Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-22 / 25. szám

nak emlékét azon kegyeletes tette által kívánta megörökíteni, hogy a . kebelében gyűjtött adakozásokból kora sírjához egy csinosan készített emlékkövet állíttatott fel. Az emléknek leleplezése a kerepesi uti temetőben az elhunyt özvegye s rokonai, a pesti ág. hitv. egyház képviselői, a tanári testület és az Összes tanulóifjúság jelenlétében történt. Az ünnepély alkalmával Bókay Árpád hetedik osztálybeli tanuló tartott csinos beszédet, melyben tanulótársai nevében adott kifejezést azon kegyeletérzetnek, hálának és szeretetnek, melylyel az ifjúság a kitűnő tanár iránt viseltetett. Batizfalvi István tanár erre elhunyt 'tiszttársának rövid életrajzát olvasta fel, melyet e lap hasábjain e következőkben közlünk: A jelen iskolai évet örvendező szívvel s a jövőbe vetett legszebb reményekkel kezdtük meg. A mit évek óta hajtánk, ami vágyaink legfonóbbika volt, tanintézetünk isten segítsége és egyházunk jobbjainak buzgó áldozatkészsége mellett, teljes nyolc osztályú főgymnasiummá egészíttetett ki. Szénássy Sándor, igazgató-tanár, férfikorának viruló erejében, a tudomáuy és nevelés iránt tlkesülő buzgalmával nyitotta meg az uj iskolai évet. Az isteni gondviselés megfoghatatlan bölcseségének ugy tetszett, hogy azon örömet, melyet kiegészített tanintézetünk megnyitásakor érezénk, csakhamar sötét, szomorú gyász váltsa fel. A mit az iskolai év kezdetén mindnyájan lehetetlennek tartánk, a mit, még akkor is, midőn már megtörtént, elhinni alig tudánk, szomorú valósággá lön, Szénássy Sándor, íogymnásiumunk igazgatója, buzgó tanára, szeretett tiszttársunk és barátunk, csaknem az iskolai év elején, november 29-én hirtelen elhunyt. Midőn a halála előtti estén tanári értekezleten volt körünkben s őt teljes erejében láttuk hatni, működni és beszélni, nem sejtettük, de ő maga sem sejthette, hogy utolszor volt azon iskolában, melyet oly kimondhatatlanul szeretett, s melynek osztályaiban és tanulói között érezte magát legboldogabbnak. S épen azért, mint villám a derült égből, oly váratlanul sújtott bennünketi oly nyomasztó volt ránk nézve a hír, hogy egy rövid él örökre elragadta tanintézetünktől és elragadta tőlünk. Még most is alig vagyunk képesek azon gondolatot felfogni, azon való tényt elviselni, hogy oly rögtön, oly erőszakosan vált el örökre körünkből ; hiszen egész valója még most is oly elevenen áll ellőttünk. Vajha elhunyt barátunk képe, szellemének szépsége, akaratának ereje, jellemének tisztasága örök emlékben maradjon tanintézetünk falai között. E sorok célja is az, hogy emlékét fen tartsuk, hiven és elevenen a későbbi időkre. Szénássy Sándor született 1828-ban Ákoson, Közép-Szolnokmegyében. Iskolai pályáját szülőföldén kezdte meg és Debrecenben folytatta, hol 1841—48-ig gymnasiumi tanulmányait kitűnő eredménynyel fejezte be. A magyar szabadságharc, mint minden hazáját szerető ifjat, őt is a honvédek sorába állitá. Mint tüzér küzdött a hazáért s mint tüzér mester tette le Világos alatt a fegyvert. És midőn a kard, melylyel a hazát védte, kihullott kezeiből, ismét visszatért a debreceni collegium falai közé, hogy ott nemesebb, a műveltség és tudomány fegyvereire tegye szert, melyekkel majdan hasznosabb szolgálatokat tehessen hazájának. Bevégezvén 1851-ben a bölcsészeti tanulmányokat, 1856-ig magánnevelő volt, mely hatáskörében mindenütt hálás tiszteietet érdemelt ki magának. 1856-ban egyideig gymnásiumunkban az akkor betegeskedő Melcer Lajos tanárt helyettesité, még pedig a mint e működéséről nyert bizonyítványa tanúsítja, „oly buzgalommal, nevelő-tanítói készültséggel, hogy szép tulajdonai által magának mind az elöljáróság és tanitótársainak tiszteletét, mind a gymnasiumi növendékek szeretetét nagy mértékben kiérdemelte." Az 1857—58-ki iskolai évben a pesti tudományos egyetmen philologiai tudományokat hallgatott, hogy e kedvenc tans: akában bővebben kiképezze magát, de már azon év folytán meghívást kapott az esperjesi ág. hitv. collegiumba a Kuutzius Károly halála által megürült philologiai tanszékre, hol félévig mint segéd, s azután mint rendes tanár közmegelégedésre működött. Már ekkor a magyar tudományos akadémia által kiadott „Nyelvészeti Füzetek"-ben irodalmi dolgozatai által is magára vonta a figyelmet s 1860-ban p pesti ág. hitv. gyülekezet által hivatott meg a latin és görög nyelv tanárává, hol egész 1872. nov. i8-kán bekövetkezett haláláig működött. Szénássy Sándorban tanintézetünk egyik legbuzgóbb leghivatottabb tanárát veszítette el. Tizenkét évig működött gymnasiuiiiunkbaii mint tanár a legjobb sikerrel s ezen időszak alatt sok nemes magot vetett el a tanúin vágyó ifjúság - szivébe. Legnagyobb örömére szolgált, ha. tudományának tárházából tanítványai ismereteit bŐvithetó, gondolkozásának élességével itélötehetségüket fejtheté s szellemének gazdagságával szellemüket termékenyitheté. Nagy érdeme volt, hogy a tanulók tudásvágyát helyes irányba igazítani s a szendergő tehetséget , föléleszteni, a törekvőt lelkesíteni s magasabb törekvésre serkenteni tudta. Mint nevelő teljes erejéből azon működött hogy tanítványai tudományos képeztetésük mellett erkölcsi tekintetben is gyarapodjanak. Komolyan ügyelt a rendre és törvényekre s a tévédőket minden eszközök, szigor és szelídség, tanítás és intés által iparkodott a jobo útra téríteni. Szerette az ifjúságot, atyja, barátja volt, azért tanítványai általános szeretetében részesült, minek kegyeletes szép tanúsága az, hogy tanítványai egy díszes emlékkövet állítottak kora sírjához. Ezen tanári érdemeiért egyházközségünk másodízben is az intézet igazgatóságával bizta meg őt, az országos tanár-egylet bizottság tagjává, a magyarhoni ág. hitv. egyházegyetem pedig könyvtárnokává és a tanárvizsgáló bizottság tagjává választotta meg. Hanem mint szaktudós is kitűnő helyet foglalt el Szénássy Sándor. E téren tanulmányai és irodalmi működése a classicai philologiára irányzódott. Érdemeit, melyeket mint szaktudós és iró szerzett, teljességében méltányolni más körnek lesz feladata. Én röviden és általánosságban e helyt csak azt emelem ki, miszerint Szénássy Sándornak, mint classicus philológusnak tudományos