Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-30 / 48. szám

volna, gondosan eltávolíttattak; ós ezek dacára, maradtunk, vagyunk azon szótdarabolt helyzetben, melybe bennünket hazai s egyházi szerencsétlen vi­szonyaink századokkal ez előtt vetettek. És ez történik akkor, mikor az országos törvény­hozás épen készül a közép- s felsőbb tanodák szabályo­zása, másrészt a vallássí abadság ügyében törvényt alkot ni; másrészt történik akkor, mikor a rövid s hosszú ka­bátu jezsuita növen dékek, nem elégedve meg azzal, hogy az egész papság egy központból vezettetik, Mária-, Jézus szive-, szent sziv-, sz. István-, sz. László­társaságok által iíyekézik a kathol, egyház minden rendű tagjait még inkább egyesiteni, öszhangzó küz­delem folytatására buzdítani, s azokat a modern társulás intézményeivel az ultramontán katholikus érdekek harcosaivá tenni. Ki mondja meg majd az ország s a törvényhozás előtt, hogy a magyar re­formált egyház miként értelmezi az 1791. 26-dik articulust, vagy hogy tekintve az ujabb idők köve­telményeit, s az államkormány alakjánál törtónt nagy változást, a magyar reformált egyház minő fokig kivánná az állami törvényhozást iskoláinkra is kiterjesztetni; avagy azon nagy erővel rohanó ult­ramontán áradat ellenében ki fogja egyházunkat vé­delmezni, ki fog egy tervszerüleg készített gátrend­szerről goudoskodni. Felelet: mindenki, vagyis senki. Mind az öt egyházkerület, de mindenik különböző módon, ós igy egymást megsemmisitőleg. Mindenik hány az ár elé egy egy darab töltést, de ezzel ugyan az el borittatástól meg nem leszünk védelmezve. De hát mit törődüak mi mindezekkel, ha minden el­vesz is, csak maradjon meg az autonomia, s mi diadallol kiáltunk fel az árucikkeket taitalmazó szekrény ellopatása után magát vigasztaló batkárossal : nálam a klucs! Távolról sem akarok az autonomia szóval ól­celni, ós egyházunknak önkormányzati jogához való szilárd, ha tetszik konok ragaszkodását, isten mentsen, hogy gúny tárgyává akarnám tenni. Nagy kincse ez egyházunknak, s valóban komolyan is mondhatjuk, hogy addig, mig megvan autonómiánk, addig kezünk­ben van a kulcs, melylyel egyházunk számára egy szebb jövő ajtaját tárhatjuk fel. Épen nem bűaül­sót egyik legkiválóbb érdeméül akarom hitrokonaim, nak felróvni az ősöktől örökölt ezen drága kincsnek nagy becsben tartását, s annak jó ós balszerencsénk közötti hü megőrizé&ót. Hanem kétségkívül mosolyra gerjesztő azon felfogás, melylyel közöttünk igen so­kaknál az anionomiára nézve találkozunk. Ezzd is ugy vannak sokan, mint a szabadsággal. Fájdalom, elég nagy mindenfelé az oly polgártársaink száma, kik a szabadságot az 1848-iki küzdelmek lélekemelő napjaiban, majd még inkább az ezekre következett éveiben a zsarnokságnak oly igen drága kincsül is­merték fel, hogy ettől mindenféle bajaik tökéletes orvoslását reménylették. Mikor azután a rabbilincsek lehullottak a nemzet kezéről, f?ledók, vagyis inkább nem akarták megtanulni, hogy a szabadság igenis mulhatlan feltétele egy müveit nemzet s müveit ember boldogságának, ez teszi lehetővé, hogy szor- ' galom, munkásság, s a polgári erények gyakorlása által a nemzet s egyesek felvirágozzanak, de maga a szabadság még nem adja meg mindazt, a mire szükségünk van, a mellett még akár éhen haljuuk-Feledók, mondom, s a visszanyert szabadság bűvere­jóbe bizva a műhelyt s ekét korcsmákkal, kaszinók­kal, kortestanyákkal cserélték fel, hol azután bor, tivornya mellett éjjeleken át buzogtak, lelkesültek a szabadság szent ügye mellett, mígnem most néhány rövid óv lefolyta után búslakodva elmélkednek kol­dusbotra jutott családjaikkal együtt azon korszerű thema felett, hogy mennyire roszabbul vagyunk most, mint voltunk az absolutismus korszakában; vérző szívvel tapasztalják, hogy az ősi ház ós telek, melyet a keserű emlékű évtized alatt adósságmentesen meg tudtak őrzeni, most a szabadabb korszakban idegenek birtokába ment át. Ép igy vagyunk mi, vagy legalább közülünk sokan az autonómiával. Feledjük, hogy az még soha egy egyházat sem tett nagygyá, felvirágzóvá, hanem igenis ennek birása mellett megvan a lehetőség an­nak felvirágoztatására. S im évek teltek el közelebb, melyekben ön­kormányzati jogainkat háborítatlanul élvezhetjük, sem az állam sem a clerus nem gátolt bennünket, hogy a valláserkölcsi élet s az egy házias szellem óbresztósóre míudazt meg ne tehessük, a mit célsze­rünek gondolunk, ós avagy mire fordítottuk az apák által oly hosszas időn át sovárogva várt kedvezőbb éveket? Lótrehoztunk-e avagy csak egy oly intéz­ményt vagy vállalatot is, melyről elmondhatnék, hogy im nem' szalasztottuk el eredmény nélkül a jó idő­ket, s létesítettünk oly valamit, mely ha holnap is­mét gonosz napok következnének is, megteremné jó gyümölcseit ? S különösen egy tekintetben legyen szabad önmagunkhoz kórdóst intéznem, s e kórdós-95*

Next

/
Thumbnails
Contents