Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-23 / 47. szám

rencse reánk nézve gondolák. És igen helyesen. Nem csak egyházunk, de nemzetünk, hazai alkotmányuuk, az ennek védelmezésében magának örök érdemet szerzett középosztály felettéb sokat köszönhet apáink azon bölcs intézkedésének, hogy minden bokorba egy-egy gymnasiumocskát alapítottak. Legyen áldott érette emlékük, ők az akkori idők nehéz napjaihoz képest megtették a mit tehettek. De hát mi ? Mi, hát azt gondoljuk, hogy a mi ez előtt egy két századdal hasznos, célravezető intézkedés volt, az a következő pár században is kifutja. Miért akarnánk okosabbak lenni apáinknál. Elég nekünk ha fenthangon hirdetjük a haladás, a folytonos tökéletesedés elvét, mi szükség volna azt valósítani is? Ugy is akkorát ugrattak velünk előre Bach-Thun idejében, hogy most még ha kissé hátrafelé megyünk sem lesz baj. Nem az a jelenkori protestantismus nagyszerű hivatása, hogy holmi gymnasialis apró-cseprő dolgokkal foglalkozzék, hanem hogy védelmezze iskolái autonómiáját; nem azért állítottunk s tartunk mi fent erőtfeszitve is annyi tanintézetet, hogy azokkal folyvást haladjunk, a tisztes ősök intézkedéseihez hütelenekkó léve holmi korigényekkel igyekezzünk lépést tartani; hanem hogy legyen alkalmunk kimutatni azt, hogy a bécsi és linci békekötésekhez, a nevezetes 26-ik articulushoz mily híven ragaszkodunk. Ha oly nagyon is komoly nem volna, jó thóma kínálkoznék az élcelésre. De a baj nagyon is komoly. Gondoljuk meg csak, hol állottunk csak nem rég is, s hol állunk ma. Ha annyira tiszteled az ősöket, tettekben mutasd meg. Te az ősöktől nagyon szép örökséget kaptál iskoláidban, s megőrizted-e ezt ? Azt hiszed, hogy az ősök iránti kegyeletet megsértenéd, ha a tőlök örökölt telket az ujabb gazdászati eszközökkel művelnéd ? Hálátlan fiai vagyunk mi apáinknak. Ők nekünk virágzó, nagy tiszteletben álló, s még az ellenféltől is becsületben részesült tanintézeteket hagytak örökségül. S hova sülyedtek ezek a mi kezeink között- Megvan talán a számuk, megoltalmazva az autonomia, fentartva a régi biztosító törvények ereje, de hol van iskoláinknak az ellenfél által is irigyelt egykori jósága ? S pedig alig lehetett volna iskoláinkkal az egész nemzetre nagyobb hatást gyakorolni, mint épen a közelebbi években. A katholikus közép- ós felsőbb tanintézetek oly obscurans szellemben vezettettek, s egész 1848-ig annyira elhanyagolt állapotban voltak, hogy ezekkel szemben hazánk mivelt katholikusai közül még azok is, kik vallásunknak ellenségei voltak, iskoláinkról elismerőleg nyilatkoztak, s gyermekeik mellé nem ritkán protestáns tanintézetekből keresték nevelőt, mások a törvény tilalma dacára is igyekeztek gyermekeiket protest. iskolákba járatni. Nem rég Ideje még annak, hogy hazánk miveltjei előtt valláskülönbség nélkül kedvező ajánló levél volt már az magában, ha valaki protestáns i-kolában tanult, és a protestáns tanárt legalább is pár fokkal magasabban állónak tekintették más vallású kartársaiuál. Mit tudott volna ily kedvező constellatiok mellett a jezsuita művelni, miként tudta volna iskolái és egyháza irányában az egész hazai közönség bizalmát, tiszteletét fokozni! Im azon rendnek ellensége az egész modern világ, protestánsok, katholikusok versenyeznek azon rend százados bűneinek feltüntetésében, kérlelhetlen üldözője az egész sajtó — nagyon csekély töredék kivételével, — az állam ós törvényhozás megszűnt őket pártolni, ós legjobb barátai is, ez előtt még csak pár évvel is nem merték a rend iránti szerelmüket a világ előtt bevallani. És ők ezek dacára hatásosan működnek iskoláikkal, egyházuknak legelső családait magukhoz tudják édesgetni, és mint nem rég közölték a lapok, azon nemzedék nagyobb része, mely pár évtized múlva nagyon hihetőleg az ország kormányrudja körül fog állani, a jezsuiták iskoláiban nyeri kópeztetésót. Mily könnyű lett volna ezek ellenében iskoláinkat az egész hazai közönség előtt népszerűekké, keresettekké, s hazánk leendő nagy embereinek veteményes kértéivé tenni. Hiszen a pápista s főként a jezsuita iskolák iránti hidegség sőt gyűlölet,5

másfelől a szabadelvüsóg, s a komoly, valódi tudományos műveltség után való törekedós — melyek iskoláinknak évszázadok óta jellemző tulajdonságai voltak, — az egész nemzetnél el volt terjedve. Igen, de akkor nemcsak a védő fegyvert kellett volna forgatnunk, de az ópitő vakaló kanalat is kezünkbe kellett volna vennünk; haladni kellett volna a korral, tanintézeteinket jó fizetés mellett oly tanárokkal ellátni, kik egészen a tanügynek élve, tudományos képzettség, nevelői ügyesség, lelkiismeretesség s társadalmi műveltség által biztosították volna tanintézeteink részére az elsőséget, s ne engedték volna oda hanyatlani az ügyet, hogy a tanügyi irodalom maholnap épen nem mintaintózetekként mutatja fel iskoláinkat. Kellett volna nekünk egy jó adag jezsuita ügyesség a kor igényeinek felismerésére. 93*