Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-09-28 / 39. szám

azt kellőleg becsülni. Az államvallás, a mint azt Rousseau az ő „Contrat SociaP'-jában tervezte, csak oly szigorú és engesztelhetetlen volt, mintha eszméje a trienti zsinaton eredt volna. Az alkotmányozó gyűlés nem merte a teljes vallásszabadságot proclamálni és Mirabeau is keserűen panaszkodott, hogy a constituante az ember jogainak meghatározásában a vallási türelmetlenség csiráját vetette el. Utóbb Lafayette is panaszkodott, hogy mikor ö azt indítványozta, hogy a vallás gyakorlata tétessék oly szabaddá, mint a milyen az Észak-Amerikában, indítványát senki sem támogatta. Talleyrand ós Siéyes szintén fölszólaltak a teljes vallásszabadság érdekében, de hasztalan. Volt olyan idő, hogy a forradalom árja elseperte az oltárokat. Napoleon újra felállította azokat, ós mikor azt vetették szemére, hogy pápista, azt felelte, hogy ő semmi, hogy ő Egyptomban mohamedán volt, és most, ha a szükség ugy tartja, katholikus lesz, mert a papoknak jó hasznát veheti. Jött a restauratió; XVIII. Lajos kissé meg találta szorítani a papok tulbuzgalmát, ós ezért általuk hevesen meg is támadtatott. Már X. Károly azon kezdte uralkodását, hogy egy törvényt hozott, a melynek értelmében a szentelt edények szentségtelenitése halállal büntettetik, a szent ostya megfertőzése pedig olybá tekintetik, mint az atyagyilkosság. Chateaubriand is tiltakozott e törvény ellen ; egy pair, ki nem volt ugyan szabadelvű, de józan belátással bírt, arra hivatkozott, hogy Krisztus, halálakor imádkozott üldözőiért; erre de Bonald azt válaszolta, hogy igenis imádkozott értük, de az atya isten nem hallgatta meg ez imát. A javaslat elfogadtatott és törvényerőre emelkedett. A forradalomtól kezdve egósz Napoleon bukásáig egy templom megnyitásához hatósági engedély szükségeltetett, mely nem a törvény szava, hanem a hatóság szeszélye által dictáltatott. Nyilvános isteni tisztelet csak ugy tartható, ha a hatóság által önkényüleg szabott feltételek megtartatnak ; tartható pedig addig, mig a hatóságnak kedve nem tartja az engedélyt visszavonni. Voltak egyes időszakok, amikor a hatóságok jóakarata következtében kevesebb sulylyal nehezedtek e törvények a franciaországi protestánsokra. Igy volt ez pl. Thiers elnöksége alatt. Most azonbaa a protestánsoknak van módjuk benne, hogy tapasztalják és érezzék, hogy a viszonyok változtak. Vallásszabadságuk sokkal szorosabb Összefüggésben áll a politikai szabadsággal, semhogy az absolutisták szemeiben szálka ne lenne. Ma a zarándokiások járják, holnap a keresztes-hadjáratok indulhatnak meg. Ezt ők jól tudják ós ezért mondják feliratukban : „A kormány, melyet helyre szándékoznak állitani, nyilt és engesztelhetlen ellensége a protestáns elveknek. Múltja után itólve, a nantesi edictum visszavonását jelenti az, jelene után itólve pedig a syllabust, amely átkot dörg minden modern szabadság ellen, de különösen a lelkiismereti szabadság ellen, melynek erejéből létezünk, ós melyért őseink annyit szenvedtek/ E tény nem vonható kétségbe; V. Henrik Európának tán legkövetkezetesb embere. Mindenki elismeri, hogy elveit őszintén vallja és önámitás volna azt hinni, hogy ő, ki egósz életében annyi áldozat árán maradt hü elveihez, most trónraléptekor vetné el azokat eretnek alattvalói kedveért. ő megmutatta, hogy tud lemondani a trónról is, de nem elveiről. Vannak királyok, kiket nevelőik neveltek bigott szellemben; ő magamagát nevelte be e bigott, szellembe. Nem kell visszamenni a nantesi edictumra, hogy eltalálLassuk, mit fog tenni Chambord gróf; elég példát nyújt neki X. Károly története is. Már XVIII. Lajos iparkodott a papi befolyást megszorítani, de ez nem sikerült neki ; még X Károly is azt szokta volt mondani, hogy nem barátja a jezsuitáknak és mindazonáltal azt látjuk, hogy egósz törekvése oda volt irányozva, hogy Franciaországot visszaadja az egyháznak. De V. Henrik még csak említést sem tesz arról, hogy hajlandó volna elvein változtatni, és minden jel arra mutat, hogy ő minden elődén tul fog tenni. Egyedüli gondolata a fehér lobogó, a melylyel „el akarja szorítani a modern barbarismust, mely a világot fenyegeti." Valahányszor beszél, mindig csak azon fordul meg szava, hogy dacolni fog azon eszmékkel, melyek most Franciaország közvéleményében túlnyomók. Ő Franciaországot őseinek szellemében akarja vezetni, ós egyebet nem kiván, mint hogy elveinek kivitelére erőket állítsanak rendelkezésére, ő csak ugy léphet be Franciaországba, mint az egyház legidősb fia, a pápa hű növendéke, a modern szabadság ellensége. „Más biztosítékot — úgymond a felirat — nekünk nem adhatnak, mint azt, hogy szakítani fognak a múlttal és a Vaticán azon esztelen okmányával, mely a trónra emeltetni szándékolt fejedelem iránytűjét képezi. De bármit ígérjenek is a politicusok, a párt, mely a restauratiót óhajtja, nem fog más törekvést ápolni, mint azt, hogy az elveket, melyek létalapját és végveszélyét képezik, érvényre emelje." A „vértanuk" utódai bizonyára minden erejüket meg fogják feszíteni, hogy üldözőik unokája ellen sikerrel küzdjenek. De vajh lesz-e sikere ? * Az orientalisták congressusán, mely Párisban a mult héten ülésezett, a többi közt a bibila ügye is szóba jött. A sept. 9-ki ülésen Coquerel Athanáz egy értekezésben kifejtvén a bibliának Luther szabadelvű eszméi alapján való francia fordítása szükségességét, egyszersmind igen élesen megítélte a katholikus fordítást, mire egy jelenvolt tudós abbé elég tapintatosan védte az utóbbit, de a hallgatóságot nem birta meggyőződésének megnyerni. Latouche erre azt jegyzé meg, hogy legjobb volna e?y, mind a három főcultusnak, a katholikusnak, a protestánsnak ós a zsidónak megfelelő fordítást létesíteni, Coquerel azonban kimutatta, hogy ez mindig csak jámbor óhajtás fog maradni.