Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-30 / 48. szám

colni azon dogma ellen, azutan pedig annak meghódolni, a híveiket is meghódoltatni, ez jutott a magyar kathol. papságnak osztályrészül. Mily szépen, mily ügyesen kikeverednek a hínárból! Mig az idők goaoszak voltak, addig csendesen visszahúzódtak s meghódolni látszottak a tények logikája előtt; később, tisztulván kissé a láthatár, kezdenek ovatosan előlépni, s im alig folyik el néhány év, már nyíltan merik hirdetni — miként mult számunkban jelzők — a liberalismus s a modern szabadelvű alkotmány ellen a harcot. Ép igy az infallibilitással is szemben, kezdetben, mig a világ kacaja némileg lecsendesedett, hallgattak, s csak azután kezdték meg a működést, s pedig jól kicsinált terv szerint. Egy székesfehérvári s rosnyói püspököt, kiknek 20 — 30,000 forintnyi csekély jövedelmüket lehetett kockáztatni, felléptették jó pápistákul, s ezek, ellenére az ország törvényeinek s méltó inegbotránkoztatására a törvényes érzelmű honfiaknak megmentették a magyar főpapság becsületét a pápa előtt. A nagyobb jövedelmű főpapok odavetnek tiz, húsz vagy épen százezer forintnyi alapítványt valamely humánus célra, még többször a humanismus leple alá takart ultramontán katholikus intézményekre, és a nagy tömeget, kivált a mostanihoz hasonló ínséges időkben, teljesen megnyerik s lekötelezik egy-egy ily adomány által, mert hiszen a nagy közönség nem vizsgálja azt, hogy valóban a humánus cél iránti érdekeltségből adattak-e azok, vagy pedig ügyes számításból; valamint azt sem vizsgálja, hogy azok a látszólagos nagylelkű adokozók hány százezer forintnyi adóssággal terhelik meg a kezeik között levő birtokot. A nagy közönság csak a tényeket nézi, s a jövőtől kölcsöuvett egy-egy jelentékeny adomány kiengeszteli őt s fátyolt vettet vele a haza s ennek szabadsága ellen elkövetett vétségek hosszú sorozatára. Még egy két óv, s a jezsuita-iskolákból kikerült főpapság, részint társadalmi ügyessége, s a tudomány s művészet terén teljesített szolgálatai, részint közcélokra hozott áldozatai folytán ugy a fensőbb körökben, mint az alsóbb osztályokban a legjobb s a legbefolyásosabb hazafiak gyanánt fog tiszteltetni. De hát mi protestáns lelkészek s protestáns egyház, kiket ezelőtt még egykét évtizeddel, apáinknak a haza alkotmánya, a nemzet szabadsága védelmezése, a tudomány müvelése és a népműveltség terjesztése érdekében szerzett érdemeik folytán, az egész nemzet hálájának s rokonszenvének dicssugarai ékesítettek, tettünk-e a közelfebb mult időkben anynyit, hogy a hálát s rokonszenvet ezentúlra is kiérdemeljük, hogy Egyházunk részéről a hazai törvényhozásra kellő, s bennünket méltán megillető befolyást gyakorolhassunk, s hogy az ismét bekövetkezhető rosz időkre egyházunkat az ellenfél ellenében biztosíthassuk? Aligha. Találhatna ugyau, a ki egyházunknak érdemeit akarná elősorolni, a közelebbi évek eseményeinek mezején is elszórtan sok szép virágot, mí lyeket a protestantismusban rejlő tenyésztő erő hajtott elő, ós kétség kivül, tekintve akár a honfiúi erényeket, akár a közművelődés oltárára hozott áldozatokat, nincs okunk a más vallásfelekezetekkel szemben pirulni. Feledjük azonban részint a mechanikának a szellemi téren is igazolt azon tételét, hogy a különböző vagy épen ellentétes irányban haladó erők egymást meggyengíiik, illetőleg megsemmisítik, részint az ujabb kornak azon tapasztalatát, hogy valóban fényes eredmény csak egyesülés, társulás, az erők lehető öszpontositása s öszhangzó működés által eszközölhető. Egyes egyházakban, népiskolákban, egy-egy buzgó lelkész, tanitó, vagy áldozatkész egyháztag igen sokat tehet, fényes eredményt mutathat fel: de a midőn országos törvényhozásról, vagy a midőn egy nálunknál számban ós vagyouban jóval hatalmasabb egyház ellenében való védekezésről van szó: már ott c.°ak egyesült erő, s öszhangzó működés remélhet sikert. S méltán kérdem, hogy az ujabb idők alkotmányos szabadságát felhasználtuk-e e tekintetben csak némileg is ? Yan-e közöttünk több összetartás, működésűnkben több egyöntetűség, több öszhangzat, mint akár a vallási, akár a politikai nyomatás legsiralmasabb korszakában ? Megkisórlettük lelkészi értekezletek, felekezeti tanítói körök alakítását, mire mentünk velők? Néhol papíron sem léteznek már, másutt — eltudva a kevés kivételeket — élni nem tudnak, holni nem akarnak. A pápai infallibilitás s az ezzel együtt actioba lépett ultramontanismus ellen megkisórlettük a reform-egyletet, s mi történt ? Az, hogy a leghevesebb ellenzés épen onnan jött, hol legerősebb a protestantismus, s hol leginkább hivatva lettek volna annak felkarolására. Legközelebb felvettetett a convent eszméje, valósítása mellett oly erős, kézzel fogható érvek hozattak fel, létesülhetóse útjából minden oly akadályok, melyek talán a túlságosan aggodalmaskodó lelkekben méltó scrupulusokat támaszthattak