Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-05-11 / 19. szám

mely a vallások egyenjogúságát kimondott törvény kihirdetése után nyomban beállott; hanem szorítkozom azokra, melyek azon idővel vannak szoros kapcsolatban, midőn a főt. e.-k. főgondnokává lettem megválasztva; azon korra, midőn a prot. egyháznak ujabb harcot kelle kiállania, védve azon alapelveket, melyeken egyházi alkotmánya áll, védve azon törvényeket, melyek a haza alkotmányos szabadságának harcában születtek. A küzdelem nehéz val a, a fegyverek egyenetlenek voltak, de a prot. egyh. egyeteme, mint egy férfiú állt fel, s nem hódolva ígéreteknek, nem félve fenyegetésektől, kimondá átalában s kimondá közelebb egyh.-kerületünk ünnepélyes nyilatkozatában, miként egyházi autonómiánkat oly féltő kincsnek tartjuk, hogy azt, mint hitéletünk magzatát, egyházi organicus életünk fejlődésének főelvét, semmi földi árért fel nem áldozzuk! Igen, hitünket megtartottuk, a harcot megharcoltuk, s vélünk lévén az Isten és a jog, végre a hatalom leereszté fegyverét és mi megmaradtunk. A küzdő és győzedelmeskedő egyháznak egyik nem utolsó tagja volt ezen egyházkerület, melyhez már akkor hivatalom szent kötelmei s meggyőződésem fűztek. Az egyházi élet ezen forduló pontját több örvendetes esemény tette nevezetessé. Alig hogy fellélegezhetett a protestáns egyház, megtartá ezen egyházkerület a sárospataki főiskola, eleven emlékezetünkben levő, háromszázadu ünnepét, melyet az események szerencsés találkozása nemcsak az egész felekezet, de mondhatni az egész nemzet örömünnepére varázsolt által; érezte ugyanis mindenki, vallás- és rangkülönbség nélkül, hogy ez leend a nyitánya a haza alkotmányos újjászületésének ! S reánk nézve kétszeresen jelentékenyebbé váltak e napok, mert általuk nemcsak szellemileg erősödtünk, de gyarapodtunk anyagilag is, hálával őrizvén a főiskola évkönyvében mindazok neveit, kik alapitványaikkal siettek a háromszázados tanintézetet boldogítani, A másik nagyjelentőségű mozzanat, mely az emiitett korszakra következett, az volt, midőn a protestáns egyetemes egyház debreceni conventjén kimondá a „restitutio in integrumot" s visszahelyező magát azon presbyteri alapokra, melyek létfeltételeihez tartoztak, e felett még a nevelés és oktatás ügyét is újra egész buzgalommal kezébe vévén. Azon munkásság, mely e téren versenyezni mutatkozott, szülte meg azon testvéri egyesülést, mely a népnevelésre nézve oly szép gyümölcsöket termett, s talán részben e felbuzdulásnak is köszönhető, hogy az alkotmányos kormány az 1790-ben elejtett fonalat felvegye, az 1868-ki törvényhozás szentesítés alá bocsássa a népoktatási törvényt, mely kimondá, hogy az államnak nem csak joga, hanem kötelessége gondoskodui a népnevelésről, felhagyva mindig a versenyt a felekezeteknek, társulatoknak és egyeseknek. Azon alapelvek, melyeket ezen egyházkerület eleitől fogva vallott s programmjában kifejtett, hívebb kifejezést nem nyerhettek, mint ezen országos törvényben. A középtanodákra s akadémiákra nézve a közös tanácskozások nem vezettek eredményre; az elsőre nézve azonban mi jelenlegi körülményeink mellett csakhamar tisztába jöttünk magunkkal, sőt akadémiánkra nézve nincsen okunk megbánni azon 1865-ben kimondott elvet, miszerint „emeljük az akadémiai tanpályát, a szabad tanulás és szabad tanítás elvénél fogva, egyetemi színvonalra" és hogy ha ezen forma nagyobb mérvet nem ölthetett, anyagi erőnk korlátoltsága az oka. Maga az eszme azért még ma is rezeg a lelkekben s talán eljő az idő, midőn a protestáns egyház egyeteme meggondolja, nem teremthetnénk-e ezen alapon s e téren egyesült erővel valami nagyot, üdvöst! Lehetne több ilynemüeket is még felhoznom, azonban, ugy hiszem, elég ennyi is arra, miként a főt. e.-k. nyugodtan tekinthet vissza a közelmúltban megfutott pályájára s miután az örvendetes események mellett a küzdelemből is csak a kivívott győzelemnek gyönyör-élvezete maradt fel számunkra. Ámde ne bízzuk el ezért magunkat, sőt merítsünk belőlök erőt, lelkesülést, bölcseséget a jövőre, mert reánk a jövőben is nagy munka várakozik! Igen, a protestantismus sehol, és igy nálunk sem végezte be életmissioját; nem, mert azon nagy eszmék, melyeket a reformatio kijelentett, nem egy felekezeté többé, hanem a tudomány, modern államélet és társadalom életelveivé lettek; annyival kevésbé szabad tehát nekünk tétlenségre kárhoztatni magunkat. Midőn a protestantismus a gondolat sza-