Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-16 / 46. szám

nem is épen keresztyénellenes, de mindenesetre felekezetellenes irányban fejlődik s működik; a müveit, és a félmüveit elem nagy része, s kivált az ujabb nemzedék nem hogy nem szégyenli, sőt negélyli — affeetálja — a vallástalanságot, egyháziatlanságot, vagy ha néha — erőszakot követve el önnön lelkén — érdeklődéssel látszik az egyházi ügyek iránt viseltetni, teszi ezt nem ritkán elég ügyes politikai számitásból; népünk keblében az egykori kegyes öregektől örökölt vallásos buzgóság egyre hül, s nem sok idő van iminárh átra, hogy egy oly nemzedék álljon a régi helyébe, mely hallja ugyan, hogy harangoznak, de nem tudja, hogy hol; mely az ujabb műveltség szele által óriutetik ugyan, de csak oly fokig, hogy e szellő által kebelében a gyermekies naiv vallásosság, az egyház iránti kegyeletes ragaszkodás tüze kioltatik, a nélkül, hogy azon szellő által megeleveníttetnék, s a modern műveltség keresztvizében ujjászülettetnék; mely ujabb nemzedék ha fen tartja is továbbra egyházát s papját, nem azért tartja fen, hogy abban hit-üres, s a vallásos érzelmeket nem ismerő keblének nyugalmat keressen, s illetőleg, hogy az által vezéreltesse magát, hanem hogy legyen a képviselőválasztási saison-on kivül is körében folyvást legalább egy fekete ruhás iskolázott ember, ki felett hatalmát, szeszélyét gyakorolhassa, s kivel éreztethesse, hogy mily nagy ur ő, a nép; ö, a ki nem kötelezettségből, hanem csak kegyelemből ellátja kenyerrel, bár eléggé keserűvel s panaszossal az Ur szolgáját, a mult időkből átszármazó e malum necessariumot — mint ő gondolja. S mig a nagy világ s önnön hitrokonain -i ily közömbös vagy ellenséges érzületet tanusit, addig az ex professo ellenség európaszerte készül egyetórtőleg s egyöntetű vezérlet alatt a nagy küzdelemre, mely talán századok sorsa felett fog dönteni. Látjuk, miként köszörülik a százados harcokban kiedzett, a többször ugyan leveretett, de soha nem csüggedő, semmi ármánytól, semmi eszköztől vissza nem rettenő ellenfelek a két élű fegyvert, melynek egyik fele a modern civilisatio, másika a protestantismus ellen van irányozva. Látjuk, ós mit cselekszünk ezek ellenében ? Vizsgáljuk gondos szorgalommal a tisztes ősök nyomdokait, nehogy azoktól valamikóp csak egy lépésre is eltávoznunk. Látjuk, hogy a bennünket minden oldalról körülvett, sőt önnön magunk közé magát be fészkelt több rendbeli ellenség a modern műveltség vontcsövű ágyúival s gyors puskáival vivja a harcot ellenünk, mi azért megtartjuk a régi kovás puskát, mert hiszen a tisztes ősök is a mult századokban ezzel védelmezgettók hazai protestantismusunk sokszorosan megrongált, de azért ugy a hogy mindekkorig feumaradt bástyáit. íme mindenek ujjá lettek körülöttünk: csak mi ragaszkodunk konokul régi szokásainkhoz, intézményeinkhez. S mi az eredmény ? A lelkósznövendékek száma majd mindenütt kevesbedik, s még e kevesek is nem mindenütt savai az ifjúságnak, s később is aligha lesz azoknak egy része legalább, a társadalom s a müveit körök sava, vezórfaklyája. S az emberek mai elfoglaltsága mellett, ki lesz egyházunknak őre, fejlesztője, erősbitője, ha a lelkészi kar nem állja meg helyét 1 Valóban a jezsuiták történelme élő prédikáció lehetne ránk protestánsokra nézve. Ha élni, ha mint egyház virágozni akarunk, tanulni kellene tőlük, s tennünk azt, mit ők tettek ezelőtt] háromszáz évvel, gondoskodni a lelkészi kar reformálásáról. Gondoskodni először is arról, hogy a lelkészi állomások, már akár a hivek buzgóságának áldozatkészségének fokozása, akár több egyházak összekapcsolása által olyanokká szerveztessenek, hogy azok elnyerhetésóórt kedvet kapjon az ifjúság sziue ós java versenyezni. Gondoskodni továbbá arról, hogy a lelkószképezdók, már akár a jelenlegiek, akár kevesebb számmal, akónt szervezttíPsenek, hogy azok növendékei ne szoríttassanak Ilyés szomorú sorsára, sőt még annál is szomorübbra; mert Ilyésnek legalább a hollók gondoskodtak élelméről, de a mi lelkésznövendékeink maguk kénytelenek majd legátusok, mnjd nyári, majd őszi supplikánsok alakjában jó távol vidékekre is kirepkedi! i, hogy éhen ne haljanak. Hajdanta talán megjárta az ilyfóle intézkedés, de mai napság, midőn ugy a kézi, mint a szellemi munkás előtt oly hálás pályák állanak, gondoskodni kell arról, ha valódi lelkes, önadó munkásokat akarunk az Ur szőllőjóbe szerezni, hogy azok lelkök egész erejével s meg nem zsibbasztott rugókonyságával készülhessenek a küzdelmes pályára, s készülhessenek a társadalom vezórférfiaiul. Vagyis gondoskodni kell oly tanintézetekről, melyekben nem mondom távolról sem, hogy táglelkiismeretű, ármányos, a vallást s a papi hivatalt csak uralkodási eszköznek, vagy megélhetési módnak tek ntő, s épen ezért csak meszelt sírboltként fénylő jezsuiták, hanem valódi egyenes lelkű, protestáns beesületessógü, az igazságért élni - halni tudó, a vallást ós egyházat mindenek felett szeretni tudó pro-91*