Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-26 / 43. szám

csak idő kérdése, miután 1871-ben világi hatalmát is elvesztette. Egyház és állam Amerikában. Laboulaye-től, kinek mostanában megjelent munkái egész Európában, többek közt nálunk is nagy érdekkel olvastatnak, közelebb egy nagy figyelmet, és épen a mostani egyház-politikai viszonyok között kiváló érdekeltséget keltő tanulmány jelent meg ezen cim alatt: „E g yház és állam Amerikában." Több politikai lapunk siet közölni, örömmel tennők mi is, ha lapunk szűk tere engedné, igy azonban csak egy kis izleltetőt adhatunk belőle. Igy kezdődik az érintátt cikk: Vannak bizonyos eszmék, melyek ha egyszer a világba léptek, a szellemekre ugy hatnak, mint az élesztő, mindaddig, mig az utjokban álló előítéleteken nem diadalmaskodtak és a társadalom szinét meg nem ujitották. A vallásszabadság egyike azon igazságoknak, melyek utat törnek maguknak minden akadályon. A tizenhetedik században szerényen türelem név alatt jelentkezett; a tizennyolcadikban lelkiismereti szabadságnak nevezte magát; ma ugy nevezik, hogy: állam és egyház elkülönítése. E különböző cimek alatt védői mindig egy és ugyanazon cél felé törekedtek : a lelkiismeret felszabadítására és az állam világiasitására. Azon uj lépésnek indokolására, melyet ma a vallásszabadság tesz, az okok nem hiányzanak. Ezen ügy apostola Franciaországban Vinet Sándor lett; de azon emberek számára, kik megijednek az elmélettől, félnek az ismeretlentől, alig van érvelés, mely egy nagy ország példájával fölérne: biztosabban járunk azon az uton, hol millió és millió ember találta a békét és felvirulást. Ezért hiszsztik, hogy nem fogják az Egyesült Államok egyházi állapotairól szóló ezen fejtegetést érdek nélkül olvasni; látni lehet belőle, hogy a két hatalom elkülönítése által az állam sokat nyert és az egyház mitsem veszített. I. Azon naptól fogva, midőn Constantantin, hogy azon uj erőt, mely őt a hatalomra segítette, kezébe kerítse, nem tudott jobbat tenni, mint a keresztyénséget a császárság keretébe felvenni, egyszerre pogány főpap és katholikus püspök lett: azon naptól fogva az egyház és állam egyesítése a keresztyén népek törvénye lőn. Vallás és politika egymásba olvadtak, az eretnekség vétség lett, a fejedelem katonáit és hóhérait az orthodoxia szolgálatára ajánlotta föl. Ezen szövetség eredményeiben nem volt kedvező sem a polgárosodás, sem az állam, sem a vallásra nézve. Hogy az alattvalókra rá lehessen kényszeríteni a hit szabályait, nem elégséges azokat, kik e hivatalos jelvénytől eltérnek, bünösökül tekinteni és megbüntetni , de szükszükséges a bajt meg is előzni azáltal, hogy az eretnekség születése is meggátoltatik. Más szavakkal, szükséges a tudományoknak parancsolni, a gondolatokat elnyomni, hoery a lelkiismereteket semmi se zavarja. A rendezett egyházi uralomnak mindig az volt a hatása, hogy a kutatás szelleme meg volt szorítva és lankadt, sőt elgyengült a nemzeti genius is, — bizonyítók erre Spanyol- és Olaszországok gyors hanyatlása a tizenhetedik században; mig az eretnekség által megoszlott országok, minők Hollandia és Angolország, a legelső rangra emelkedtek. Az orthodoxia nem pótolhatja a szabadságot. De legalább az állam nyer-e valamit ezen egyesítés által? Nem. Valahányszor egy egyház részt vesz a kormányzatban, mindig uralkodni akar az állam fölött és alárendeltnek akarja ezt tekinteni. Nem éri be azzal, hogy hitelveit és fegyelmét kényszeríti rá az államra, hanem kezét rá akarja tenni mindazon intézményekre, melyek többé-kevésbé közvetlen összefüggésben állanak a lelkiismerettel. A házasság, a temetés, az egész polgári rendtartás a szentségek erejénél fogva az egyházra tartozik ; az iskola az övé, mert ott nevelik a lelkeket jámborságra; a sajtó nem menekülhet tőle, mert ez az eretnekség bölcsője. Szóval, miután egyházi szempontból az egész társadalmi élet az egyház hatásköréhez tartozik, nincs rá mód, hogy a társadalom elkerülhesse az egyházat, mihelyt állam és egyház egygyé válnak. De valyon az egyház huzott-e hasznot ezen szövetségből, melyet némely inkább tüzes mint felvilágosodott katholikusok ismét helyre szándékoznak állítani ? Kezében volt a gazdagság és hatalom, a vesztegetés két oka ; maga ellen zúdította a nyugtalan lelkiismereteket, a független szellemeket. Megteremtették a hivatalos orthodoxiát, de a vallás hiu formalitas lett, hulla , melyből az élet elköltözött. Épen a katholikus országok voltak azok, hol a nép legvallástalanabb volt ; az atheismus heves tiltakozás volt az egyház uralma ellen. Látható ez Olaszországban a tizenhatodik században, de különösen a tizennyolcadik századbeli Franciaországban. A nantesi rendelet visszavonásával átalános csend állott be; nincs több vallási vita, és mit nyert vele a keresztyénség ? Nincsenek ugyan protestánsok, de igenis vannak bölcsészek és ezek Voltaire csatakiáltását hangoztatják : „zuzzuk szét a a nemtelent!" azaz rázzuk le az egyházat és az általa ránk parancsolt vallást. A forradalom oly emberek müve, kiket az egyház nevelt fel és kik irányában csak gyűlöletet és megvetést tápláltak. Midőn VIII. Henrik és Erzsébet államaikban behozták a reformatiót , épen nem szándékoztak megadni a lelkiismereti szabadságot; az eretnekek megégetésérői szóló rendelet csak 1677-ben töröltetett el. VIII. Henrik és leánya egyszerűen hasznukra akarták fordítani a pápa tekintélyét, kezeikben egyesíteni akarták az egyházi és a polgári hatalmat, de a protestantismus elve nem szolgált soká e zsarnoki vállalatnak. A katholicismus hierarchiai társadalom, melyben a papság birja a kormányt, a szellemi vezérek által kihirdetett hitelv e társadalom törvénye ; a ki nem akar lázadást elkövetni, köteles magát ennek alávetni. Ellenben a protestantismus lényegileg