Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-03-02 / 9. szám
lehúzzák, s a népet is ellene bujtogatják. S ha találkozik valami titulus bibendi, az egyház pénzét iszszák. Jön a n. t. visitatió, kér a közügy nevében, akkor összenéznek s azt mondják, mennyit is adtunk tavaly ? s megnézik a számadásban, no most hát annyit nem adunk s megcsonkítják azt az Összeget is, a melyet tavaly is feléből fizettek be; s ez igy megy évenként. Az a Krisztus vitézlő elöljárója, a melyik többet le tud huzni a közügy filléreiből. Nálam az történt egykor, nt. Papp Károly ur akkori visitator legyen tanúm, hogy az esperesi tiszteletdijat, sőt még a tova szállítást is megtagadta, néma pap, hanem az elöljáróság. Más alkalommal pedig kikeresték az egyház számadásaiban, hogy régenten mit adtak a vizitatiónak, s kitűnt, hogy többet adtak husz frtnál, emellett esperesi díjul 2 ezüst frt., és 1 j2 véka zab a lovaknak, akkor aztán azt végezték, hogy csak annyit adjunk a tractusra mint tavaly, hanem az esperesnek a maga bérit meg a zabját megadjuk, s ekkor az esperes hajón jött, nem kellett a zab, hanem kocsit nem adtak számára ; szégyen szemre magamnak kellett tova szállíttatnom. Igy némely presbyteriumok hovatovább mindig mélyebben sülyednek, mind addig, mig elég erélyes egyházmegyei kormányhatóság nem lesz, mely őket igazán ráncba szedi. A felsőbaranyai esperes nt. Alföldi Sándor ur ugy hallom már megkezdette ; fogadja üdvözletemet. Nagy baj az, hogy ugy pár évtized óta a lelkészek hatáskörét, jogát a superintendentia, a tractus folyvást nyirbálták, az elöljárókét pedig szélesbitették ; azelőtt a lelkész a presbyteriumnak felét képezte, tudta és bele egyezése nélkül semmit keresztül vinni nem lehetett; most a lelkész a presbyteriumnak 1 /1 3 -át képezi, még pedig ugy, hogy a többi ellene és nem mellette van. A lelkésznél még csak egy vétó sem hagyatott meg, nála nélkül ós ellenére a 12 előljáró mindent kivihet. A lelkész ezen rendszer mellett csak ötödik kerék a kocsiban. Midőn a szabadelvüség szempontjából oly széles jogokat biztosítottak az egyház szabadon választható elöljáróinak, nem gondolták meg, hogy a mi Kecskeméten, Pesten, Halason stb. helyes és jó, az másutt kevesebb miveltségü gyülekezetekben valódi ölő méreg ; „quod licet Jovi, non licet bovi !" a szabadság hozzá illő miveltsóg nélkül mindig féktelenséggé fajul. Érvényre emelték a szűr és bocskor uralmát ; míg az fennáll, hiába itt a lelkészi buzgalom, haszontalan a közügyek iránti érdekeltség, csütörtököt mond a jó szándék. Csak egy példát hozok fel: a számadásokat a nt. egyházmegye évenként bekéri, csak ugy hemzseg az egyház számadó könyveiben a hus, hal, bor stb., mit az elöljárók elfogyasztottak exameni torozás és egyéb épületes alkalmakkor; én azt hittem, hogy a tractus azt fogja mondani, hogy barátim, ha eszem-iszomra kerül, hát a közterhekre is kerülni kell; vagy gondoltam, hogy majd a fejéhez vágják a kurátornak a számadást; de biz abba bele se nézett senki. Megpróbáltam, hogy leszoktatom elöljáróimat az eszem-iszomról, s azt mondogatták, hogy ez a pap még azt a pohár bort is sajnálja tőlünk, pedig hát ingyen szolgálunk! Az ily széles jogkörű s kevés miveltségü elöljáróságok féken tartására igen szükséges volna a szigorú egyházfegyelem; ott a hol szükséges, orrukra kellene koppantani az illetőknek ; én annak idejében egyetmást meg is írtam illető esperesemnek, az pedig a helyett, hogy rögtön intézkedett volna, a tractualis közgyűlés elibe kitálalta, az én ott bámészkodó presbyterem pedig meghallotta, s noha a tractus se intézkedett a nevezett ügyben, itthon a többinek elmondta, hogy ez a pap minket elárult, s kész volt a veszekedés ; de meg is fogadtam, hogy többé semmiféle egyházi ügyben az esperességhez nem folyamodom; — az ügynek nem használtam, magamnak pedig ártottam. Ha tehát azt akarjuk, hogy a közpénztár ki ne ap.xljon, vessük ki az egyházakra az illető adót, vagy ha továbbra is koldulunk, be kell érnünk azzal, hogy e z után még kevesebb lesz, mert a rosz példa ragad. A főtiszt, superindentia pedig, ha kimondta, hogy beexequáltatja a pengő krajcáros adót, hát ne ígérgesse, hanem tegye is meg, még pedig ugy, hogy az egyházaktól csupán és tisztán csak a járandóságot követelje, a végrehajtási költségeket pedig vesse a makacskodó elöljárók nyakába, mert az egyház pénztára annak nem oka, hogy az elöljárók esküjök ellenére az alamizsnákat a kivánt célokra be nem szolgáltatják. Legyen csak az egyházkerület erélyes, nem lesz fogyatkozás ! A lelkészeket pedig biztosítani kell, hogy függetlenek legyenek alulról, s ne engedjék a bárdolatlan tömeg által orruknál fogva hurcoltatni, adjanak neki annyi jogot, hogy amit jónak vél, keresztül u vihesse, s egynehány neveletlen ember által le ne szavaztathassák. Igy, amint most vagyunk szervezve, éne kelhetünk angyali éneket, beszélhetünk syréni hangokon, mind meghallgatja az a jó előljáró atyafi ; de mikor fizetni kell, nem fizet. Azt mondja, nem küldjük mi a mi fiainkat abba a kolegyiomba; a ki taníttatni akarja a fiát, tartsa fenn az iskolát ! Mondhatjuk aztán, hogy atyafi ! hiszen kendteknek jövőre is lesz szükségök papra, tanítóra, ha nem áldozunk nem adózunk, hol vesznek egyházi embereket jövendőre ? azt feleli rá, hogy majd csak rendel az isten"! a pap háta mögött meg azt mondja : „korpáravebet találunk"! Szóval, nem lehet biz a pénzt mai napság az elmaradott gyülekezetek zsabeiből se kiénekelni, se kikapacitálni, hanem ha komolyan akarjuk, hát kezdjük az executión, drasticus cura lesz, de bizonyosan csakis ez haszuál. Ha majd más lesz a presbyteri rendszer, meg lesz a papnak a maga jogköre, akkor lehet azt mondani, hogy „keresd a papot" ! Nagy Ignác.
