Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-05 / 40. szám

keket, melyeknek szolgálatában természeténél fogva kell, hogy álljon és hogy bátran megálljon az egyház és specifice a protestáns egyház. Sok minden történik intra et extra muros egyházunk életében, a mire ha a szigorú erkölcsbiró mentséget követel, azon feleletet kapja, hogy a pastoralis prudentia parancsolta azt, s ha azután jobban szemügyre veszi ezen pastoralis prudentiának lényegét, mély lelki fájdalommal fog rájönni, hogy hisz nem egyéb, mint az átkeresztelt „finis sanctificat média! " Es ez volna a második symptoma. Korántsem szándékom nekem tagadni az eszélyesség jogosultságát, jó hasznát veszi annak az anyagi világban mindenki, hasznot hoz az az üzlet emberének, megbecsülhetetlen az állami Jrfíuban stb. ; de jogosult ez a szellem világában is, nem nélkülözheti a paedagogus, sőt az egyházi férfiú is élhet vele — ámbár én a protestáns ember fogaiuia ós a kiskorúság fogalmában határozottan ellenmondást látok; — ámde vannak dolgok, melyeknél az alkunak helye nincs, a hol az örök igazság szava szól, a hol az emberiség legfőbb érdekei forognak kérdésben ott háttérbe kell szorulni mindennek, ott a cál csak egy lehet, s a hozzá vezető egyedül méltó ut is csak egy — az egyenes. Nem hiszem én azt, hogy a jót akár az egyes ember lelkébe, akár a társadalomba becsempészni lehessen és nem is látom következetesnek, hogy a protestáns emberrel, — a kinek önállóan kell a maga ópülósón munkálkodni, önállóan számot adni magának ts istenének a maga sáfárkodásáról, — mint kiskorúval kelljen elbánni; ki fogja az állani a világosságot, hacsak túlságos atyáskodásból őt attól el nem szoktattuk, és nem fogja őt elrettenteni, ha egyenesen tudtára adjuk, hogy az üdvösség útja nehéz, s ára nem kevesebb, mint egy ólét. Szóval ón nem tartom ugyan a pastoralis prudentiát oly nagyon sarkalatos erÓDynek, de szivesen megengedem, hogy az a maga határai között helyesen alkalmazva sok lelki hibát és sérülést kitoldoz-foldoz, 03 a legroszabb esetben nem árt; de igen nagy kifogásom van ama „finis sanctificat média" ellen, mely az eszélyessóg köpenye alatt belopódzott egyházunkba ós kezd sokkal kapósabb lenni, mint az a protestantismus természetével s jól felfogott érdekével megegyeztethető. Épen ezért tartottam szükségesnek rá fordítani a figyelmet, mint oly bajra, mely a protestáns egyház testének belső nemesebb részeit támadván meg, a külső bajnál ós megtámadásnál százszorta veszedelmesebb; s ha ezen célom sikerült, akkor megelégedve az eredménynyel, a szives olvasónak további meggondolásába ajánlva a tárgyat, bucsut veszek tőle a viszontlátásig — a jövő számban. ISKOLAÜGY. A budapesti iskolatanács közgyűlése. Ha végig tekintünk azon nagyszerű működésen, melyet Pest városa az utolsó 5 évben az iskolaügy terén kifejtett, ha egyfelől a nagy anyagi beruházásokat, másfelől a tanerők több mint mégannyira történt szaporítását nézzük, bizton elmondhatjuk, hogy Pest mint az ország fővárosa, dicső példával ment elől azon az uton, mely a nemzet jövő boldogságára legbiztosabban vezet. E törekvésekhez képest a pesti iskolai tanácsülések is, melyekben oly férfiak, mint Békey, Csengery, Királyi, Göncy, Hunfalvy, Peregriny stb. szoktak részt venni, nem csekély érdeküek. A sept. 26-án tartott ülés, melyen a vallástanítás ügye került szőnyegre, lapunk olvasóira nézve különösen érdekes és tanúságos is, tanúságos annyiban amennyiben a kérdéshez olyan férfiak is hozzá szóltak, akik a közoktatási törvény készítésében maguk is activ részt vettek. Ezeknek nyilatkozatai bizonyára irányadóknak tekinthetők, amikhez az ország különböző vidékein létező iskolatanácsok bízvást alkalmazkodhatnak. Csak azt sajnáljuk, hogy miután rendszerint magunk is tettleges részt szoktunk venni a tanácskozásokban, nem irhattunk azokról a dolgokról és igy mások közleményeire vagyunk kénytelenek szorulni. A 26-diki ülésről szóló alábbi tudósítást itt-ott megigazítva és kijavítva, a „Hon"-ból vesszük át. A választások küszöbe dacára vagy épen annak következtében — irja a „Hon" — a budapesti iskolatanács mai közgyűlésén igen sokan jelentek meg. Egy fontos ügy került elő. A belvárosi iskolaszék azon kérdésére, valyon hittani calculus nélkül kiadható-e az évi bizonyítvány, a szakbizottság abban a nézetben volt, hogy ki kell a bizonyítványt rendesen állitani s csak a hittani rovatba oda kell jegyezni, hogy hittant nem hallgatott s igy abból calculust sem nyert. Somhegyi természetesen rögtön élénken tiltakozott ellene; Ballagi felszólalt a határozat védelmére. A közönség nagy élénkséggel kísérte ezen ügyet, hol az atya nyilvános kívánsága volt ezen kivételnek oka. Peregriny a hittan védelmére kelt, mint melynek elhanyagolása a gyermekek erkölcsét, az iskola jövőjét rontja. Simon Plórent a „hitetlen" atyát még meg is akarja égettetni, vagy legalább „szigorú vizsgálatot elrendelni ellene." Havas, Tavaszi szintén megtagadják a bizonyítvány kiadását. Csengery a mellett van, hogy legalább tökéletlen bizonyítványt adjanak ki s egyúttal védelmére kel a Simon