Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-02-09 / 6. szám

által eléggé van gondoskodva, csak fel kell használni az alkalmat, és igy épen nem szükséges a supplicatió fentartása. Emberismeretre pedig nem annyira az által jutunk, hogy sok emberrel érintkezünk, hanem az által, hogy mennyit reüectálunk azokra, amiket látunk, hallunk, tapasztalunk. Nem mondom, hogy a supplicatió nem teszi annak megszerzését könnyebbé, de állitom, hogy nem lényeges az emberismeret szerzésére. Igy tehát csak egy, az ország egyes részeinek ismerete az, mely a L. ur állításaiból valódi indok gyanánt elfogadható. Azonban ha ez az, mi a supplicatió fentartása mellett legerősebb argumentumot képez és ennek alapján kívánjuk annak fentartását: akkor még senkinek sincs joga ahoz, hogy ezen előnyben csak a theologusokat részesítse és kizárjon belőle számtalan olyat, kinek pályáján ez sokkal szükségesebb leend, mint egy papnak, kinek összes hatása, működésének egész eredménye, nem statisticai és földrajzi ismeretétől, hanem kedélyvilágától, gyöngédségétől és lélektani ismereteitől függ. Az az argumentum pedig, hogy a papoknak igy kevesebb alkalmatlanságot okozna a supplicatió, egészen elesik, mert az csak azt bizonyítja legfeljebb, hogy meg kell szorítani, de nem azt, hogy egyedül a papnövendékeknek kell megengedni. ; Azonban én a L. ur által felhozott érveket annyira fontosaknak tartom, hogy elégségesnek látnám arra, hogy a supplicatió fentartása mellett nyilatkozzam, ha ellene sokkal súlyosabb érvek nem szólnának. És nem azt veszem figyelembe, a min a lelkipásztorok panaszkodnak, mert nagyon kevés az olyan ember, ki a más előnyéért saját nyugalmából vagy erszényéből szívesen áldozna; hanem sokkal inkább látom azon áldozatot, melyet a supplicans hoz azon ismeretekért, melyeket a supplicatió nyújt, — és azon káros befolyást, melyet az egy 19—20 éves ifjú, vagy még fiatalabb emberre gyakorol. A supplicatió alatt megtanul a fiatal ember kérni, megtanul alázatos fővel jelenni meg mindenütt, folytonosan érezni, hogy ő az utolsó személy még ott is, hol ő szellemileg a legelső. És mit eredményez mind ez ? Azt, hogy a fiatal ember igen sok esetben elveszti önérzetét s elfeled pirulni. Romboló hatása morális életében folyvást működik, s tapasztalatok mutatják, hogy a ki már kétszer járt supplicálni, azon nagyon meglátszik a supplicatió nyoma. Ellenvethetik némelyek, hogy a supplicans nem a maga, hanem az iskola részére kéreget. Ez ellenvetés — mely azonban csak részben áll — szerintem ha a tapasztalást nézzük, egészen elesik, mert sem a közönség, sem a supplicans — tapasztalataim szerint — nem gondolkodik ilyen komolyan, hanem a közönség lát a supplicansban egy szegény kéregető deákot, a ki az ő filléreire szorult; a supplicans pedig elfogadja azokat azon utógondolattal, hogy legalább ingyen utazik. Öreg papjaink pedig, szinte hallom, hogy mondogatják: szokjék a fiatal ember alázatossághoz. Csakhogy kérem e szoktatás veszélyes s gyakran a fent emiitett eredményhez vezet. Másik és pedig sokkal károsabb hatása a supplicatiónak az, hogy a fiatal embert elszoktatja a rendes, szerény élettől — kivételek persze mindenütt vannak — és hogy ugy fejezzem ki magam, kicsapongóvá teszi. Ennek oka pedig az, hogy majd minden községben van egy vagy több olyan ember, ki nem tudja magát egy vagy más hibától megóvni. Egyik borivó, másik kártyás stb. Az ilyenek aztán — nem levén otthon nagy compániájok — alig várják a suplicanst, kit majd mulató társnak megfogjanak. Egyik kinálja ingyen borait, a másik előre kiadja pénzét, hogy kártyához hihassa. Csoda-3 aztán ha a fiatalember, a ki hasonló kísértésnek majd minden községben ki van téve, végre eltántorodik. Az első lépést követi a második és igy tovább, mig az előbb talán gyűlölt gyengeség szenvedélylyé válik. És ez különös megfontolást érdemel akkor, ha a supplicatiót csak a theologusok körére akarnók szorítani. Mert gyöngéd lélekre és tiszta erkölcsre talán egy pályán sincs annyi szükség, mint a papi pályán. A pap első gyülekezetében, minden szem rajta függ, s gyülekezete eltanulja tőle a jót is ; de el a roszat is. És igen könnyen lehet a pap kezdeményezője egy községben oly bűnöknek, melyek nemzedékek erkölcseit fogják megmételyezni. És most kövessük Franklin példáját. írjuk egymás mellé a supplicatió mellett és ellen, felhozható érveket. Mérlegeljük meg azokat, s nem számát, hanem az érvek súlyát véve tekintetbe, mondjunk Ítéletet. Én részemről oly fontosnak tartom egy ifjú kedély gyöngédségének megőrzését, hogy a mennyire tőlem függne, őrizném a kísértésektől. Én a supplicatiót is félelmes kísértésnek tartom egy fiatal emberre nézve a fentebbieknél fogva s épen ezért óhajtanám, ha az összeülendő convent azt végkép eltörölné. Tóth Sándor. Egy szerző, a ki munkájának jövedelmét közjóra fordítja. Az alsózempléni tokajhegyaljai tolcsvai helvét hitvallású ekklézsia, s magam nevében is hálás köszönetet nyilvánítok Fekete János urnák, jelenleg a m. k. pénzügyhivatalnál Szatmárban alkalmazott számtisztnek, ki Zemplénmegyében mint árvagyám „Pénznem és kamattáblák" cimü hasznos munkát adván ki, annak tiszta jövedelmét a születése helyén Tolcsván általam tervezett és isten örök dicsőítésére be is végzett uj templom és torony építésére ajánlotta. Az ajánlat ritka eredményt hozott, mert midőn sok mü a költséget sem fedezi nálunk, ebből eddig százhetvenkét forint folyt be az épitkezési pénztárba, s a jótevő szerző utolsó becses tudósítása szerint kétszáz forintra fog az kiegészíttetni, mert még több helyeken vannak eladó példányok letéve, ámbár Pestről azon szomoritó hirt vette, hogy bizományos könyvárusának boltja kigyuladt, s az ott volt példányok elégtek.