Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-19 / 42. szám
kitott bizottmány dönt s annyit fognak befogadni, a mennyi valóban elhagyatott árva találtatik. A bizottmány tagjai községenként szemlét tartanak, az útszélről szedik fel a kolduló, elhagyatott gyermekeket, s már eddig 45 árva talált elhelyezést az intézetben. A kalocsai érseki megyében, az érseknek e páratlanul nemes lelkű intézkedése folytán, a járvány csapásainak egyik legfájdalmasb részén, a mennyire emberi erőből telik, a lehetőleg enyhítve lőn s ezért bizonyára minden emberbarát a jótékony érseknek forró köszönetet mond. Köanyü, mondandja egynémelyik olvasónk, ő n. méltóságának a százezrekből tízezreket áldozni. Igaz , de ezen tízezreket is, több főpapi elődje példájára, ily jótékony célra való fordítás helyett, haszontalanul elfecsérelhetné. * A Budapest városi képviselők a mult hó végén megválasztatván, s egy valaki a megválasztott képviselőket hivataluk vagy foglalkozásuk szerint osztályozván, kitűnt, hogy a választottak között van ugyan nyolc pap, de protestáns lelkész egy sincs. Nehogy valaki talán a pesti polgárságot a protestánsok iránti idegenséggel, mellőzéssel vádolja, megemlítjük, hogy a protest. lelkészeknek a képviselők sorába való bejuthatása nem a választó polgárokon mult, hanem a lelkészeken, kik eleve kijelentették, hogy oly tisztet, melynek elfoglaltatásuk miatt eleget nem tehetnek, fel sem is vállalnak. Egy pesti protestáns papnak pedig ritkán van id°je arra, hogy hetenkint háromszornégyszer városi közgyűlésre menjen. * A pesti ref. theologiai intézetben a tanév e hó 8-án nyittatott meg, a mult évinél kevesebb számú hittanhallgatók s a tanárok jelenlétében. Az előadás másnap, azaz 9-én vette kezdetét. 10-én a theol. ifjúság gyűlést tartott, melyen könyvtári ós átalában morális ügyeinek vezetését egy 10 tagból álló bizottságra ruházta. Ezen bizottság elnöke az újonnan alkotott szervezet szerint ezentúl mindig a senior leend, jelenleg tehát Petri Elek. Jegyzőül Szőcs Sándor, könyvtárnokul B a r s i Miklós, laptárnokul Madaras Gábor, pénztárnokul B á r c z a y Gyula választatott meg. — A mult é/ben alakult „Önsegélyző-egyl e t"-ben a jelen évre elnökül Tóth Sándor , pénztárnokul L é v a y Lajos, jegyzőül Madaras Gábor választatott. Az egylet vagyona eddigelé már körülbelől 340 frtra rug. — Az „önképző kör" a mult vasárnap, azaz 12-én tartotta alakuló-gyűlését, melyen közmegegyezéssel s felkiáltás utján ment végbe a tisztviselők megválasztása, Tanár-elnök lett Kovács Albert, alelnök Szőcs Farkas, főjegyző L é v a y Lajos , aljegyző B á n y a y Géza, pénztárnok B á r c a y Gyula. — Adja isten, hogy a theologiai ifjúság ezen szellemi mozgalma mentül hasznosabb és gazdagabb gyümölcsöket teremjen. * A kolozsvári egyetemen negyvenhárom rendes tanár tart előadást. A tantárgyak száma a jog- és államtudományi karban huszonhat, az orvosiban harmincegy, a bölcsészeti s nyelvészetiben harmincöt, a természettudományiban pedig huszonkettő. Több érdekes tárgyból ingyen-előadást tartanak, például Szabó Károly a hazai krónikák eredetéről, Imre Sándor a nyelvújítás történetéről, Finaly Henrik a keleti népek időszámításáról, Meltzel Hugó pedig (különösen német ajkú hallgatók előtt) Petőfiről. Az uj rektor: dr. Schulek ünnepélyes beiktatása e hó 12-én lesz. A természettudományi kar dékánjává dr. Enc Gézát választák. * A bécsi jótékony nőegylet nagy tevékenységet fejt ki s nemcsak az osztrák fővárosnak, hanem a vidéknek is valóságos áldása. A lefolyt egyleti évben 44,000 frt. bevétele volt ez egyletnek s 27,000 forintot osztott szét a szegények között. A császári ház tagjai mindnyájan segítették adományaikkal. Az egyletnek jelenleg 10 működő, és 3475 segélyző tagja van. Élelmi szerekkel, ruhákkal, fehérnemüekkel és fütő-fával 8773 szegényt láttak el, 1385 gyermek kapott ruházatot s 988 leány oktatásáról gondoskodtak. A munkás-iparkiállitás bizottsága az egylet két nevelőnőjét ezüst éremmel tüntette ki s mintaszerű munkáikért a növendékek köziil is többen nyertek elismerést. A jótékony nőegylet évi kimutatásából érdekes tudni, hogy az egylet a lefolyt egyleti évben 4400 font hust, 9300 kenyeret, 146 mérő lisztet, 320 mérő kolompért, 2000 font rizst, 350 font kávét, mintegy'loo font cukrot, 600 fontnál több sót, 690 font aszalt szilvát, 420 font szappant, 2657 rőf vásznat, 1000 rőf gyapotkelmét, 2200 röf ruha-kelmét s mintegy 600 font vattát osztott ki szegényei között. * Imátlkozó-gép. A bécsi világtárlat az eddigieket főleg a keleti osztályok nagy gazdagsága által multa fölül, Páris és Londonban Törökország csak gyéren, Japán is kismérvüleg, Khina pedig nagyobbára hamisan (t. i európai utánzatokkal) volt képviselve. Ellenben a Práterben mindez országok nagy mértékben kifejték ipari, termény-és néprajzi gazdagságukat. Annyi eredeti kuriózum van együtt, minőt aligha fogunk többé látni. A khinai por* cellánok, selymek és rakművek halmaza mellett feltűnik egy imagép is, melyet Lhassában egy kényelmes istenhivő talált föl. E jámbor ember gondolta magában : isten nem kívánja , hogy mi az ő dicséretével rekedtre kiabáljuk magunkat, mint az orditó dervisek, s megelégszik azzal is, ha megmutatjuk neki áhítatunk nagyságát. Ekkép elkészített egy tengelyen forgó hengert, melyen papir forog s e papir khinai betűkkel tele van irva, magába foglalva Buddha isten minden nevét és sokféle dicséretét. E tengelyt egy kózujjal is lehet forgatni, s akkor egymásután tűnik elő a sok különféle ima — a khinaiak istenének dicséretére. Mindenesetre a legkényelmesebb imádkozási mód, s egyszersmind annak is tanújele, hogy a mennyei birodalom lakói sokkal prózaiabbak, mint akár az angol, akár az amerikai, kiknek eddig még nem jutott eszükbe géppel könnyitni meg az imádkozás buzgalmát. * Gyászhir. A pesti evang. gymnasiumot s a magyar tudományos akadémiát érzékeny veszteség érte Dorner József tanár halála által, ki f. hó 9-én reggel elhunyt. Dorner született 1829-ben Győrött, tanári pályáját 1853-ban kezdette a szarvasi gymnasiumban, 1860