Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-04-27 / 17. szám
Tekintve azt, hogy a szőlőskertet örökítő az első 3—4 évben a mellett hogy azon földterületnek, melyen a szőlőskertet alapítja, minden jövedelmétől elesik, sem a földnek magának, sem a reá szánt munkának kamatját legkisebb mértékben sem kapja; sőt ezeken felül tetemes költségbe kénytelen verni magát: egészen más természetűnek tünteti fel a szőlőkert-örökítést a föld minden egyéb beruházásainál. Ha itt jogi szempontból indulnánk ki; azon esetre, hogy az utód a szőlőskert-örökités negyedik óvóben nyernó azt kezéhez, más szóval, ha az előd akkor halna meg, midőn minden reá kívántató költséget megtett a nélkül, hogy azon illető földterületnek csak egyszer is vehette volna hasznát: szigorúan véve az utód az előd örököseinek a tett költségen kivül, még a három évig tartó lucrum cessanst is köteleztethetnék pótolni. Mind a mellett ezt méltányosnak nem találom, miután az épen csak balszerencse, ha valaki ópen azon pillanatban, mikor már fáradságának gyümölcsét szedhetné, a gondviselés által annak élvezetétől elüttetik. De másrészt azórt sem látnám az utódot a lucrum cessans pótlására szorithatónak, mert reá néz re szem elől nem szabad tóveszteni az észjog azon elvót: „aecessorium sequitur suum principale." Egészen más tekintet alá esik ugyanis egy darab földnek szőlőskertté alakítása a hivatalbeli utód szempontjából, mint egy különben üres darab föld becsének a vevő vagy örökös szemében az általi fokozása, hogy a földhez ilymódu ipar hozzájárul, miután a vevő vagy örökös azt véglegesen tulajdonává sajátítja el, mig a hivatalbeli utód azt csak hivataloskodásának tartamáig élvezheti, és annak megszűntével ismét más utódnak átengedni kónytelenittetik. Egyébiránt ez ügyben az sem áll, hogy a szőlőskert örökítésére nézve a tett beruházás tiz óv alatt egészen törlődöttnek volna mondható, a mennyiben a kert, ha kert nevére akar szert tenni, folytonos javítást, kiveszett tőkéknek bujtás vagy döntés, vagy a dolog természetéhez képest uj veszszők lerakása, kiveszett gyümölcsfáknak uj oltványok beültetésével való pótlását igényli. Itt vóleményem szerint csak azon vezérelv vezethet méltányos megváltáshoz, ha az egósz kert szakértők által in statu quo becsültetvén, annak a becsárnak felét az industriára számítván, azon időponttól fogva, mikor a kert már termő, az öt első évben az industriára tett költségnek felét, az öt későbbi évben pedig, akár meddig élvezi is az alapító maga, a hivatalbeli utód ezen félnek felét adja megváltási dijul illető elődje örököseinek; miután az utód ugy is mint a föld hivatala tartamáig jogos tulajdonosa, azon földnek birtokába lép; mi egyébiránt ki nem zárja azt, hogy azon esetben, mikor az előd a három első óv lefolytával távozik vagy elhal, az utód azon három év alatt tett egész költség okadatolt kimutatás szerinti megtérítésére köteleztessék. Ezen követelés az előd örököseinek rószóről csak azon esetre lenne méltatlan , ha maga a hivatalnok, a mi ipart kifejtett, azt még élete korában elhanyagolná, ugy hogy majdnem terhet hagyna utódjára, ha t. i. ez a veszni indult fákat és tőkéket, hogy a neki hivatalból jutandó földterületből hasznot húzhasson, kiásatni és kiirtani kónytelenittetnék. Ellenben minden hivatalnok, ha arról biztosíttatik, hogy neki a hivatalos földeken kifejtett ipara, fáradsága, költsége, minden időben legalább negyedrészig visszatérül: sarkalva érzendi magát, a szőlőskert és gyümölcstenyósztésre megkívántató ipart élete fogytáig el nem hanyagolni, mi azután egészen más színben tüntetnó fel egyházi hivatalnokaink udvarait s földjeit. Mindezen felemiitett beruházások megváltása, az oly esetekben, ha örökösök az előd után nem maradnának, az esperességi özvegy-árva gyámoldának javára lenne fordítandó. P. G-y. Nézzük a jelent is! (Egy kis polémia Ballagi úrral.) A protestáns egyházi lapok 9. számában „Nézzük a jövőt4 * III. cikkére Ballagi urnák némi észrevételeket tenni kötelességemnek ismerem, annyival is inkább, mivel azon jeles cikkben „Egyházkerületi pénztárak" cirnü cikkemre is hivatkozni szives volt. A Ballagi ur cikkének figyelmes átolvasása után egészen leforrázva éreztem magamat, s eszembe jutott a vak koldust vezető gyermek, a kit a gazdája kéregetni küld s midőn üres tarisznyával tér meg a kordéhoz, a gazdája jól végig döngeti a mankóval, hogy miért nem kért többet. A kérdés a körül forog az én cikkemben, hogy felsőbb iskoláink fentartására a pengőkrajcáros iskolai adót mikéut szedjük be ? mert némely gyülekezeteink kereken megtagadták s nem is fizették soha; s ón ajánlottam azt, hogy a főtiszteletü superintendentia hajtsa végre a mult évben hozott (septemberi gyűlés 40 sz. a.) határozatát ; tehát én nem is mondtam semmi ujat, ón csak
