Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-02 / 44. szám

E) Hittanár-tanitó jelöltek. Az ezidei hitjelöltek vizsgáját kénytelen voltam elhalasztani. Tanárvizsgára jelentkeztek Scholcz Albert, Frölich Róbert és Osengey Gusztáv s miután azon kérdés foglalkodtat, valyon nem vagyunk-e szűkében a lelkészjelőlteknek s azoknak, kik az egyházszolgálatra készülnek , jelenthetem, hogy a bányakerül'et területén: bánátban 1 theologiát végzett, Bácskában 7 segédlelkész, Békésben 10, budapesti esperességhen 5, Hontban 2, pestmegyei esperességb. 3, Barsban 2, zólyomi esp. 4, s igy összesen 33-an ; kikhez járul a most legközelebb az egyetemekről visszatért 5 végzett hitjelölt. Tanitói oklevelet nyertek Takács Lajos a n.-körösi, Krátky Sámuel a losonci tanitóképezdében. F) Papgyámolda. A tőke volt 1872.jul. l-jén 2828 frt; 25^0 frtnyi földhitelint, záloglevél után 5% kamat 137 ft. 50 kr., kamat a takarékpénztárban elhelyezett pénz után 57 ft. 19 kr.; 1873. máj 12-kén vett 500 frtnyi földhitelint. zálogl. szapor. 75 frt. 36 kr., öszszesen 3098 frt. 65 kr., mely tőke 3000 frtnyi földhitelintéz. záloglevél és 98 ft. 68 kr. a takarékpénztárban van. (Vége köv.) A „Religió" közelebbi száma „Kecskemét város történetéből három év" cim alatt közöl egy ugy látszik hosszura nyúlandó levelet, mely sajnos bizonyságot szolgáltat arra nézve, hogy hazánk katholikus lapjai mily lelkiismeretlenül munkálódnak a vallásfelekezetek egymás elleni felizgatásán, hogy a merőn légből kapott, s az igazságnak még csak árnyékával sem biró koholmányokat is mily áhítatos, kegyes képekkel nyomatják ki s eresztik szét a világba, ha gondolják, hogy azok által a protestánsok ellen gyűlöletet lehet ébreszteni. Leirja a többek közt e levél, hogy a mult évben a városi képviselők megválasztattak, s a 84 képviselő közé a 30,000 katholikusból csak 22 jutott be (persze a kálvinisták fondorkodása miatt történt ez igy), oly nagy volt ezen győzelem miatt a protestánsok öröme, hogy Fördős Lajos lelkész a khatedrából egész elragadtatással kiáltotta ki : „Győztünk, győztünk; a maroknyi ref. nép tudományossága és ügyessége által felülmulta a 30,000 katholikust." Fehér Péter kálvinista tanár pedig a kollégiumban tartott felovasásakor igy nyilatkozott : „A katholicismus régi, korhadt intézmény, mely már nem a mai korba való. Eddig a katholikusok uralkodtak, de ezután mi uralkodunk." Később pedig egy másik kálvinista tanár Parray (gondolom Parragh akar lenni) igy nyilatkozott : „Most adtuk meg a katholikusoknak az utolsó döfést." Ilyesféle badarságokkal van tele az egész levél, gyanúsítva még az egészen nyilt homlokú katholikusokat is, persze mint olyanokat, a kik a protestánsok liberális hálóiba kerülve lettek hűtlen katholikusokká, mely közlemények elég jók az együgyűek kedélyének felingerlésére, de a melyek merőben alaptalanok ; jól tudván mindenki, ki azon város területén lakik, hogy Fördős ur, sem az országot, sem a várost érdeklő politikai dolgokat nem szokta csak távolról sem a templomi szószékbe vinni; valamint tudvalevő dolog az is, hogy mi protestánsok Szeretünk ugyan jogainkért küzdeni, s azokkal élni; de uralkodni más felekezetek elnyomásával, jogainak megcsorbításával nem szoktunk, nem akarunk, s olyasféléket, minők fentebb idéztettek, egy protestáns tanár nem mondhatott. Külföldi egyház és iskola. A pápa és a jogalap. A német császárnak a pápához intézett sept. 3-ki levele —• mondanunk sem kell — hogy nagy feltűnést okozott az egész európai sajtóban. Hozzá szólt ehhez mindegyik jelentékenyebb európai lap, a legtöbb örvendve az erélyes, szabadelvű nyilatkozaton. A legközelebbi napokban a berlini „Nord. Alig. Zeit." egyik cikke igen nyomós érvekkel, s nagy figyelmet keltőleg védelmezi a császár álláspontját, s épen azért nem mulaszthatjuk el e levél közlését. Háromszáz esztendő előtt merült fel a kérdés, vajlyon mindazok, kik keresztségben részesültek, egy vagy más módon a pápa alá tartoznak-é. A német nemzet és uralkodóinak tetemes része mit sem akart tudni e hozzátartozásról. A nép és a fejedelmek másik része rajta yolt, hogy a protestánsokat a pápa alá rendelje. E párt feje a római császár vala. Az idő tájban a pápa közeli viszonya az uralkodókhoz s az ezekre gyakorolt befolyás elnyomott rendesen minden oppositiót. A 16-ik században azonban ama vitás kérdés , valyon legyen-e a nyugati keresztyénségnek egy legfőbb és csalhatatlan fóruma ? — tagadó megoldást nyert. Akkor már egyenlő erősek voltak a pártok és egymást egy enjoguaknak ismerték el. A pápa azon igényét, hogy minden megkeresztelt ember az ő fenhatósága alá tartozik, még azon katholikus fejedelmek sem ismerték el, akik vallásbékét kötöttek a protestánsokkal, mely szerint azon keresztyén község, mely nem akarta elismerni a pápát, jogosult állást nyert ama másik keresztyén község mellett, mely a pápát vallotta tejének. A pápa ugyan tiltakozott a német vallásbéke ellen s azzal a követeléssel állott elé, hogy Ferdinánd császár mondjon le előbb méltóságáról s várja be Róma rendeleteit. Hanem mindkét felekezet fejedelmei s íőméltóságai, ide értve az érsekeket és püspököket is, egyek voltak abban, hogy a birodalom tekintélyét fentartják a pápa ellenében. Még csak nem is vesztegettek sok szót e felett s a császár röviden s velősen cáfolta meg a pápa praetensióit. Ezután évszázadokon át jogi alapját képezé a vallásbéke és westfaliai békekötés ugy azon keresztyéneknek, akik nem ismerik el a fápát, valamint azokénak is, kiket vallásuk a pápa alá rendel. A westfaliai békekötés ellen bullát intézett X. Ince pápa; hanem azon bécsi nyomdászt, ki e bullát többszörösitette, börtönre vetették s megbüntették. Magában a szerződésben, minden tiltakozás elere semmisnek mondatott ki, s a szerződés ellen