Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-01-05 / 1. szám

T -A. iri C jAL. A „PROIESTANS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP" TÁRCÁJA*) 1873. január 4. A mire minnyájunknak szükségünk van. (Elmélkedés a múltból merített tapasztalatok és a jövőhöz kötött remények felett.) (ff) Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, felviradtunk az 1873-ik évre! Egy uj évbe léptünk ismét, melynek lefolyása a bizonytalanság kétes homályába vész; egy uj évbe léptünk ismét, s vajha megfigyelnek az idő szavát s a lefolyt években, a tapasztalatokban nyújtott becses tanácsát megfogadnak ! A bizonytalanság kétes homálya nem aggasztana ekkép, sőt inkább biztos tudattal, nyugodt lélekkel néznénk elébe a jövőnek, mely méhében hordja a jól elvégzett munka tápláló gyümölcsét ! Ily sohajok törnek ki keblünkből az újév első reggelén és mennél mélyebben gondolunk vissza a múltra, mennél mélyebben merülünk el a jövő határozatlan képeibe : fájdalmas sóhajunk annál jogosultabb. Az idő gyorsan halad, nem várva senkire, nem várva semmire, és e ha'adásában bölcs intését adja minnyájunknak: aki nem halad, az elmarad vagyeltapodtátik: és rai mégis legnagyobbrészben összetett kezekkel nézzük az évek, napok, órák, percek gyors letűnését, mintegy várva valakire, várva valamire, hogy felrázzon :n5!y aléltságunkból és tetterőre ébreszszen, mely saját üg)ünk biztosítását, továbbfejlesztését szilárd alapra fektesse. Egyházi és iskolai életünknek annyi sok hiánya van, hogy erős és munkás kezek önfeláldozó működése nélkül már oda jutunk, hogy a hajdan lélekemelő vonásokban annyira bővölködő magyarországi protestantizmus magasztos missiójáról lemondani kénytelenittetve, saját magunk ellen lesz fegyver ellenségeink kezében ; oda jutunk, hogy az életerő, mely oly nemesen buzgott eddig ereinkben, elsatnyul és áldás helyett átok leszen reánk nézve! Pedig a mult tapasztalata megtaníthatott volna bennünket, hogy mindent szabad áldoznunk, csak létezésünk jogosultságát és haladásunk biztos talaját nem. Mert a mely nép, vallási vagy politikai társaság, állam vagy egyház törekvésének céljául nem azt tűzte ki, hogy tartalmát kifejtve, életrevalóságának áldásos hatását bebizonyítsa, hanem tétlenül nézte a feltűnő és aláhanyatló *) Lapunk berendezésében az 1873-ik év elejétől kezdve azon változás történik, hogy Tárca rovatunk rendesen egy kis elmélkedést fog hozni az egyházi és iskolai élet főbb mozzanatairól. E rovat alatt fognak megjelenni a könyvismerte'ések is. Utolsó rovatunk pedig Lapszemle leend, melyben a testvérhazában megjelenő prot. lapok és közlönyök tartalmát ismertetjük. Lapunk élénkségét véljük e változtatás által előmozdítani. Szerk. napot és tétlenségeiből bukásának riasztó képe sem verte fel: méltó arra, hogy felbomolják, méltó, hogy nyom nélkül tűnjék el. Ismerjük mi e képet a múltból, a történelem sok ily példát jegyzett fel lapjára, szeretjük is hangoztatni, hogy e példák riasztók ránk nézve és hogy mi szívvel, lélekkel azon működünk, hogy reánk be ne következzenek. De, fájdalom, hangoztatjuk csupán, kezeink mintha meg volnának kötve, tétlenül hevernek és semmit sem teszünk egyházi életünk emelésén, a jövő biztosításán ! Pedig helyzetünk nyomasztó, elviselhetlen. Bármerre fordítjuk tekintetünket, a széles hazában mindenfelől panaszok hangzanak felénk; nyugalmas élet, zavartalan fejlődés csak itt-ott egy-egy helyen mutatkozik, de a rendezetlen viszonyok ezek elébe is óriási akadályokat gördítenek. Három millió protestáns van e hazában és e három millió protestáns nem bir egygyé tömörülni, hogy sorson enyhítsen, kifejtse azon elveket, melyeken fenállása és haladása alapszik; hogy felemelje szavát a legszentebb jog, a szabadság érdekében. Három millió protestáns van e hazában és e három millió protestáns részekre szakadozva, mint a versengő örökösök, egymás ellen küzd az ősök hagyatéka felett, holott egyesülten ama szellemi tőke mily szépen gyümölcsöztethető lenne. Félreértés és bizalmatlanság, kevélység és elbizakodottság a válaszfalat mind jobban emelik, holott szent kötelesség parancsolja annak porrázuzását, hogy a szétforgácsolt erők a közös ügy érdekében egyesülhessenek. Az egyházi élet azért pang, a nemes lelkesültség és áldozni tudó tevékenység azért alszik ki népünkből, mert elveszti bizalmát, elveszti hitét és meggyőződését, midőn látja, hogy maguk a zászlóvivők annyira meghasonlanak egymással, hogy működéseik nem különböző utakon egy cél felé, hanem egymás ellen látszanak irányulni. És ez a veszélyes jelenség alapja az annyit emlegetett közönyösségnek, mely azon mértékben növekedik, a mely mértékben növekedik az egyenetlenség azok között,, kiknek hivatásuk volna a közős erővel való működés. A közel mult sötét színekben tünteti elő a magyarországi protestantismust. Veszélyes kórjelek kezdettek mutatkozni egészséges testén ; ha ezektől meg nem tisztítja Önmagát, a történelem tanúsága szerint szomorú jövőnek néz elébe. Regeneratióra van szüksége. S miből álljon a nagy műtét végrehajtása ? Korán sem azt értjük, hogy a kik elvek és meggyőződések melett küzdenek, mondjanak le azoKról, nem ; ez gyávaság lenne, minőt a legnyomasztóbb helyzet sem igényelhet. De igenis értjük a nagy műtét végrehajtása alatt azon szükség parancsolta szigorú és elutasithatatlan kötelességet, hogy a kik látják, hogy elveik|és meggyőződéseik mellett való ellenséges küzdés folytán a legégetőbb kérdések megoldást nem nyerhetnek s ennek következtében hátráltatják magát az ügyet: engedjék