Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-19 / 42. szám
ezen gyűlésen a rend megzavarását, de e törekvést minden rendőri beleavatkozás nélkül maga a közönség meghiúsította. Az ó-katholikusok felekezetébe való belépés érdekéből előterjesztett aláírási ivekre számosan íratták fel magukat. * A jezsuitáknak Krainba való letelepedését a tartományi hatóság megtiltotta. A jezsuiták ezeu kitiltás ellen a közoktatási ministeriumhoz fellebbezték ügyöket, de a mely a fellebbezést visszautasította. KÜLÖNFÉLÉK. * A bányai ág. hitv. GY. egyház következő figyelmeztetést tesz közzé : A f. év október 1-jéről elhalasztott kerületi gyűlés Budapesten a következő napokon fog megtartatni, úgymint: octóber 7-én délután 5 órakor előtanácskozmány az evang. egyház dísztermében. Octóber 28., 29. és 30-áti a közgyűlés. Október 31-én ker. gyámintézeti isteni tisztelet és gyűlés. Octóber 31-én délután a tanárok vizsgája. Ezeket köztudomásra hozva, felhívjuk a t. c. egyházakat, hogy magukat küldőik által képviseltetni szívesek legyenek. Kelt B.-Csabán, 1873. octóber 4-én. Br. Podmanicky Frigyes, kerületi felügyelő. Dr. Szeberényi Gusztáv, superintendens. * Mai számunkkal egy a protest. árvaházi naptár érdekében kibocsátott előfizetési felhívást is vesznek a t. olvasók, mely felhívást bátrak vagyunk különösen a t. lelkész és tanitó urak figyelmébe ajánlani, és őket igen szivesen felkérni, hogy ne mulaszszák el híveikkel ezen felhívást megismertetni, közülök minél többekkel előfizettetni, és a megrendelésben segédkezet nyújtani. Ezen vállalattól távol van minden magán nyerészkedés; Hornyánszky V. árvaházi választmányi tag ur azon nemes ajánlattal fogadta el ezen naptár kiadását, hogy ő a legszigorúbb számadás terhe alatt minden bejövendő anyagi hasznot árvaházunknak adand át. Vegyék leikökre a t. lelkész s tanitó urak szegény árváinknak, — kiknek épen jelentékeny része papi s tanitói árvák — kivált a mostani időkbeni helyzetét, és legyenek közreműködők csupán anynyiban, hogy azon két-három hatost, melyet népünk különben is kiadna a Bucsánszky-féle vagy más naptárra fordítsák ezen jótékony célú naptár megvásárlására. * Az erdélyi egyházkerületi közgyűlés megtartása iránt a következő körlevél küldetett szét : A folyó évi augustus 17. és következő napjaira egybehívott egyházkerületi közgyűlést, az országszerte pusztító cholerajárvány miatt, szükségesnek tartám f. évi julius 28-án kelt körlevelemmel elnapolni. Miután isten kegyelme rólunk e vészt elhárította, a szervezeti törvény Ill-ik pontja értelmében reám ruházott kötelességből kifolyólag, az ezen törvény I. és II. pontjaiban meghatározott és szervezett egyházkerületi közgyűlést a f. évi november 2-ik és következő napjaira, a mult évi kerületi közgyűlés 105. sz. 6-dik pontja aiatt kelt határozata folytán, Marosvásárhely sz. kir. városába egybehívom, és egyidejűleg atyafiságosan felkérem anyaszentegyházunk uj szervezeti törvényhozó, legfőbb kormányzó hatóságának második gyűlésén való részvételre. Kolozsvárit, szeptember 23-án, 1873. B. Kemény Ferenc. * „Roma locuta est!" felkiáltással közli az „Erdélyi protestáns közlöny" a debreceni gyűlésnek a convent ügyében hozott határozatát, s előadván azon határozat lényegét, melyet lapunk 40-ik számában mi is közlénk, igy folytatja : „Ez elég világos; és dacára Révész Bálint püspök azon pesti nyilatkozatának, hogy Török Pál argumentumát elfogadja, mely szerint, ha conventünk soha sem lett volna, most meg kellene alkotni: a debreceni határozatra el voltunk készülve. Nem a tudományos apparatus csupán az indok a conventnek ilyszerü felfogására ; hanem oly individuális ellenszenv, bizonyos egyéneknek olyszerü eltávolodása egymástól, kik között a békés egyetértés nem is remélhető ez embernyom alatt s mely, fájdalom, egész generációkra fogja vetni árnyékát.. Ám viselje a felelősséget az, ki nem irtózik szenvedélyének alárendelni a közügyet. Mi azon véleményben vagyunk , hogy az egy értelemben levő superintendentiák egyesüljenek egy közös célra s intézzék ügyeiket belátásuk szerint a melyiknek nem tetszik, ám maradjon e törekvésen kivül s ha tetszik, válaszszon csalhatatlan pápát magának." * A mily örömmel vette tudomásul e hó elején az összes hazai sajtó az uj sza'hmári püspök beköszöntő beszédében nyilvánuló hazafias, honpolgári szellemet : ép oly megbotránkozva értesült az egész bazai közönség pár nappal utóbb Haynald érseknek a néhai egri érsek gyásztisztelete alkalmával tartott s tőle a tulsima, eszélyes főpaptól, s kivált ily alkalommal épen nem várt beszéd felől, melyet ugyan még szószerint nem ismerünk, miután az egri káptalan elkérte az érsektől, az fogia világ elé bocsátani; annyit azonban megjegyeztek felőle a jelen voltak, hogy azon beszéd az egyházi szószékről hirdetett programm jelentőségével bir s hadüzenetnek tekinthető a jogállam ellenében. A beszédnek egyik súlypontja az, hogy a vallást államalkotó elvnek decretálja, s ebből kifolyólag különösen ostorozza a polgári házasságot, mely — szerinte — az egyesekre ugy, mint a családra s a nemzetre , ugy mint az államra egyaránt veszélyes. * A mit azonban beszédével rontott Haynald, igyekezett tettével helyreütni. Mint hallatszik ugyanis elhatározta, hogy egész egyházmegyéjében mindazon elhagyatott árvákat, kiknek sem örökségük , sem segélyre képes rokonuk nincs , saját költségén fogja 12 éves korukig teljesen ellátni és neveltetni. Az érsek e célra Kalocsán, az ottani apáca-klastrom fejedelemnőjének vezetése alatt egy kitűnő intézetet rendezett be, mely e nemben mintaintézetnek nevezhető. A fiuk itt mindenféle mesterségekre taníttatnak, a leányok kézimunka és házi teendőkre, hogy az intézetből kilépve , Önmaguk fenntarthassák magukat s az intézetbe való befogadást illetőleg az érsek ugy rendelkezett, hogy e felett polgárokból ala-