Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-30 / 13. szám

nem iszik. Az ekklésiából azért ki kell mennie. (Maradt tovább is Körösbegyen, a nép miatt maradhatott volna továbbá is-, de a boritallal nem tudott fölhagyni. Ha a társaságba plebánus vetődött, mindjárt misézni kezdett. Az uradalmi ügyvéd követelte, hogy Köröshegyről eltá­volittassék. Aztán 1744. Miszlára tétetett át, de ezen megrovott javithatlan emberen azonnal túladtak. 3. Szalontai János, Ürögben 12 évig volt, most cse­peli prédikátor, két paráznaság vádja alól fölmentetett, minthogy az ekla jó bizonyítványt adott róla. 4. Gicei senior ellen felhozatik, hogy kellő bizonyít­ványok nélkül papokat, mestereket fogad be a tractusba : mire ő állítja, hogy ő soha magától, hanemha assessor társai beléegyezése nélkül, egyházi és iskolai tanítókat be nem fogad. Vádlói ellenében felmutatja az egyiknek bi­zonyítványait; a másiknak is volt, de kis gyermeke el­tépte. Azzal is méltatlanul vádoltatik, hogy visitatió köz­ben néha megterheli magát. E folyó esztendei visitatió alkalmatosságával megesett, hogy Antal János lutherista nemes ember házánál Rádon, a nagy poháritalra' eről­tetve lévén, azt mondotta: az olyan ember, a ki a mely vendéget nem kedvel, hogy mennél hamarabb kitudhassa, egy nagy pohara lévén, először magának megtöltvén, azt megissza, azután ugyanazon pohárt borral teletöltvén, vendégét a megivásra erőlteti coutra Habacuci II. 15. stb. Deliberatum est: Bajomi György és Patai János atyánk­fiai severe admonealtattak, hogy vádlást senki ellen ne tegyenek, a mit próbálni nem tudnak; ismerjék be vád­jaik hamisságát, bocsánatot kérjenek, s reversalist adjanak. 5. Szentgyörgy völgyi János, kishidvégi exmissus, paj­kosan szitkozódik, szentháromságra esküszik, feleségét veri, szajhának kiabálja; labancadta, tüzes adta, kutyaterem­tette kiabálja, — miért superintendentiánkból kimenjen, és itt prédikátori tisztet nem gyakorolhat. 6. Némely rosz házasok, s egymással békétlenség­ben élő atyafiak kibékittettek. Aláirva: Sallai András, tolnai senior, Újvári And­rás helyettes tractualis assessor és Kovács János, solti tractus assessora. 1743. M o c s o 1 á d tanitója panaszkodik, hogy Vázsonyi Gergely egyik földesúr, muzsikusokkal a paplakra ment, ott a papnét megtáncoltatta, s a férjét, ki ezt neheztelte, mendikánsnak mondta s összeszidta. Szóládon is Ócsai Péter paplakára ment három katholikus ur cigányokkal, böjt idején, s reggelig táncollak. Köröshegyen a halottakat csörgő pálcákkal virrasztják — crepitaculis lusoriis ex baculo confectis sua funera nocte admittunt; mely szokást a papok és mestereknek, hivatalukból elbocsátás büntetése alatt a vi­sitatorok megtiltják. (E szokás ugy látszik csak a bala­tonmelléki helyiségekben divott.) Kazsok. A sup. gyűlés rendeletéből a halotti tanitás dija 50 dénárban állapíttatván meg, e dijt mindegyik egyházközség e'fogadta, csak Csepel és Kazsok nem. Emitt egy vakmerő ember azt mondta, hogy még a püs­pök sem tudna olyan prédikációt mondani, a mi 50 dé­nárt érjen. KisHidvégen, a mester részeg fővel össze­szidta papját: paraszt pap vagy, gaz vagy, nem érdem­led, hogy a prédikátorok közt voltál, csak ásót, kapát, lánczos teremtette. Kányán, a lévita a karácsonéjfóli prédikációra, részegen ment. Som. Bicskei Koncz János, a tanítóság a sup. gyűlés által kitétetett, mert neje egy szabólegénynyel, kinek a szolgálóval is szoros viszonya volt, Összeadta ma­gát. Bicskeit már újév napján megrótták hallgatói, miért hogy a körülmetélkedésről szónokolt. Az 1743. év után néhány érdekes jegyzés áll: 1. Lápafőn, gróf Berényi Zsigmond, pécsi püs­pök s Tolnaraegye főispánja visitálván, a lápafői refor­mátusokat, az itteni lutheránus pap keresztelése alól ki­vette ; a ref. lévitát a keresztelósre felhatalmazta; a temetésre nézve pedig ugyancsak a reformátusokat, ke­mény büntetés alatt a szakcsi plebánus alá rendelte. De a földesúr, b. Babocsai László, a luth. papot elkergette s parancsolta, hogy a lutheránusok a ref. levitának fizesse­nek. A földesúr itten jelenleg Percei József Tolnamegye alispánja. A senior megkeresi a földesurat: levitát akar- e vagy papot ? 2. Kazsok földesurai: az evang. vallású Vidos, Káldi, Enesei, Potyondi családok. 3. B ü s ü é : Gyulai Gál Gábor, kath. hg. Eszter­házy Pál Antal hót urodalmának kormányzója. 4. Mocsoládó: Vázsonyi Gergely, ref. (ki fen­tebb Nemesnépi nejét a paplakon megtáncoltatta.) 5. Őszödé: a fehérvári custos Dolbery Vilmos, ki Bécsen tul 60 mfölddel lakik. A templom Vázsonyi nemes fundusán épült. 6. Szemes és Szárszóé: Hunyadi Antal és István kir. tanácsos urak. Itt csak négy ref. ós egy kath. család lakik, most kezdik kath. tótok megszállni. 7. T u r ó : Lengyel és Bakacs. 8. Kőröshegy, Látrányó: gr. Széchenyi. 9. Köccsét 1730-ban telepité Antal János, evang. földesúr, kinek engedelmével a mieink Veszprémi Mihályt vivék levitának egyszersmind jegyzőnek. Van 12 ref. és hót kath. család. 10. Jut helyiség és jószág néhai tettes és ngos Zichy Ádám urnák holta után, a mint maga legálta tes­tamentaliter és hagyta Majkon, a Vértesben, a camelduli remete barátoknak, a felebb emiitett ur, a gróf Szé­chenyi háztól, mint örökös possessortól, bizonyos summa pénzen exarendálván, ha a tizenöt esztendő letelik: régi örököl posgessor urára száll. 11. Miszla földesura: b. Babocsai Ignác ós Kiss Sándor. 12. Gyönké: Magyari Péter; egyik leánya Kántor Gáborhoz, másik Csűri úrhoz, a harmadik a cursorum magisterhez ment nőül.

Next

/
Thumbnails
Contents