Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-15 / 24. szám

a változásoknak bizonyos lépcsőzetét futja át, mely annál •nagyobb, minél tökélyesb az illető lény szervezete, és e változásokat egybevetve kitűnik, hogy bizonyos typushoz tartozó lények a változisok ugyanazon formáin haladnak át. Innen van azon számtalan alakváltozatosság, melylyel a növény- és állatvilágbau találkozunk. A különböző növény- és állatformáknál nagy fontosságú szerep jutott a létérti küzdelemnek, melynek folytán némely alak kivész, helyet adva ujabb meg ujabbnak. Ezen küzdelem mindenütt uralg, eredménye : az erősebbnek fenmaradása és az ellentállásra képteleunek megsemmisülése. Az egyén, a faj, mely ezen harcban megállani nem bir, kénytelen elveszni, azon egyéniségek pedig, melyek ezen életért való küzdelemre valami különös előnyt szereztek, uem csak tul, fogják élni a kevésbé harcképeseket, hanem azon előnyt maradékaikra is örökül hagyják. E küzdelemben a növény ép oly hős, mint az állat; leghősebb az ember. Még a jegec is küzd létéért, növéséért, természetes különböző módon, melynek folytán vagy teljes, vagy hiányos alakot vesz fel. Egy lény van, ez nemcsak phisicai erejével, hanem észtehetségével is küzd, és e két fegyver segélyével a legmagasabb pontra jutott, ez az ember. t. y Az ember is küzd a létért egymással, melynek szükségképi következménye az őslakóknak elpusztulása Amerika és Ausztráliában s az Európából bevándorlott fehér törzseknek terjeszkedése és szaporodása. Amerikában felfedezésekor csak a vörös emberfaj volt, melynek száma Columbus idejében 100 millióra volt becsülve, és mily ellentét ez a mostanival, mely 12—15ji millióra alig tehető. E küzdés alatt az ember észtehatsége mindig fokozatosan fejlődik, és mint örökség átmegy az utódokra és igy mi minden érzéseinkkel, gondolatainkkal, minden tetteinkkel elődeink vállain állunk. Ezen örökség nevelés által tetemesen kiegészíttetik, és igy átszáll utódainkra. Csak ilyképen juthatott oda a mostani kor szellemi képessége, hogy az ó-kor legszeilemdusabb egyénei sem lennének képesek egész életükön át a tudományok azon bőségét meggyőzni, mennyit most minden ifjú egy néhány év alatt az iskolákban agyában feldolgozni kénytelen. f» Darwin szerint, és ezt tapasztalati tények igazolják, a növény és állati szervezetek, akadálytalan szaporodás mellett, ha t. i. minden csira zavartalan és tökélyes kifejlődésre jutna s elég tápanyag találkoznék, annyira elszaporodnának, hogy több év alatt az egész s-záraz földet a szó szoros értelmében eltakarnák s az óceánt betöltenék. Aránylag rövid idő alatt bekövetkeznék ez az igen szapora állatoknál, pl. a halaknál, melyek közül p. o. a kering (Clupea harengus) 40,000, a ponty körülbelől 200 ezer, sőt a tok és gadóc (G-adus Morrhua) több millió petét (ikra) termelnek évenkint. Egy galandféreg (beiféreg, Taenia solium) Lenkart szerint egy év alatt 42 millió petét képes termelni. De csekély szaporaságu állatoknál is akadálytalan szaporodás mellett ennek kellene bekövetkeznie. Az elefántuál, — mely ugy látszik az állatok között leglassabban szaporodik, — Darwin l^iszá^mitotta, hogy feltéve azt, miszerint az elefánt 30 éves korában kezd szaporítani és ez 90, éves koráig tart s ezen idő alatt csak 3 pár magzatot nemz; ezen arány mellett is egyetlen pár elefánttói 500 év alatt 15 millió elefánt származnék és lakná a földet. Az ember 15 év alatt kétszerezi számát, s igy akadálytalan szaporodás mellett egy pár ember néhány évezred után oly nagy számú lenne a szaporodás folytán, hogy a földön többé el nem férnénk. Hasonló módon egy darab évi növény, mely csak 6 magvat termelne, 20 év alatt már 3 millió növényt szolgáltatna. Hogy azonban a szaporodás ily arányban nem történhetik, azt részint az egyenéknek egymás közti versenygése, részint a külső életfeltételek hiánya s az ezekből következő létért való küzdés korlátolja ós akadályozza. A természet uj csirák létrehozásában pazar, de ezek roppant száma soha sem. lesz kifejlett egyén. Arra nem gondolunk, hogy egy madár, melynek énekét hallgatjuk, naponta több rovart és magot emészt fel; mig őt is egy ragadozó madár észrevétlenül felfalhatja, vagy időjárás, táphiány, hideg évszak áldozatául eshetik. Az emberben hihetőleg igen korán ébredt ama gondolat, hogy a rá nézve hasznos állat- és növényfajokat ne csak tentartsa, hanem lehetőleg más, ezekre és saját magára nézve károsoktól megvédje és e végeit az utóbbiakat kiirtsa, pusztítsa. Ennek tekintetbe vétele könnyen megfejtheti bizonyos állat- vagy növényfajoknak a kihalását, másoknak pedig roppant nagy alakváltozatosságát; ós a mit az ember saját előnyeért tesz a mesterséges tenyésztés által, ugyanez, történik a természetes tenyésztésnél az életért folytonosan tartó küzdelem folytán (Darwin). A létezhetésért való küzdelem a legnagyobb és hatalmasabb természettörvények egyike, mely uralkodik az összes szerves világ felett. -....,' Minden egyes, állat- vagy növényfaj függésben vau sok mástól, melyek vele ugyanazon helyen együtt élnek, s reá nézve vagy ártalmasok vagy közömbösek vagy hasznosak. Mindegyiknek megvannak barátai, melyek létét elősegítik, s egyszersmind ellenségei, melyek neki ártalmasok, éltét fenyegetik s annak megsemmisítésére törekszenek. Némelyek tápot nyújtanak neki, vagy előmozdítják szaporodását, mások a tápanyagot tőle elvonják vagy őt meg is ölhetik. Ezen folytonos küzdésből, egymásra- való viszonyhatásból magyarázható meg a tökély esbülés az állat- és növényvilágban és ezen varázs-szó : „fejlődés", mely minden oly talánynak a megfejtésére vezet, mely a természet könyvének lapjain vörös betűkkel van megjelölve. Szakács István, t v tanárjelölt