Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-05-11 / 19. szám

maguk is letelepednének, és akkor talán nem is igen sokallanák az arra fordított költséget, hanem annyit mégis ki kell jelentenem, hogy a cikkíró, Orbán Mihályra vetett sértő gúnyja mellett, illusioban ringatja magát, s olyan eszmét és elvet pendit meg, mely nemcsak teljesülhetlen, de egyszersmind veszélyes is; s igy azt pár szó nélkül hagyni Dem lehet. Azt mondja ugyanis cikkező Bátori: „Nem szebb lett volna-e a lelkésznek azt indítványozni: atyámfiai J noha mi gazdagok vagyunk, építsünk tisztességes szilárd anyagú, de szerényebb lakot 4 ezer forintért, a másik 4 ezeret osszuk el szegény tehetetlen hitsorsosaink 5 — 6 egyházai kőzött, hadd építhessenek ők is iskolát vagy paplakot. Azt hiszem erre a nánai lelkes nép rábírható lett volna, s igy lenne 0. M. urnák még szebb papháza" sat. Tehát azt akarja Bátori, hogy a tehetősebb egyházak segéljék s építsék a szegényebbeket. Szép elv, ha csupán az elsőről, a segélyről volna szó, melyet azt hiszem kivétel nélkül mindenik prot. egyház ismer és szívesen magáénak vall, s időnkénti gyűjtések és adakozások által cselekedetben is nyilvánít. De engedjen meg cikkező Bátori, nagyon messze megy, ós meg nem állhat az, midőn azt kívánja, hogy a t.-nánai , vagy bármelyik gazdagabb egyház, azért, mert jólétnek örvend és módja van benne, ne építhessen magának oly diszes paplakot, a milyen neki tetszik; hanem az arra szánt költség felét más idegen célokra fordítsa, t. i. 5—6 vagy több szegényebb egyházat is tartozzék iskolával vagy paplakkal ellátni. Hova vezetne ez ? Felelet: oda, hogy a gyöngébb egyházak, végre csakis az erősebbekre támaszkodnának, s hívei lusták lennének, megrestülne köztük a vallásos és egy házias buzgóság, tevékenység, melyre pedig nekik még nagyobb szükségök van, mint amazoknak, hogy csendesen bár, de folyvást haladjanak, s jövőben majd teljes sikernek örvendhessenek. A mustármagból is terebély élő fa lesz idővel. De ápolni s nevelni kell azt mi magunknak, nem távolról s idegenektől várni a gondozást, s a példaszóval élve, „hogy a sült galamb a szánkba repüljön !" T.-Nána sem várta ezt ugy, s nem a mások vállán emelkedett oda, hol most van, hanem a maga erejéből. Az egyház sem volt hajdan oly gazdag és virágzó, mint jelenben, de a múltban folyvást rakta le az alapot, hogy most már virágozzék s 8 ezer forintos paplakot is építhessen. És valyon, mi köze hozzá valakinek, hogy épen ily árosán épített? Tette azt, mert módja volt benne; s a ne^es büszkeség, a prot. szellem, a vallásos buzgóság és egyetértés összehordá a köveket, s fényes parochialis épületté tömörültek azok. És ebből nem az következik, hogy mert igy történt, nyilvánosan elitéljük és kárhoztassuk az illető egyházat, annyival inkább annak lelkészét, mert ezt tenni megengedé, sőt inkább, mindkét részről méltányolni kell a buzgóságot, törekvést és kivitelt egyaránt. Aztán meg ha erősebb alapra, kő és téglából építhetünk, minek építenénk porló vályogból? A cserépzsindely is jobb ós tartósabb a házon, a hullongó nádfedeléknél. De tovább menve, illuzorius és veszélyes elv az, melyet Bátori proclamál azért is, mert abban bizonyos kommunistikus irány nyilvánul, mely azt tartja : tegyük közössé a vagyont! kontózzunk másokra, osztozzunk a máséval! Az mindegy, ha az a másé sok küzdelem, szorgalom és takarékosság által gyűlt is. Csak minket a csizma ne szorítson és ingyen varrják azt; egy darab ideig ezzel is megérjük, hanem azután majd követelni is fogunk; s learatjuk a termő búzát azok elől, kik azt fáradsággal fölszántott barázdákba vetek. A kinek van, adjon! De mi egy ágszálat sem teszünk keresztül, s egy fillért sem adunk másnak; annyival inkább közhaszonra, vagy egyházi és iskolai célokra. Lakjék a pap és tanitó a régi paticsos, egészségtelen, földes házban, ha T.-Nána azt föl nem építi. Aztán ha fölépítette, a papot meg és a tani tót fizesse Á t á n y, vagy Poroszló (? !). Nem jó volna ez igy! s erről, ugy hiszem, meg van győződve maga Bátori is. Mert bizonynyal ide jutnánk végre, s a követelők serege folyvást szaporodnék; kiknek nem kellene többé sem pap, sem próféta. És lenne ezeknek lakásuk az erdő, ruhájuk szőrköntös, s eledelök vadméz. Adakozni, egymást segíteni, igen szép dolog, de meg van annak is a kellő mértéke, hogy saját kárunkkal ne történjék. Ha két forintom van: abból juttathatok pár krajcárt szegényebb hitsorsosomnak, és nem neheztelek rá, ha azt meg nem is köszöni. De már az egy forintot, az egész összeg felét, tőlem bizony ne kivánja! Legjobb tehát, ha mindenik egyház aránylag viseli a maga terheit, s gazdálkodik bölcsen és a fillérekből forintokat nevel, takarít, tesz, buzog és lelkesül, 3 tehetsége szerint önmagát emeli, épiti; és nem várja henyén a gazdagabb egyházaktól, melyek már régen takarítanak, a könnyű segélyt ós ingyen osztalékot. Kell ez osztalék ezeknek maguknak is• mert a szükség megvan, meglesz mindenhol s mindenha, és a paplak, vagy iskola építése még nem minden. Annál még tovább kell menni, haladva a korral. Stagnálni nem szabad! mert könnyen bekövetkezik a visszaesés. A melyik egyház, mint T.Nána is, rég a múltban kezdé emelkedésének alapját megvetni: most már virágozik, s ékíthet magának diszes paplakot, iskolát. De a melyik még most sem akar semmit Önmagától kezdeni, vagy épen más egyházaktól várja az ingyenes segélyt, az évtizedek múlva is ott lesz, a hol most van, rongjban, szegénységben. —s —u. Adományok a pesti prot. árvaház részére. Azon helyzetben vagyunk, hogy közölhetjük a pénztári kimutatás alapján prot. árvaházunk pénztárába utóbb befolyt kegyes adományokat. Az összeg, melyet az adakozók megnyugtatására nyilvánosságra hozunk, jelentékeny módon könnyité meg az árvaház sikeres vezetését s mi csak