Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-05 / 40. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és Kiadó-hivatal: Mária-utca tO-dik sz,, elsfl emelet. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50kr, egész évre9 frt.Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4- hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. II éret Teljes példányokkal még szolgálhatunk. Reflexiók a protestantismus köréből. ii. (M.) Tagadhatatlan, hogy papjaink között — a többség adja a szabályt, a kisebbség a kivételt —nagy elterjedést nyert azon nézet, hogy a „pastorális prudentia" a papnak egy fő és sarkalatos erénye, az opportunitás, alkalmazkodás s az elkerülhetetlennek keresztelt kényelmesbe való feltétlen belenyugvás azon modus vivendi, mely a mai — a mint mondják — elanyagiasodott világban az egyház tertm is a legtöbb eredményt igéri. Ha valakinek ezt tagadni jutna eszébe, azt minden egyéb bizonyitékok imellőzésével fenebbi állításomnak igazságáról csupáu azon egy jelenség felemlitésével is meggyőzhetni vélem, hogy midőn a protestans-egylet megalakult s célul tűzte ki az egyházban hanyatlásnak indult valláserkölcsi életnek felelevenítését, nem akadt tudtommal egy lelkész sem, a ki a cél nemes és jelen viszonyaink között szükséges voltát be ne ismerte volna, sőt nagy azoknak száma, a kik az eszközre nézve is egyetértettek volna é, eg }etértenek;

de azért még sem léptek be az egyletbe sokan — nem járok messze az igazságtól, ha kimondom, hogy többen, mint a kik beléptek; — miért? azért, mert í em látták a dolgot opportunusnak, nem látták a pastoralis prudentiával megegyeztethetőnek. Ha tehát az a pastoralis prudentia oly főbenjáró dolog, hogy azzal szemben még az említet ?

őfő fontosságú érdeknek is háttérbe kell szorulni: mégis csak szükséges, hogy kissé szeme közé nézzünk, s utánt járjuuk: kicsoda? micsola? hová va'ó születésü ? — és pedig annál inkább, mert ha végig tekintünk a reformátorok, de sőt maga az Idvezitő egész működésén, abban az ily fajta pastoralis prudentiának, az emberektől való félelemnek, s a „gonosz világf

t

-hoz való ily kényelmes alkalmazkodásnak ugyancsak kevés vagy épen semmi nyomaira sem akadunk. Annyi első tekintetre világos előttem, hogy ez nem az a pastoralis prudentia, melyre a theologiai tanárok jóhiszemülpg tanítják azon ifjúságot, melyre később az emberiség legbecsesebb szellemi kincseinek őrizete lesz bízandó, mert ez épenséggel nem áll útjába annak, hogy belépjünk azon egyletbe, mely a hanyatlásnak indult vallás-erkölcsi élőt felelevenítését célozza, de sőt épen azt a jelen körülmények között követeli; hanem egy másik, mely, fájdalom, csaknem jobban el van terjedve mint emez első, s melynek nyilatkozatait s eredményeit az egyháznak ugy külső mint belső életében csaknem minden lépten-nyomon látni és tapasztalni bő alkalmunk van. Kíméljük meg magunkat a bővebb illustratíótól, hanem kisérjük figyelemmel ós figyeljük meg elfogulatlanul — ha ugyan eddig nem tettük volna — egyházi testületeink jelentékeny részének működését, s meg fogunk győződni , hogy itt zsinórmértékül nem mindig maga az ügy szolgál, mint inkább gyakran a személyek ós körűimén}ek ; hogy az eszélyes alkalmazkodás elve igen gyakran háttérbe szorítja a legfőbb és legszentebb érdekeket, azon érde-79