Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-01-04 / 1. szám

keletkezett Később az akkadok ir<5i feljegyezték, s ezektől átvették az assyrok. És már ennyi előzmény után térjünk rá magának a szöveg tartalmának megvizsgálására. Hogy ezt jobban megérthessük, szükségesnek látom előre bocsátani a 6--10. táblák tartalmát főbb vonásokban ; mert csak ekkor ért­hetjük meg tiszten a kezünk alatti monda szövegét, s csak ekkor fejthetjük meg, h gy miként jött belé a víz­özön mondája e mondasorozatba. (Folyt, következik.) Simén Domokos. KÜLÖNFÉLÉK. * Nagy tiszteletű szerkesztő ur ! Nagy-Szent-Miklóson f. hó 16-kán temettetett el a város egyik köztiszteletben észesült polgára, a 75 éves, róm. kath. vallású Krizsanich József, ki munkás közhasznú életének, s a vallásfelekezetiség szük korlátain felül emelkedő keresztyéni szeretete és jótékonyságának azon ritka szép jelét adá, miszerint a mi helybeli evang. egyházunknak, és még három más vallásfelekezethez tartozó egyházaknak — hátra maradt szerény vagyonából — végreodetileg, külön-külön 100 ftot hagyományozott. Mulaszthatlan kötelességemnek tar­tom e nemes tettet — az elhunyt emléke iránti kegyelet­ből — egyházam nevében, becses lapja utján nyilvánosság elé bocsátani. Nagy-Szent-Miklóson, 1873. decemb. 17-én. Jeszenszky Nándor, lelkész. * Jótékonyság. Baranyamegyében a szt.-lőrinci urodalomban, Tarcsa pusztán, Nádasy István és Kálmán testvérek saját költségükön csinos, cseréppel fedett iskola­házat építtettek s az iskolákat a szükségesekkel fölsze­relték és a szegényebbeknek könyveket is osztogatnak. A taiiitó fizetése mintegy ötszáz frtra megy. * Dr. Slaueli Lőrinc szatmári püspök em régen püspöki megyéjében a, néptaní­tók és segédlelkészek viszonyait megvizsgáltatván, azon szomorú tapasztalatra jutott, hogy a megye tanítói s se­gédlelkészeinek nagy része csak 60—80 frt évi fizetéssel van ellátva, A püspök e bajon mennel előbb segíteni akar, s még ezen esztendőben fogja a nevezettek fizetéseit saját jövedelmeiből szabályozni ugy, hogy egyre legalább 200 frt évi járandóság esik. A pótlékok a püspöki jö­vedelemből körülbelől 22,000 frtot igényelnek. * Somogymcgye Csákány községének kath. lakos­ságáról azt irják a Politikai Újdonságnak, hogy egy disznóólnak sem való rozzant viskóban tartanak 90-100 gyermeket az egészség, sőt az életbiztonság veszélyére. Dombon (Máramarosmegyében) pedig egyátalában semmi iskolai lak sincs. Tanteremnek alkalmas helyiség kibér­lésére a hitfelekezeti községi elöljáróságot mind az egy­házi, mind a közigazs atási hatóság már számtalanszor fölszólította, intette és sürgette. A községi elöljáróság pedig a tacitót támrdta meg: vigye ki házi bútorait sa­ját tanítói lakának egyetlen lakszobájából s ott tanítsa a gyermekeket. Ugy de ez a tanítói lak, a mellett, hogy szalmával tél-tul födött roskadozó épület, még oly szük is, hogy ha 4—5 ember belemegy, több nem fér s any­nyinak sincs helye, hova leüljön. Valóságos kunyhó, s csak a napsugár ellen véd, de eső ellen nem, mert be­csurog s a folytonos esőzések által annyira? átázott, hogy mindig csepeg a tanitó nyakába. * Porosz tanitóképezdék. A porosz államban je­lenleg 93 tanitó,— illetőleg tanitónő-képezde s 16 praepa­randia van. Ezek közül van Preuszenben 12 képezde s egy praeparandia; Brandenburgban 7 képezde; Pommern­ban 8 képezde s egy praeparandia ; Posenban 6 képezde s 2 praeparandia ; Sziléziában 15 képezde s 5 praeparan­dia; Szászországban 10 képezde ; Schlesvig-Holsteinban 3 képezde s 1 praeparandia ; Hannoverában 9 képezde s 1 praeparandia ; Westphaliában 8 képezde (egy közüiök izrae­lita) ; Hessenben 6 képezde s 1 praeparandia s végül a rajnai provincziában : 8 képezde s 1 kath. tanítónőképp intézőt. Ezen kívül következő uj képezdék felállítása van0 tervben : Preuszenben 2, Brandenburgban 2, Silesiában 1. A jövő évre még 50 tanítóképezde fálállitása van tervelve * Északamerikában, a „New-Yorker Journal" sze­rint, 127 különböző vallásfelekezet van, melyeknek mind­egyike csalhatatlannak hiszi magát, mig a másikat tévely­gőnek tartja. Az 1870 diki népszámlálás szerint az egyházak tagjainak száma 40 száztólival szaporodott, mig birtokuk négyszerannyi lett mint amennyi volt. Katbolikus épen kétannyi van, mint amennyi 1850 ben volt, egyházi va­gyonuk azonban meghatszorozódott. A methodisták vagyo­nukat husz év lefolyása alatt 14 millió dollárról 70 millió dollárra növelték, s 1850-től 1860 ig tagjaiknak számát illetőleg 50 száztólival gyarapodtak, mig 1860. óta a gya­rapodás csak 4 száztólira tehető. Mormon húsz év előtt 10 000 volt, mig ma 87,000 van, s vagyonuk húszszor annyi. A kongregationálisták 28 száztólival növekedtek s vagyonuk háromannyi. A quákerek meggazdagodtak, de proselytákat nem nyertek, mig a lutheránusok főleg Pom­meraniából, Mecklenburgból és Hannoverból folyvást gya­rapodnak, anélkül azonban, hogy egyházi vagyonuk ha­sonló aráuyban növekednék. A zsidók száma 1850-ben 18,000 volt s fekvő birtokukat 400,000 dollárra becsül­ték, mig 1870-ben számuk 78,000-re emelkedett s birtokuk 5.000,000 dollárt képviselt. Miután a különböző vallásfe­lekezetek összes tagjainak számát 22 millióra teszik, Északamerika 3Í millióra menő lakossága közt 17 mil­lió ember van olyan, ki egy vallásfelekezet kebelébe sem tartozik. * Az elmúlt héten megjelent lapok vegyes közle­ményei nagyon fényesen igazolják a mult számunkban is felhozott azon állítást hogy minél nagyobb az inség s nyomor, annál nagyobb mérvű az adakozási készség. Aligha volt karácsony, melyen annyi jótékony célú adakozás folyt volna be, mint közelebb. Csak pár közelebbi lapba a mint belepillantánk olvassuk, hogy a magyar gazdasszo­nyok egyletének a choleraánák javára rendezett gyűjtése

Next

/
Thumbnails
Contents