Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-12-21 / 51. szám

vetett. Ezen gondolatokat költi fel bennünk az Ur születésének emlékünnepe. Az ő bölcsője ugy tűnik fel a mozaisticus világrendszer pályafutásának végén, mint a népek várakozásának s üldözött rémé nyeinek várva várt megvalósulása, s egy aj szabadabb ós dicsőbb társadalmi s állami élet kezdőpontja. Óh, azok az angyalok, kiket a Megváltó bölcsője mellé állított a népköltészet, egy uj, egy dics5 és szabad világ hírnökei voltak ; bizonyára jól tudták már akkor a kornak vezérgéniusai, hogy itt nem valami katechismus készítéséről, nem valamely confessió-alkotásról van szó ; hanem, a Krisztus egy oly szellem s eszmének volt kép iselője s a történelemben megalkotója, mely uj formát, uj alakot ad nd a világnak s felépitendi az Isten országát, a jognak ós szabadságnak templomát. Túl is van minden kétségen, hogy. a Ktisztus valódi követői ma is csupán azok, kik őt, mint történelmi személyiséget, mint világelvet fogják fel; e sugárzó napot nem lehet a confessiók szűk keretébe befalazni. Hiszen ő maga megmondotta, hogy lesz idő, midőn sem a Crarizim hegyéhez, sem Jeruzsálemhez, sem más helyhez nem lesz kötve az Atyának tisztelete; hanem lélekben és igazságban fog állani az igaz isteni tisztelet. Az ő magas szelleme szabatosan körvonalozta ezen szavakban azon szellemirányt, melyet a nyomdokain haladó krisztianismusuak múlhatatlanul követni kell. — Lélek és élet aző tana, s azok az ő 'anitványai, kik tudományának elveit az életbe is átviszik s az emberiség sociális viszonyait azok szerint idomítani törekednek. Templomi fény, pompa, ragyogó külsőségek, s bármilyen jelvónyisóg, lehet ugyan üres formalísmus, de ezek soha sem fogják alkotni a keresztyén vallás lényegét ós alapelvét. És hogy a krisztianismus csakugyan mint élet -elv lépett fel a népek életében, két ezredév történelme tanúsítja. A polgári szabadság virágai csak a keresztyénség szellemi légkörében virulhatának fel. Ha a keresztyénség ugy lépett volna fel, mint valamely megcsontosult hit-és tanrendszer, akkor a judaismus ós paganismus példájára már rég leélte volna magát; s bizonyosan nem lett volna képes ós alkalmas a reformációnak szülésére. A reformáció világtónye örök szentesitóke annak, hogy a krisztianismus oly fejlődő életelv, oly társadalmi kovász, mely az élet összes köreit áthatja és megeleveníti. Vegyük magát a tudományt; voltak kutató nagy szellemek már a classicus hajdankorban is ; egy Plátó egy Sokrates, egy Pindarus mindenkor fényes csillagok lesznek a költészet s tudomány egén ; Julius Caesar annyira kedvelte a tudományokat, hogy még a csatád ban is olvasgatott; de az ő tudományuk nem birta az életet uj jászülni; az is történelmi tény, hogy a tudomány a reformáció védszárnyai alatt aratta a legdicsőbb diadalokat. De hát hogyan van az, hogy ennek az életet átható s megelevenítő szelíemirányn'í k, jámbor igaz hívőink sehogyan sem akarnak zászlóhordozói lenni; sőt az orthodoxia fogcsikorgatva dorongolja le, ha lehet, az uj irány képviselőit ? Talán többen vannak mégis azok, kik egyházi téren a maradás elve mellett kardoskodnak ? Sajnos volna, ha a dolog igy állana; hiszen ha a conservatirismus enberei többségben volnának, akkor sem polgári, sem vallási tekintetben, haladásról szó sem lehetne. A normális szellemfejlődés, a szabadelvű haladás emberei mindig többségben vannak : hanem a Nikodémusok vauvak nagy számmal, kik nyíltan nem mernek az ügy védelmére kelni; sőt még olyanok is találkoznak, kik puszta óvatosságból az egyházi r e a c t i ó zászlója alá szegődnek. Lám az a Nikodómus is barátja ós kedvelője volt az Urnák ós az ő tudományának, kiről az evangyóliomban emlékezet vagyon, de annyira félt pártjától, a farizeusoktól, hogy nem mert a Jézus mellett nyíltan fellépni; tiszteletteljes álmélkodással csodálta a Krisztus személyében feltűnt életnek nagyszerű isteni voltát, mégis csak éjjel, mikor senki által nem láttatott, ment a Jézushoz; csak az éjjeli homály fedi e órákban bátorkodott az igazság nagy mesterével szóba bocsátkozni. Nikodómus bizony csak rejtett, földalatti vizerecske volt; mely senkitől észre nem vétetve futja pályáját, s a földet és a plántákat titokban nedvesiti ós táplálja ugyan: de tükrében nem gyönyörködhetünk; habjaiból szomjuságunkat el nem olthatjuk ; egy szóval azt azon mérvben, mint a nyilt és szabad folyamokat, hasznunkra nem fordíthatjuk. Nikodómus tehát azon határozatlan jellemű egyének közé tartozott, kik jól látják s szent örömmel üdvözlik az igazság napját, de annak ólettenyósztő sugaraiba bele tekinteni nem mernek; a kik jólktják a vallás erkölcsi és társadalmi állapotok betegségét ; látják az uj irány embereinek a megcsontosult rendszer embereiveli kétes harcát: még sem kelnek az ügy védelmére s a vezérgéniusoknak támogatá-