Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-20 / 16. szám

keit vallására, s aggódva őrzeni, nehogy a mindenre hajlandó gyermeki lélek a katholikus fény és parádé közt elkábuljon. Videant consules ! A dunamellékiref. egyh. kerületnek sürgetőleg erkölcsi kötelessége, Nagy László ur ajánlatának életbeléptetése, a felső-baranyai ref. egyházmegyének pedig szintén erkölcsi kötelessége felhivni azon igen tisztelt urakat, kik a világi tanácsbirói szóken ülnek, hogy a zsenge ügyet felkarolván, a pécsi ref. hivek vallásos óhajainak megfelelőleg — egyesülve — vagy egy kis leány egyházat formáljanak, csatlakozván vagy a nagyvályi vagy a magyar-peterdi, vagy a pécsváradi egyházhoz, vagy a mi még inkább kívánatos, nem idegenkedve némi áldozatoktól, a szükkebltiséget félretéve egyesülni az ágostai atyafiakkal. Minden menni fog, csak egy kis jóakarat, egy kis hitbuzgóság ! Jelen cikkecskét, melynek Írására mint emlitém, egy buzgó református egyén serkentett, e lapok t. szerkesztőjének, a dunamelléki egyh. ker. s a felső-baranyai egyh.megyének becses figyelmébe legyen szabad teljes tisztelettel ajánlanom. Kálmán Farkas, madocsai lelkész. ISKOLAÜGY. A protestáns autonomia és a középtanodák ügye. *) Az egyetemek s középtanodák küszöbön álló reformja érdekében eddig a nyilvánosság elé jött nyilatkozatok között legnagyobb figyelmet érdemelnek a protestáns felekezetek véleményei, nem azért, mintha a nevezetesebb reformjavaslatok épen tőlök eredtek volna, korántsem ! hanem, mert ezen egyház mástél évtizeddel előbb vivott élénk szellemi harca után kíváncsiak voltunk azon álláspontra, melyet az jelenleg a megváltozott viszonyok között elfoglalni fog. Eddigelé a dunamelléki, tiszáninneni és tiszántúli ref. superintendentiák félhivatalos nyilatkozatait ismerjük s nézeteinket csak ezek alapján lehet kifejtenünk. Megjegyezzük azonban, hogy e sorokban tisztán egyéni nézetünket mondjuk el. A dunamelléki egyházkerület, habár az önálló középtanodák továbbra fentartását szükségesnek tartja, nemcsak hogy teljesen elismeri az állami felügyelet jogát, de sőt egyenesen utasítja a tanári pályára készülő ifjait az országos tanárképezdébe. A. tiszáninneniek felekezeti álláspontjuk s kizárólagos intézkedéseik felemlitésével megelégesznek, az államhozi viszonyokról semmit sem szólanak. A debreceniek azonban — s itt van épen eltérésük a pestiek s sárospatakiak nézete ellenében — a középtanodai *) Csak most lettünk figyelmeztetve a „Hon "-ban megjelent e jeles dolgozatra, melyet ma sem tartunk későnek a szerző engedelmével olvasóinkkal is közölni, Szerk. reformjavaslatokat s különösen egy általános, mindenkire nézve egyaránt kötelező középtanodai törvény eszméjét sok tekintetben sérelmeseknek tekintik úgynevezett autonómiájuk érdekében s e régi jogok nevében hajlandók minden reformot, mely jelen helyzetükön bármily kis változást követelne, határozottan visszautasítani. Ezen debreceni nyilatkozatok— különösen a gymnasiumi tanárok véleménye a középtanodai törvényjavaslat fölött—lélektanilag is igen érdekes tanulmányt nyújt, a mennyiben könnyen kimutathatólag csak azt utasítja vissza a reformokból, a mely „nálunk" létesítve nincs s másrészt még oly reformoknak is, melyek a felekezeti jelleggel semminemű öszszeköttetésben nincsenek, p. a félévi vizsgálatok megszüntetése, ellene mond, mert az már „nálunk" szokásban van. Nem szándékunk egyes paedagogiai vagy tankormányzati kérdések felett polémiába ereszkedni ezen emlékiratok szerzőivel: de lehetetlen szó nélkül hagynunk azon felekezeti álláspontot, melyet a sárospataki, de különösen a debreceni tanárok elfoglalnak. Ez utóbbiak még ma is a pátens korában hiszik magukat s a vallás és szabadság nevében tiltakoznak nem a törvény, nem is egy rendelet, hanem már egy intentio ellen, s e tekintetben a katholikus ultramontán párttal karöltve hangsúlyozni akarják ismétlen, hogy a haza java csakis az ő céljaik s kizárólagos érdekeik pártfogása által lehet megvalósitva s minden szándék, mely e „ne nyúlj hozzám" autonomiát csak távolról is illeti, nemcsak az egyház, de a közjó érdekeit is sérti. Ily szellemben, sőt csaknem e szavakkal nyilatkoznak Simor és a „Magyar Állam" s más részről Révész s a debreceni tanárok emlékirata. A politika s társadalom kebelében megindult pártküzdelmek között a természetes álláspont mindig az volt, midőn a különböző pártok mindegyike a „haza boldogsága" nevében szólalt fel, s alig lehet párt, melynek a történelmi mult legalább részben igazságot ne szolgáltatna ily felfogás igazolására. E bizonyitékokat a protestáns autonómiától eltagadnunk igazságtalanság lenne. Az absolut szellemű Habsburg fejedelmek zsarnoksága ellenében e képviseleti rendszerben nevelt felekezet hivei több izben tettek szolgálatot politikai szabadságunknak, e kisded, de merész és áldozatkész felekezet harca az uralkodó katholicismus ellenében hazai történelmünk nem egy lapját teszi emlékezetessé s legközelebb az ő ügyök s az ő buzgóságuk szolgált legalább egyik inditó okul, hogy elveszettnek hitt polgári szabadságunkat ismét megnyerhettük. De a pártférfiak a mult dicsőségére tekintettel feledni látszanak, hogy ezen érvek már elvesztették jelentőségűket s napról-napra kevesebb fontossággal birnak, mert az idők s a korszellem megváltoztak. Hajdan egy ellenséges s a haza szabadságát elnyomni kész kormány ellen kellett küzdeniök; ma ily kormány többé nem létezik ; alkotmányos férfiak s kétségtelen érzelmű hazafiak léptek a politikai ügy vezetésére. Hajdan a protestáns autonomia egészséges ellentétet képezett az uralkodó államvallás el-