Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-05-11 / 19. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. riT Szerkesztő- és Kiadó-hi v a t a 1: Mária-utca 10-dik sz., első emelet. Előfizetési dij: Helybeli házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr, egész évre 9 frt.Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. ~ Bélyegdij külön 30 kr. Báró Vay Miklós beszéde, melyet 50 éves jubilaeuma alkalmából, Miskolcon 1873-május 8-án tartott. *) M él jen tisztelt gyülekezet! Még ha egykori testi s lelki erőmnek volnék is teljes birtokában, alig vélhetném magamat képesnek, méltőlag viszonozhatni főtisztelendő ur e tisztelt közönség nevében hozzám intézett s keblem mélyéig hatolt meleg szavait, annyival kevésbé lehet most már ahoz reményem, midőn, ha nem is „megtörve,* de kétségtelenül mindkettőben ,,megfogyva" kell, az előttem álló feladat megoldása irányában kisérletet tennem. Nehezíti e felett, különben kedves teendőmet, maga az ünnepélyes alkalom megható volta is, mert hiszen lehetetlen, hogy az elérzékenyedésig elfogult sziv szokottnál gyorsabb dobogása ne gátolja némileg az ész higgadt működését. Pedig mi természetesebb, mint, hogy mindenek előtt a legmélyebb hálaérzet szárnyain emelkedik, szivem szentélyéből, imaszerű hálaköszönetem e pillanatban az egek urához, ki e m *ot megérnem engedé s egy emberi korszakon keresz al megóvá számomra, mit zsenge koromtól kezdve, éltem egyik legfőbb feladatául tűzék ki magamnak s napjaim legdrágább kincséül tekinték: hitfeleim szeretetét s hozzám való ragaszkodását. S nem is az én korombeliek, nem az én egykori munkatársaim azok, kiknek figyelme e mai ünnepélyt tervezé, mert hiszen amazok közül csak egy-kettőnek látom még, köuyektől áztatott, elhunyt bajtársainak veszte felett vélem együtt kesergő, jóindulatu arcait közelemben. *) Addig is, mig az 1873. május 8-án, Miskolcon lefolyt közér. dekü ünnepély részleteit olvasóink tudomására juttatjuk, közöljük az országosan tisztelt jubiláló beszédjét, melyet szerencsések valánk azonnal megnyerni. Szerk. Egy második, illetőleg harmadik ivadék az, melytől ma környeztetem, s ily módon az ősöktől örökölt kegyeletes hagyományként is tekinthetem azon irántam nyilvánuló szives jóindulatot, melynek ime e körülmény is csak nevelheti becsét. Azonban ha komolyan s magam túlbecsülése nélkül vizsgálom mind azt. mi ma, közvetlenül ugyan egyházi félszázados, de alkotmányos hazai szervezetünknél fogva, ezzel kapcsolatban levő egyidejű világi hivataloskodásom alkalmából is történik, lehetetlen annak forrását nem napjaimnak, Isten kegyelméből, ily messze határokig lett terjedésében is keresnem. Mert hiszen alig van rajtam kivül még valaki széles e hazában, ki ezen protestáns életünkre nézve annyira fontos, összes nemzetünket is mint egy újjáteremtett ötven éven keresztül, kezdettől fogva s szakadatlanul vett volna részt egyházunk kisebb s nagyobb ügyeiben, a honnan igen megfogható, ha, mint az ezen időbeli megannyi érdekes eseményeknek egyik, talán már utolsó szemtanuja, jóakaratú közfigyelmével találkozom én ma itt egybesereglett tisztelt gyülekezetnél, mely előtt nem is késnék részletesen és tüzetesen tárni mindazt fel, mit e téren észlelhetni s tapasztalni módomban volt, ha az idő rövidsége annyira szűkre, s azon körülmény, mely szerint, mint ezen főt. e.-kerület főgondnoka, vagyok szerencsés itt ma szólani, nem szabták volna ki a keretet, melyben tért kell foglalnom s melyen tul nem terjeszkedhetem. Nem említem tehát azon folytonos boszantó csekély eredményű csatározásokat, melyek között telt le e megérintett félszázadnak első fele; nem azon átalakító eseményt, mely 1848-ban az uralkodó vallás eszméjének véget vetett; nem azon időszakot sem, 37