Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-16 / 46. szám

testáns lelkészek képeztessenek, kiknek ott álljon példányképül egész életükön keresztül a wormsi Luther confessori magasztos alakja, a mint a fólvilág hatalmasaival szemben kijelenti, hogy történjék vele bármi, de az általa felismert igazságot meg nem tagadhatja ; ott álljon előképül a hajthatlan jellemű Kálvin, midőn egy ellene felbőszült csoport ellenében kijelenti, hogy a törvényhez s illetőleg a törvényesen kiszabott Ítélethez ragaszkodni fog minden körülmények között. E kezet lemetszhetitek, de hogy érdemetleneknek oszsza a szent jegyeket, arra nem kényszerithetitek. De a mely tanintézetekben másrészről neveltessenek, ha ugy tetszik jezsuiták, azaz oly férfiak , kik jártasok legyenek ne csak a theologiai, de egyéb tudományokban is, jártasok legyenek az illem, a müveit társadalom szabályaiban, szokásaiban, kiken ne láttassék meg mindjárt az els3 mozdulatnál, hogy bölcsőjüket nem palotákban ringatták; hanem kik felfogják e mondat értelmét : „suaviter in modo, fortiter in re", tudnak nyílt egyenes szívűek, igazságszeretők, a szolgaias hizelgést, szineskedést eltávoztatók lenni, a nélkül, hogy a miveletlenség s nyers durvaság határait érintenék ; kik tudnak a papi hivatalnak a nép között szelid, leereszkedő, de azért magokat soha le nem alacsonyító magukviseletével , a fensőbb körökben pedig tudományos s társadalmi műveltségűk által tiszteletet, becsületet szerezni. (Folytatása következik.) Nyilt levél dr. Ballagi Mór szerkesztő úrhoz. Tisztelt szerkesztő ur ! Midőn ezelőtt 3 évvel „Felekezeti iskoláztatásunk veszélyei" cimü füzetemben kiderítettem azon paedagogicai botlásokat, melyeket népiskolai vallástanitásunkban még széltében elkövetünk, s midőn népünk vallás-erkölcsös nevelésének érdekében a nézletesstg elvének a vallástanítás szolgálatába léptetését sürgettem: szíves volt tisztelt szerkesztő ur saját szavát is a latba vetni. E váratlan s hathatós segitségre ugy érezém magamat, miként érezheté magát Báthory István erdélyi vajda mármár csüggedező serege, midőn a közel hegyoldalról Kinizsi Pál hadát látá segítségére alá sietni. E körülmény, ugy mint becses lapjának egész iránya nem kis mórtékben járult azon korunkszülte eszmének lassankénti érleléséhez, melynek valósításán évek óta fáradozom. Értem a mult századok impaedagogicus, tantételes vallástanitása ellenében a nézletiség elvén alapuló vallástanítás érvényre juttatását. Most már bátorságot hittem magamnak vehetni az igaz, élő vallásosság érdekében oly tankönyvecske Írásához, mely nem a fejekbe, hanem a szivekbe kívánja plántálni a vallást. Midőn most e könyvemet bemutatom t. szerk. urnák, kötelességemnek tartom, számot adni azon elvekről, melyek megírásánál vezéreltek. Könyvem három irányban üt el az eddigi népiskolai vallástankönyvektől, melyektől a vallásos tanauyag megválasztása, csoportosítása és tárgyalása által különbözik. Átalánosan elismert tény az, hogy eddig : 1. Sok olyat tanítottunk vallás gyanánt, a mi nem is tartozik a vallás körébe, és viszont sok olyat nem tanítottunk. a mi oda tartoznék. 2. E rostálatlan vallásos tananyagot természetellenes sorban, fokozatban ós csoportosításban tárgyaltuk. 3. E szervezetlen tananyagot nem módszeresen s nézletesen, hanem tantételesen „kezeltük." 4. A vallást tudatnak tekintve, nem a szivekbe, hanem a fejekbe igyekeztünk azt plántálni, mértéktelenül megterhelvén a vallás martyrjai —a gyermekek — emlékezőtehetségót megemészthetetlen s gyümölcstelen tananyaggal. E ferde vallásos nevelésnek tulajdonítom nagyrészt népünk mindinkább terjedező egyháziatlanságát s vallástalanságát. De mivelhogy én azon meggyőződésben élek, hogy erkölcstelen, vallástalan ember kezében csak veszélyes fegyver mmden tudomány, s mert erősen hiszem, hogy minden népiskolai oktatásunkon csak ugy nyughatik áldás, ha vallásos kedélyéletet s erkölcsös jellemet biztosítunk növendékeinknek, népünknek; azért be nem érhettem azzal, hogy csupán csak negatíve kimutassam, hogyan ne tanítsuk a vallást, de kötelességemnek ismertem azon kérdés megoldását is megkísérteni, hogyan kelljen a vallást tanítanunk , ugy bogy ne pusztán a fej ós emlékezet, hanem főleg „a sziv", azaz a kedély dolgává tétessék, ugy hogy tanításunk, s nevelésünk eredménye ne rideg s üres „szájkeresztyónség" hanem igaz vallás-erkölcsös élet legyen ? I. Tananyag. A mi az 1-ső pontot, a vallás-erkölcsi tananyag megrostálását illeti, hiszem, helyeselni fogja t. szerkesztő ur, ugy mint mindenki, ki az élettel tud számolni, hogy itt a legnagyobb kímélettel járva el, folyton szem előtt tartottam azt, hogy az elérendők kedvéért nem szabad kockáztatnunk az elérhetöt. Nem volt ugyanis szabad mindazt önhatalmamból egészen kiküszöbölnöm, a mit a paedagogica kiküszöbölendőnek itél, még pedig azért nem, mert ez az egyház kizárólagos jogaihoz tartozik és mert sokan nehezen nélkülözték volna azt, a mit meg voltak szokva vallásos tananyagnak tekinteni , habár talán egyátalán nem tartozik a valláshoz, minők az egyiptomi 10 csapás, a héber