan kiszámítással. Mig más író akésőbbi átnézés által javít az ejtett hibán, ő ilyenkor azt is elrontja és roszra változtatja, a mit helyesen végzett. A liturgika szószármazási levezetését akarván adni az először helyesen leirf

n

leiTovQyógu kifejezést a sajtóhibák közt kitavitja „ketTovQyovu

m; holott erről itt nincs szó; holott Hüf felnél ós H agenbachnál is láthatta volna, hogy mindkettő a „l.ELTovQyogu

-t boncolja. Az is fe;

ére ejtett magyarázat és megkülönböztetés, a mit ad szerző ezek után a liturgia és rituálé, továbbá az agendára vonatkozólag. „A liturgia — mondja ő — jelenti a lelkész ny i 1 v á n os foglalkozásainak határozott formáit." (Folyt, következik.) Mitrovics Gyula. Strausz Frigyes Dávid. (Folytatás.) A jelzett positiv nyeremény a „Jézus élete" által megindított heves vitáknak és ezek nyomán folytatott hosszas vizsgálatoknak későre kifejlett eredménye. Eleintén, a támadt izgalom első hevében a kíméletlen kritikának csak romboló hatását mérlegelték, és épen nem csodálkozhatni, hogy oly országban, hol vallás ós tudomány csak az államhatalom gyámkodása alatt mozoghatott, az államtól fenntartott papképző intézetben oly férfi működését tűrni nem akarták, ki mindazt megtámadta, mire az államegyház hivatalos közegei állásukat és tekintélyüket alapítva lenni hitték. A Sión őrei Strauszt a íübingai seminariumban viselt hivatalából elmozdították, s áthelyezték a ludwigsburgi lyceumhoz tanárul; ez állomást azonban viszont ő hagyta el néhány hónap múlva, hogy erejét osztatlanul az irodalomnak szentelhesse. Most első teendőnek tartotta sorra azon munkákat venni elfogulatlan tudományos bírálat alá, melyeket a különböző theologiai iskolák korypháusai a „Jézus élete" ellen közrebocsátottak. Kiadta „Vitairatait " (Streitsehriften. Tübingen 1837) három füzetben, melyekben roppant elemző tehetségét és előadási virtuositását még fényesebben kitüntette mint első nagy müvében. Azonban távol attól, hogy a vitatkozás heve által tovább ragadtatva főmunkája negatív eredményeit szaporította volna, a tárgynak más szempontokból történt szemléltetése inkább positiv irányú engedményekre tette hajlandóvá. E békülékeny hangulatnak egy külön kis man~ kában (Zwei friedliche Blatter. Altona 1838.) adott kifejezést, amelyben különbséget tévén a keresztyénség muló ós maradandó mozzanatai között, támadá-