Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-02 / 9. szám

azt se várhatjuk, hogy magukat a tanári széken tovább képezzék. Szóval, a bevétel fogy, a kiadás szaporodik, s deficitnek nézünk elébe. Azonban a baj oka nem ott rejlik, a hova t. Baky ur mutat, hogy „keresd a papot"! A bajnak három főforrása van. Első ami koledálási rendszerünk, második az e g yliázkerületi és megyei hatóságok hanyagsága, harmadik a presbyteriumok mostani szervezete. Az első bajt ugy orvosolhatnék, ha koldulás helyett mindenik egyházra a maga rátáját kivetnők. Mert hiába kérünk, ha nem adnak, addig pedig, mig kérünk, hogy adjatok szabad tetszés szerint, biz annyit adnak, a mennyi nekik tetszik, különben is a szabados adakozásra utalt szükségletek száma egész lajstromot képez a visitáló esperesek tárcájában. Oly tetemes költséget minő egy superintendenciáé, csupa koldulgatással fedezgetni nem lehet, egyik egyház gyűjt és ad a mennyit akar, másik is; de csak a mennyitakar; hijába ott a szép szó, hiába minden kapacitáció, ha nem ad, nem ad ! Én részemről azt is csudálom, hogy eddig is becsepegett az egyházkerületi pénztárba annyi amennyi, ilyen rendszer mellett. Próbálná csak az ország pénzügyminisztere az országos költségeket ugy összekoldulni : tudom , hogy kiszáradna a torka minden adószedőnek, mig szép szóval rá birná venni a falusi elöljárókat, hogy az ország költségeit, terheit viselni kell, ha a jogokban és jótéteményekben részesülni akarnak ; hanem a helyett azt mondják, hogy ti rátok ennyi s ennyi esik, ennyi s ennyi idő alatt befizessétek vagy pedig küldjük az executiót. Ez az argumentum használ, a nép fizet és szent a béke. Mig ugy koldulunk, be kell érnünk azzal, a mit adnak ; a koldus nem szabhatja meg jóltevőjének, hogy mit, mennyit adjon. A mi az egyházi hatóságokat illeti, itt is nagy a hiba. A főt. superintendencia több évvel ezelőtt kimondta, hogy minden lélek egy pkrt fizessen ezentúl az iskolák segélésére, ez már practicus intézkedés volt, de végre kellett volna hajtani; a legtöbb gyülekezet fizette, sok értelmes gyülekezet még felyiil is fizetett — mint p. o. Baja ; — de számos gyülekezet határozottan megtagadta, nem a pap tagadta meg, hanem a presbyterium—hanem hát persze csak „keresd a papot"!!' Ha a traktusok és superintendencia mindjárt kezdetbena makacs egyházakat megaxeqáltatta volna, most folyna be az adó rendesen, de rájuk hagyták, hogy valamit azt fizessenek, fizetett is némelyik 10 — 12 frt. helyett pár hatost, s a n. t. visitator ur azt mondta rá, hogy b i z az én hiveim se igen fizetnek többet s azzal beérte, az egyház adóssága folyvást szaporodott, most már némelyik egyház pár száz forintig úszik a hátralékban, meglehet be is exequálnák már, de nincs többé honnan'. A canonica visitatió erélytelensége volt a másik ok, hogy nemcsak, hogy be nem folyt a kivetett összeg, sőt alamizsnává és pedig mindinkább apadó alamizsnává törpült. Itt, szabad legyen egy esetet leirnom, mi velem történt itt. Én tudva azt, hogy az agentialét más végekre forditani nem szabad, itt a megürülő félben lévő egyházban a kérés semmit nem használván, ijesztgetéssel s a presbyteriumnak tett esküjére figyelmeztetéssel kivittem azt, hogy az agentiale a kis könyvbe mind beiratott. S midőn a n. t. visitator ur összeadta s leolvastunk 13 frt s néhány krt., a visitator ur azt mondta az elöljáróknak : „sokalják kigyelmetek" ? ha sokalják máskor öntsék az egyház perselyébe, s annyit Írjanak be ide, a mennyit akarnak, az én elöljáróim is igy járnak el. S az egyház rövid időn papot választott, s ellenem saját elöljáróim közül néhányan azzal kezdtek korteskedni, hogy én az egyház pénzét át akarom játszani a papoknak! Akkor meg is fogadtam, hogy ha saját felsőbbségüuk, akitől támogatást várnánk, igy jár el, igy dönti a lelkes buzgóság alá a forró levet: én többé bele nem szólok, ha az elöljáróság mind egy fillérig ugy issza is meg az alamizsnát. Egyházszervezetünkben mindenesetre nagy calamitás ez a mindenféle restauratió. Minduntalan esperes ós a többi választás; én még itt esperest soha se láttam visitálni, hanem ugy küldetett valaki más, aki aztán nem a szigorú visitálásra fordította figyelmét, hanem az elöljáróságnak tyukászott, valaki mellett vagy ellen korteskedett, hanem hát azért csak „keresd a papot" A baj harmadik oka presbyteriumaink mostani szervezete. Behozták a három éves restauratiót minden gyakorlati ok nélkül csupán azért, mert a kor igényei, a szabadelviiség szempontjai stb. ugy követelik, s mi történt az ugy nevezett paraszt gyülekezetekben ? A régi jó tapasztalt és vallásos elöljárók kimaradtak s helyökbe a lelketlen és oktalan szájhősök jutottak be; s annak a restauratiónak is se rendje, se módja meghatározva nincs és a gyülekezet belbékéje a választás által nem minden három, hanem minden évben néha többször is felzavartatik ; s a ki egyszer a maga három esztendejét kiszolgálta —hiába van fenhagyva az újra megválaszttatás — soha többé se meg nem választatik, sem el nem vállalja; igy 9 év alatt 36 ember esik át a presbyteri hivatalon, 12-őt számítva három évre ; ennyi presbyternek való ember kis gyülekezetekben nincs is. Most már néhol olyan helyzetbe jutottunk, hogy a jó emberek kiszolgáltak, most választ a nép részegeseket, paráznákat és tolvajokat, mert ezeken a sor. Elég gondot ád a lelkésznek, hogy ezek kapzsiságától megbírja őrizni az egyház pénzecskéjét. S az ilyenek többnyire ugy jutnak be a szabadválasztás által, hogy azt ígérik a népnek, hogy majd igy meg amúgy megtanítjuk mi azt a papot! S csakugyan egész presbyteri működésűk abból is áll, hogy a papnak legjobb szándokát gyanúsítják, terveit lerontják, fizetését