Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-26 / 43. szám

katholikus" név alatt gyülekezetek szervez séhez kezdett, oly sikerrel, hogy második zsinatjukra Berlinbe (1847) már 150 gyülekezet küldött képviselőt, s hivei 60,000 lelket számláltak. Ez uj felekezet, keletkezése alkalmával, a következő álláspontot foglalta el: 1-ör. A keresztyén hit egyedüli s kizárólagos alapja a szentírás, melyet a keresztyén eszméktől áthatott értelem teljes szabadsággal magyarázhat ; 2-or. A keresztyén hit foglalatja a következő tételekben vonható össze: „Hiszek Istenben, az atyában, ki mindenható igéje által teremté a világot, s azt bölcseséggel, igazsággal és szeretettel kormányozza. Hiszek Jézus Krisztusban, idvezitőnkben. Hiszek szent Lélekben, egy szent, közönséges, keresztyén egyházban, a bűnök bocsánatában, és az örök életben" ; 3-or. A katholikus szertartások, mint a protestáns egyházban, teljesen mellőzendők ; 4-er. A gyülekezetek vallásos életének alapelve a lelkiismeret szabadsága. Később azonban e felekezet, kezdetben elfoglalt álláspontját feladta, s csaknem a vallástagadás szélsőségéig csapongott s mint ilyen fölbomlásnak indult. Hatása azonban a protestáns egyházra is kiterjedt, s hasonló irányú mozgalmat idézett elő, a mennyiben annak kebeléből is kilépvén egyesek, „szabad gyülekezetekké" szervezkedtek a 40-es években, s 1847-ben szabad vallásgyakorlatot is nyertek Poroszországban. 4. A juliusi és fökint az 1848-iki forradalmak bukása után bekövetkezett viszsahatás kora a pápaság vallásos iráoyának újra kedvező volt. 9-ik Pius pápa uralkodását a forradalmi mozgalmak hatása alatt, szabad szellemben kezdte meg ugyan, de csakkamar egészen a jezsuiták befolyása alá került, s egyes katholikus fejedelmekkel kötött szerződések (konkordátumok) által hatalmi törekvéseiben támogatva, elérkezettnek látta az időt, a hitcikkek azon alkotmányát, melyet a középkori skolasticismus fölépített s a tridenti zsinat egyházi tekintélyre emelt, betetőzni. Értjük a szeplőtlen fogantatás és a pápai csalatkozhatatlanság hitcikkeinek megállapítását. Az elsőt már a középkori skolastikusok felszínre hozták, s a tridenti konciliumon is szóba jött, de megoldást nem nyert; később a franciskanusokkal szövetkezete jezsuiták, a dominikánusok erélyes tiltakozása dacára, sőt egyes fejedelmek is (3-ik és 4-ik Filep spanyol királyok) sürgették elfogadását, de a megállapítás dicsősége a legújabb idők számára vala főntartva. 9-ik Pius 1854-ben egy bullát bocsátott ki, mely szerint a sok százados óhajnak eleget akarván tenni, a szeplőtlen fogantatást az egyház hitcikkei sorába emeli. A pápai csalatkozhatatlanság hitcikke is a középkori skolastika terméke. Aquinoi Tamás volt az első a 13-ik században, ki ezt hittanába fölvette. Ezzel szemben a középkori egyetemes zsinatok, s főleg a konstantzi (1415), nem a pápák, hanem önmagok számára vitatták a csalatkozhatatlanságot s azt határozattá is emelték. A tridenti koncilium is elvetette a pápai követnek e tárgyú indítványát, mint az egyház összes hagyományaival, a történelmi események egész sorozatával s a szentírás magyarázatának szabályaival ellenkezőt. Dacára ennek a jezsuiták és egyes római bibornokok (Torquemada, Kajetan, Baronius, Bellarmin, Pallavicini, Orsi sat.) irodalmi téren gyakran keltek e hitcikk védelmére, sőt egyes országokban (Olaszország, Spanyolország, Portugalia) sikerült is annak hitelt szerezni; főleg a jezsuiták vezetése alá került egyetemeken kezdettől fogva taníttatott is, és minden oly irodalmi termék, mely annak igazságát kétségbe vonta, a tiltott könyvek közé soroztatott. Igy lőn előkészítve e hitcikk megállapításának utja, s azzal együtt a jezsuita szellem diadalának legnagyobb ünnepe. A reformatió kora óta az első egyetemes zsinat e célból hivatott össze 9-ik Pius által Kómába 1869-ben, s noha a püspöki kar jelentékeny része, s első sorban Magyarországból, tiltakozott ellene, a pápai csalatkozhatatlanság hitcikke szótöbbséggel megállapittatott s ez által a középkori skolastika épületének zárköve letétetett. Utólagosan a tiltakozó egyháznagyok is meghajoltak előtte s kötelező érvényét elismerték. 5. A jezsuita szellem befolyásának termékei a pápaság által ujabb időben gyakran tartott u. n. allocutiók és kibocsátott encyclikák. Az előbbiek azon beszédek, melyeket a pápa, a fennforgó körülmények szerint, Rómában a kardinalok kollégiumában tart. Az utóbbiak u. n. apostoli körievei-k, melyekben csalatkozhatlan nézeteit az egész kath. világgal közleni szokta. Ezek közül nevezetesebbek az 1859. jun. 18-iki, melyben kimondja, hogy a pápaság isteni hatalmának szükségképpi kiegészítő része az ő világi hatalma, s megátkozza mindazokat, kik őt ettől megfosztani akarják ; továbbá az 1864. dec. 8-ki, melyben a jelenkori miveltség összes vívmányai ellen száll sikra. s tiz fejezetre osztott 80 pontban (Syllabus) az u. n. tévtanokat a vallás és istentisztelet szabadságáról, a bibliatársulatokról, a pápa világi hatalmáról, a szabadelvüségről sat. elősorolja s kárhoztatja és végül általában kárhozatos tevélygésnek állítja azon követelést, hogy a pápaság a jelenkori miveltséggel béküljön ki. E nyilatkozatok a pápaság vallásos irányának jelenét s jövendőjét eléggé jellemzik. 6. A római egyházban a jezsuita szellem ez ujabbkori kierőszakolt és látszólagos győzelmei dacára, az idők jelei oda mutatnak, hogy a jövendő nem az övé. Az evangeliomi keresztyénség alapeszméi: a lelkiismeret és istentisztelet szabadságának, az állam és egyház kölcsönös függetlenségének, a szabad vizsgálódásnak, az egyenlőség és testvériségnek elvei a nemzetek szellemét hovatovább, mindinkább meghódítják. Ez eszmék a római egyház tagjait is nagy mértékben áthatották; a mint ezt a római egyház kebelében életre kelt szabadelvű mozgalmak, melyeknek következtében az egyházban u. n. ultramontan és szabadelvű pártok keletkeztek (autonomikus törekvések), eléggé tanúsítják. A szakadás az egyház hivatalos tanai és a jelenkori összes miveltség között csaknem végletekig ment, s igy a pápaság egész rendszerének összeomlása 86