Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-02-09 / 6. szám

cserélve, mint például Mándon és Borzován. Mándon volt, vagy is lett volna e könyv szeriüt 405 reformált lélek, s helyette oda van irva a borzovai 270 stb. stb. Mindezen hiányok, s az éles felekezeti irány tekintetbe vétele mellett is használható e könyv, s vajha jeles szerkezete utánoztatnék ref. egyházkerületünk névtárkészitői által is! Kiss Kálmán. Révész Imre vétke a történeti hűség ellen. A „Figyelmező" 1873. évi januári füzetében Révész Imre Meliusz Péter fölött tartott emlékbeszédében a többek közt fejtegetve találom a következő nézetet: Poroszország az ő nagyságát a k a 1-vinistikus eszmék követésének köszöni. S ennek bebizonyítása végett hivatkozik Zahn „Einfluss d. ref. Kirche auf d. Grösse Preussens" cimü munkájára. Ezen állítás szerintem a történeti hűség elle:ii vétek, más szóval — fictio. Lehetetlen, hogy a debreceni intelligentia oly gyarló földrajzi ismeretekkel birjon, miszerint a fentebbi eszme fejtegetése közben oly érzés ne fogta volna el, mint mikor valamely kortes az ő pártja dicsőítésére oly nagyot mond, hogy azt még pártfelei is legkiméletesb nevén csak „túlzás"-nak, auxesisnek nevezhetik. A porosz állam lakosainak túlnyomó többsége — még Szadova előtt is — evang. ágostai hitvallású, vagy ha igy jobban tetszik, lutheránus volt ós most is az; az államnak feje pedig mindenkor lutheránus levén, nem kalvinistikus, hanem lutheri elveket követett. Zahn sem állithatott többet, mint mennyit az ő érve tartalmaz, t. i. józan észszel csak ugy érvelhetett, hogy többek közötta ref. egyház elvei is befolyhattak Poroszország nagyságának növelésére, mint egyik tényező. És igy, a mi engem megbotránkoztat ebben áll: R. I. oly exclusiv modorban okoskodik, mikor az államok szabadsága és nagysága kivivására nézve a kalvinistikus elvek hatásának itéli oda a pályabért, mintha — a többi politikai és társadalmi factorokat nem is említve BELFÖLD. Még egyszer a nyári snpplieatiókról. Nem óhajtok ugyan polémiát kezdeni : mindazáltal szükségesnek tartom Lévay urnák a mult számban megjelent cikkére néhány szóval reflectálni; nehogy valaki ama sorokra ugy hivatkozzék, mint a melyeket a pesti theologia összes ifjúsága magáévá tesz. Felhozza L. ur cikkében mindazon ellenvetések nagy részét, melyeket a supplicatió ellen hallunk emelni: hogy az nem felel meg eredeti céljának ; hogy mennyi alkalmatlanságot okoz a lelkészeknek, a requirendusoknak — a szabadság zászlaját szintoly hatalmasan lengetett „lutheraniemus" a világon sem lett volna és igy közre sem működhetik vala a nemzetek azon nemes concertjében, mely a szabadságot és ennek nyomán a nemzeti nagyságot legszentebb aspiratiói közé számította. Ily történeti hűség mellett talán nagyon hízeleghetett a debreceni hallgatóknak azon implicite kifejtett, legfrisebb újság, hogy Poroszország református nagyhatalom; de mégis átallom feltenni rólok, hogy azt a merész szavak elhangzásán túl tovább is elhitték volna. Láng Adolf, lelkész s a pestm. ág. hitv. evang. esperegség főjegyzője. Közöltük eme fentebbi cikket, mert ennek azon alapgondolatát, hogy „Poroszország az ő nagyságát nem a kalvinistikus eszmék követésének köszöni", feltétlenül mi is osztjuk. Kénytelenek vagyunk azonban megjegyezni, hogy ezen cikkben is foglaltatik egy kis vétség a történeti hűség ellen, a mennyiben Poroszország lakosainak nagyobb részét ma már nem lehet határozottan ágostai hitvallásúnak vagy lutheránusnak mondani, miután az ottani protestánsok legnagyobb része 1820—29 óta az uniált (tehát se nem lutheránus, se nem kalvinista) egyházhoz tartozik, s igy legfeljebb csak annyit mondhatni, hogy nagyobb rész, az unión belől inkább lutheránus, mint kalvinista eredetű s jellegű. De még kevésbé Írhatjuk alá azon állítást, hogy a porosz állam feje mindenkor lutheránus volt. A porosz fejedelmi ház János Zsigmond idejében 1613-ban áttért a reformált egyházba, és egész 1817 vagy 1821-ig református uralkodói voltak Poroszországnak, azóta pedig azok is az uniált egyházhoz tartoznak. Igaz, hogy csak ugy félig-meddig voltak az 1817 előtti porosz királyok s fejedelmek kálvinistáknak nevezhetők, mert hiszen áttérésök után is megtartották a variata Augustanat, s a confessio Sigismundi s. Marchica nem vág össze teljesen Kálvin tanaival, és épen ezért nem osztjuk mi sem azon nézetet, mintha Poroszországot egyedül a kálvinistaság tette volna nagygyá, — de azért a burkus fejedelmek mégis 1821-ig kálvinista vagy jobban mondva r eformatus fejedelmekként tekintettek. S z e r k. és hogy a supplicaló fiatal ember mily gyakran megfeled kezik magáról, stb. Lévay ur ezek közül egyet sem cáfol meg. Elismeri a vádak alaposságát, hanem azért még sem tartja a supplicatiót eltörlendőnek ; csak módosítását véli szükségesnek. Az eredeti cél helyett L. ur egy másikat állit: „az élettapasztalatot." Ez alatt pedig az egyház-, a haza- s különösen az emberismeretet érti. E három tényező s egyszersmind indok közül azonban csak egy, a haza ismerete az, mely a supplicatió fentartása mellett szól. Arról, hogy a papnövendék az egyházi életről magának ismeretet szerezzen, a legatiók 12*